Merénylet az elnökjelölt ellen

2024.07.16. 23:27

Iráni fenyegetés miatt megerősítették Donald Trump védelmét

A Titkosszolgálat (Secret Service) iráni fenyegetés miatt már a szombati merényletkísérlet előtt megerősítette Donald Trump volt elnök védelmét – közölte kedden két amerikai tisztségviselő.

MW

Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje (k), miközben a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbe veszik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült

Forrás: MTI/AP

Fotó: Gene J. Puskar

Az illetékesek arról számoltak be, hogy amint Joe Biden amerikai elnök kormányzata tudomást szerzett a fenyegetésről, tájékoztatták a hivatalban levő és volt elnökök védelmét ellátó Titkosszolgálat vezető tisztségviselőit, a Trump testőrségét vezető ügynököt, valamint a volt elnök kampánycsapatát is további eszközöket mozgósítva Trump védelmére.

Mint ahogy azt már többször is elmondtuk, évek óta nyomon követünk a volt Trump-kormányzat tisztségviselőivel szembeni iráni fenyegetéseket, amelyek egészen az utóbbi adminisztráció idejéig nyúlnak vissza

– ismertette Adrienne Watson, a washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács titkára.

Ezek a fenyegetések Irán azon törekvéséből fakadnak, hogy bosszút álljon Kászem Szulejmáni megöléséért. Ezt legmagasabb fokú nemzetbiztonsági és belbiztonsági ügynek tekintjük

– tette hozzá Watson.

Trump utasítására 2020-ban amerikai dróncsapással végeztek Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjével Bagdadban.

Watson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre nem látnak összefüggést az iráni fenyegetés és a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen történtek között, ahol egy 20 éves férfi rálőtt Trumpra. 

„Egyelőre a rendvédelmi szervek arról tettek jelentést, hogy nem találtak kapcsolatot a merénylő, illetve kül- , vagy belföldi társtettes, vagy bűnsegéd között” 

– húzta alá. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

Irán határozottan visszautasította alaptalannak és rosszindulatúnak nevezve az amerikai hatóságok vádaskodásait. Teherán ENSZ-képviselete hangsúlyozta, hogy Trumpot jogi úton akarják felelősségre vonni, amiért elrendelte egy iráni tábornok halálát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában