Közel–keleti konfliktus

2024.08.02. 11:09

Izrael nagy erőkkel készül az iráni ellentámadásra

Az izraeli–palesztin háború 301. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli csapatok a Gázai övezetben

Forrás: AFP

Fotó: Izraeli kormány sajtóirodája

Törökország blokkolja az Instagramot, miután annak üzemeltetői blokkolták a Haníjével kapcsolatos részvétnyilvánításokat

A török hatóságok blokkolják az Instagram közösségi portált – jelentette pénteken a DHA állami hírügynökség a török Tájékoztatási és Távközléstechnológiai Hatóságra hivatkozva.

A blokkolás okát egyelőre nem lehet biztosan tudni, és azt sem, hogy meddig tart. A lépést megelőzően Fahrettin Altun, az elnöki hivatal média és kommunikáció főosztályának igazgatója azzal vádolta meg szerdán az Instagramot, hogy az blokkolja az Iszmáil Haníje Hamász-vezető halálával kapcsolatos részvétnyilvánításokat. Haníjét, a palesztin iszlamista terrorszervezet politikai vezetőjét aznap hajnalban gyilkolták meg Teheránban. Altun azzal vádolta meg a közösségi portált, hogy cenzúrázza az üzeneteket.

Péntek reggel a felhasználók már csak virtuális privát hálózaton (VPN) csatlakozhattak rá a népszerű közösségi portálra. 

Erre a napra az országban egynapos nemzeti gyászt hirdettek Haníje halála miatt.

Yaman Akdeniz kiberjogi aktivista az X mikroblog portálon azt írta, hogy a hatósági blokkolást „a nemzetbiztonság és a közrend megóvása” érdekében hozták meg.

Törökország jó kapcsolatokat ápol a Hamásszal, Erdogan és Haníje áprilisban találkozott Isztambulban.


 

Az izraeli rendőrség előállította a jeruzsálemi al-Aksza mecset imámját

A 85 éves Ikrima Szabri sejknek izraeli sajtójelentések szerint azt vetik a szemére, hogy imát mondott Iszmáil Haníjéért, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet Teheránban megölt vezetőjéért, illetve vizsgálják, hogy erőszakra uszított-e ennek során.

Haníjét eddig tisztázatlan körülmények között teheráni látogatásán ölték meg. Irán és a Hamász Izraelt vádolja a támadás elkövetésével, a zsidó állam azonban eddig nem nyilatkozott az ügyben.

Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem mecsetjeiben a pénteki imákon az imámok megemlékeztek Haníjéről.

HANÍJE, Iszmáíl
Iszmáil Haníje
Fotó: HAITHAM IMAD / Forrás: MTI/EPA

Szabri, aki egyben a Palesztinok Legfőbb Iszlám Tanácsának is elnöke, imádságában egyebek között azt mondta, hogy Jeruzsálem lakói istenhez fohászkodnak, hogy legyen kegyes „a mártírral”.

Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán

Az izraeli kormány biztosítani szeretné működését egy olyan esetben is, amikor a kommunikációs infrastruktúrát ért károk nyomán összeomlik a mobiltelefon-hálózat, és ezért a minisztereknek és a legfontosabb kormányhivatalnokoknak műholdas telefonokat osztottak szét csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Csütörtökön a minisztériumok vezetői számára helyzetértékelést tartottak, amelyen szóba került a felkészülés egy olyan vészhelyzetre, amikor a súlyos betegeket le kell szállítani az alagsorokban létrehozott kórházi bunkerrészlegekbe.

A Közlekedési Minisztérium felkészül az izraeliek külföldről való tömeges visszatérésére, egyes helyi önkormányzatok pedig arra készülnek, hogy szükség esetén befogadják az északról kitelepítetteket.

Az Izrael északi határához közeli települések népjóléti és egészségügyi osztályait arra utasították, hogy álljanak készen a lakosság gyors evakuálására szükség esetén.

A kitelepítési terv első szakaszában szállodákba vagy helyi klinikákra viszik a lélegeztetett betegeket, akik elektromos áramra szorulnak, és hosszabb áramszünet esetén nem tudnak otthon maradni.

A libanoni határ közelében a korábbinál szélesebb körű, gyors evakuálásra is felkészülnek, amelynek során az idős, speciális igényű embereket mentőkkel és más járművekkel két órán belül elszállítják.

Az izraeli energiaszektor egyik magas rangú tisztviselője a Hezbollah nyilatkozatai alapján úgy becsülte, hogy a várható támadás elsősorban az ország katonai létesítményeit célozza majd, és nem lesz szükség az evakuálási tervre.

Iszmail Hanijének, az iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjének teheráni, és Fuad Sukarnak, a Hezbollah katonai parancsnokának bejrúti likvidálása után Irán „súlyos büntetéssel” fenyegette meg Izraelt.

Nem a segélymunkások voltak az izraeli hadsereg áprilisi légicsapásainak célpontjai

Súlyos műveleti hibák következményei, és nem a segélymunkások ellen irányultak azok az áprilisban végrehajtott izraeli légicsapások, amelyekben a World Central Kitchen (WCK) nevű nemzetközi segélyszervezet hét munkatársa életét vesztette a Gázai övezetben – áll az incidensről pénteken közzétett ausztrál kormányzati jelentésben.

Április 1-jén három izraeli légicsapás érte a segélyszervezet konvoját, ami miatt több ország, köztük Izrael szövetségesei, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is tiltakozását fejezte ki. A halottak között palesztinok, valamint brit, lengyel és ausztrál állampolgárok is voltak.   

A canberrai kormány által elrendelt, a halálesetekkel kapcsolatos és az izraeli hatóságokkal együttműködve zajló vizsgálat eredménye szerint az izraeli hadsereg azért lőtt ki rakétákat a segélyszállító konvojra, mert tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai, akik valójában helyi szerződéses biztonsági őrök voltak. A zűrzavart fokozta, hogy a konvoj mozgásáról szóló információk nem jutottak el a csapást végrehajtó egységhez, az izraeli illetékesek pedig nem tudtak közvetlenül kommunikálni a konvojjal – áll a jelentésben. 

World Central Kitchen distributes food to displaced Palestinians in Gaza
A World Central Kitchen (WCK) a háború sújtotta Gázai övezetben
Fotó: Hani Alshaer / Forrás: Anadolu via AFP

A hadsereg illetékesei emellett megsértették az előírásokat azzal, hogy két további csapást is elrendeltek a konvojra anélkül, hogy újabb azonosítási eljárást hajtottak volna végre.   

A rendelkezésre álló információk alapján ugyanakkor megállapítható, hogy a légicsapások „nem irányultak tudatosan vagy szándékosan a WCK ellen”, a halálesetek kivizsgálása Izrael részéről pedig „időben, megfelelően és – néhány kivételtől eltekintve – kielégítően zajlott”

– áll a közleményben.   

Az izraeli hadsereg korábban súlyos hibának minősítette az incidenst, és elbocsátott a csapásokért felelős két magasrangú parancsnokot, három további tisztet pedig megrovásban részesített.   

Penny Wong ausztrál külügyminiszter bocsánatkérésre és az ügyben vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására, valamint a humanitárius szervezetek munkatársainak fokozottabb védelmére szólította fel az izraeli kormányt. „Ez nem elszigetelt eset. A konfliktusban eddig 250 segélymunkást öltek meg, és a közelmúltban is láttunk olyan eseményeket, amikor ENSZ-járművekre lőttek” – fogalmazott.

Ez történt csütörtökön:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában