Visszasírjuk az átkost?

14:43: Dobos János közvetlenül a világháború után született, gyermekkora során átélte a Rákosi–, és a Kádár–korszakot is. – Nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, hiszen megélhetés, családtervezés szempontjából sokkal tervezhetőbb, kiszámíthatóbb jövőképpel rendelkeztünk, mint most – mondta. Az iskolás évek után egyből volt munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akart, az dolgozott, egyenlőbbek voltak az emberek.

– Mi nyugodt szívvel belevágtunk a lakásépítésbe még kölcsönnel is, mert tudtuk, hogy a pénzünk öt év múlva is ugyanannyit fog érni, nem emelkednek drasztikusan az élelmiszer és az energiaárak sem. Igaz, hogy mindezt hitelből finanszírozta a politikai vezetés, a rendszerváltáskor pedig nagy volt az államadósság, de 1990 óta az összes kormányra lépő párt is hitelekre épített, aminek most isszuk a levét. – tette hozzá.

János szerint szegényebbek voltak az emberek, és a rendszer is korlátozta az egyén szabadságát de az életszínvonal nem csökkent látványosan. – Sajnálom a mai fiatalokat, mert manapság nem lehet tervezni, mindössze 2-3 évre előre, mert nagy a létbizonytalanság, rizikós a munkahely. Az ország többsége nem tud mit kezdeni a demokráciával és a kapitalizmussal, ennek csak egy szűk réteg élvezi a hasznát. Sokan tengődnek, mert ma a megélhetés a jobb élethez kevés, a halálhoz viszont túl sok.

13:17: A nyíregyházi hármasugró, akit 1981-82-ben az év atlétájának választottak, aki 1982-ben a világranglista 3. helyezettje volt, s aki több alkalommal is nyert fedett pályás Európa-bajnokságot, olimpián és világbajnokságon pedig hetedik volt, azt mondja, az élsportolóknak jóval könnyebb volt az életük, mint jelenleg.

– A sport kiemelt támogatást élvezett, anyagi és erkölcsi elismerést jelentett, az élsportolóknak pedig valóban semmi más dolguk nem volt, mint sportolni, hiszen nem kellett  megélhetési gondokkal küzdeni. Sportolóként szolgálati útlevelünk volt, ám nem minden versenyre kaptuk meg, sőt, olyan is volt, hogy a verseny meghívását is csak annak lebonyolítása után kaptuk kézhez.

A legnagyobb fájdalmam azonban, és nyilván ezzel nem vagyok egyedül: az 1984-es olimpia bojkottja volt. Több mint tíz éves munkám ment veszendőbe, hiszen eredményeim alapján bátran mondhatom, hogy ez lett volna a legsikeresebb olimpiám. Ettől a lehetőségtől egy tollvonással fosztottak meg bennünket, amiért sem akkor, sem azóta sem kért bocsánatot senki.

- Száraz Ancsa, Varró Zsolt -