Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem – kimozdulás a komfortzónából

Ahhoz, hogy jobban körüljárjuk a témát, képzeljünk el egy szobát. Ebben a szobában élünk évek óta, itt nőttünk fel, otthonos, nincs feszültség, elengedhetjük magunkat, tudjuk, hol vannak kedvenc tárgyaink és így tovább. A szobánk falán van egy ablak, ahol nap mint nap kinézünk és látjuk a város forgatagát. Szeretnénk kimenni, világot látni, de úgy gondoljuk, túl veszélyes és „nem ér annyit az egész”. Idővel azonban a szeretett szobánk szűkebb és szűkebb, s úgy érezzük, nem férünk el benne, de ez ellen továbbra sem teszünk semmit. Ez a példa a komfortzóna definíciójának leírása helyett tökéletesen megfogalmazza lényegét: az ember természetes pszichológiai állapota, ahol biztonságban érzi magát, de személyiségfejlődésében nincs szerepe, s nem is hátráltatja azt.

Az előbbi példa egy városra néző ablakra is kitér, amely a lehetőségeket szimbolizálja, hiszen hajlamosak vagyunk az eseményeket csak kívülről szemlélni, akár csak hallani róluk, kihagyni a tapasztalás élményét, így megúszva a veszélyes vagy kényelmetlen szituációkat. Viszont a tanuláshoz és a haladáshoz egyről a kettőre kell az impulzus és a tájékozottság, az „ismeretlen ismerete”. Kurz Enikő pszichológus szerint azért van bennünk ez az ambivalencia a kimozdulás és a maradás iránt, mert tudatalattink nincs tisztában azzal, hogy kockáztatással mit érhetünk el, de a tudatunk igen és fejlődni is akar. Ennek okán nem szabad engednünk tudatalattinknak, ki kell ismernünk határainkat, majd át kell lépnünk rajtuk. Először talán szokatlan lesz, kényelmetlen, s megjelenik a pánik is, azonban ekkor tudjuk, hogy most vagyunk a határnál, s ez csak egy „felesleges vészjelzés”. Ha ezen továbbhaladtunk, nem lesz már olyan szűk a tér, s magabiztosság, önbizalom és büszkeség lesz az eredmény.

Az efféle próbálkozások azonban gyakran járnak azzal, hogy „átesünk a ló másik oldalára”. Ezért fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Tanulmányok bizonyítják, hogy 3 pszichológiai zónában lehetünk: a komfortzónában, az tanulási/diszkomfort zónában és a pánikzónában. Így, amikor valaki arra buzdít, hogy lépj ki a monoton hétköznapjaidból, csinálj valami szokatlant, akkor általában a tanulás zónájára utal, ugyanis a pánikzóna az a hely, ahol már olyan cselekedetek szerepelnek, amelyeket nem a józan ész vezérelt, s valóban életveszélyes helyzeteket okozhatnak.

Lényeges még megemlíteni, hogy igaz, ahhoz, hogy új, kibővített határainkat fenntartsuk, nem elég kilépnünk, hanem ki is kell járnunk megszokott állapotunkból, ne állítsuk magunkat minden nap kihívások elé, mert életünk így könnyen válhat hajszává is, ennélfogva feszültté téve mindennapjainkat.

Végül tanulságként idézném Paulo Coelhot:

„Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.”

Kovács Fanni Odett, Ady Endre Gimnázium, 10. c