Újra együtt

Az apukának nagyon nem tetszett a ciprusi kaland. Emlékszem, az ősszel hívtam Bognár Györgyöt, aki őszinte aggodalommal a hangjában dohogott arról, hogy milyen nézhetetlen focit játszik a fia csapata, az Arisz Limasszol. Ember legyen a talpán, aki a kesergő szavakba utólag belemagyarázza, hogy hát, persze, az apuka már akkor tudta, hogy így vagy úgy, de kiszabadítja a fiát a ciprusiak kezei közül, és egyszer az életben még egyszer együtt dolgozhat az ő Stefijével. Futballberkekben mindenki így hívja az István néven anyakönyvezett Bognár csemetét. Már amennyiben egy 31 éves férfit annak lehet nevezni…

Végül persze így lett, az apuka levezényelte a menekülést.

Bognár György előbb jókora meglepetésre otthagyta élete fő művét, fia korábbi klubját, a Paksot, és odakanyarította a nevét a Hungária körútiak elé tett szerződésére. Látott abban fantáziát, hogy a Paks után az MTK-t is magyarosítja, utóbb kiderült, ezt nem úri passzióból, hanem részben kényszerből lesz kénytelen megtenni. Az MTK ugyanis kipottyant az NB II-be, és a magyar másodosztályban tilos alkalmazni külföldi labdarúgókat. Bognár György, a hazai futball megmondóembere visszatért szeretett klubjához, ahol annak idején bemutatkozott első osztályú labdarúgóként.

„Az MTK-nál fiatal csapatot kell építeni, a váz, Katától Mezeiig, adva van” – gondolhatta magában az apuka. „De vajon nem kéne egy jó irányító?” – morfondírozhatott a korábbi 49-szeres válogatott középpályás. Dehogynem. Bognár György meggyőzte az MTK vezetőit, hogy van itt egy kallódó srác, akit gúzsba kötnek Cipruson – aki történetesen az ő fia. Hát, őt kellene valahogy hazahozni.

És – láss csodát! – a kérés meghallgatásra talált: apa és fia a paksi sikerkorszak után újra együtt dolgozhat, ezúttal a Hungária körúton. Különösebb nyomás nélkül, immár az NB II-ben.

A Bognár család, az apával és a fiával, jelenleg az egyetlen sikeres családi vállalkozás a magyar futballban.

Kísértetiesen hasonlítanak egymásra: aki még emlékszik az apukára, tanúsíthatja, hogy mindkettőjüknek zseniális a játékintelligenciája, a rúgótechnikája, de egyik sem szereti kivenni a részét a piszkos munkából. A „kulimunka” nem az ő kenyerük. Talán ezért sem sikerült a fiúnak az Üllői úti időszak. Bár ki emlékszik arra már…

Jelenleg lélegzet-visszafojtva (maradjunk a kevésbé eufemisztikus fogalmazásnál: izgatottan) várja az MTK-tábor, mire megy a csapat a karakteres edzővel és a fiával. Érdekes végkifejlet várható.