Anna, a herceg és a Himalája hegyei

Debrecen - Egy mese próbatételekről, égig érő hegyekről, elvégzendő feladatokról, királyról és hercegi vőlegényről.

Főhősünk egy egyetemista leány, Panni, vagyis Fehér Anna Ditta. Neve ismerős lehet a sportrajongók számára, mivel építőművész mesterszakos hallgatónk NB II-es röplabdázó is. Már négy nyarat töltött a Himalája egy eldugott településén, India Ladakh tartományában, Zanglában, ahol sok más önkéntessel iskolát épített a környékbeli gyerekeknek. A Zanszkár folyó völgyében fekvő apró falu a szívéhez nőtt, és életében ezután is főszerepet játszik majd. Hogy miért? Kiderül egy mesebeli történetből, amelyben ő lehetne a királylány, ha csak szép lenne, de mivel ő legfőképpen segíteni szokott másokon, inkább jó tündérnek látom.

A villamoson kezdődött

– Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, ki kell szakadnom a számítógépes kattintgatások világából – kezdi Panni. Egy közönséges villamosúttal indult az egész. – Viccesen hangzik, de egy nap felszállt egy srác, akinek a pólójára az volt nyomva, Ex­plore Preserv Enjoy! – idézi fel az emléket. Vagyis Fedezd fel, őrizd meg, élvezd! Ez a felirat annyira summázta mindazt, amit csinálni szeretett volna az életében, hogy jelnek tekintette. Az önkéntes programok között kutatva talált rá a Csoma Szobája Alapítványra, akik jelentkezőket kerestek egy iskola építéséhez a Himalájában. (Az Alapítvány ápolja Kőrösi Csoma Sándor világhírű nyelvtudós életművét, felújította zanglai lakhelyét, s minden módon igyekszik segíteni a helyiek életét, például a már említett, télen is használható iskolaépület létrehozásával.) Egyetemistaként szimpatikusnak tartotta, hogy nem kerül több ezer dollárba az utazás, érdekelte a buddhista kultúra, a hegyek is vonzották.

– Gyanítottam, hogy tetszeni fog, de nem gondoltam, hogy ennyire beleszeretek. Az utazás előtt megígértem magamnak, hogy nem lesznek elvárásaim, és talán ezért is sikerült ennyire élvezni ezt a pár hónapot. Csak az élmények befogadására figyeltem.

És hogy mit kapott Zanglától a munka örömén kívül? Nyugodt, stresszmentes időket, ahol úgy telik el egy nap, hogy egyszerre kevés dologra kell koncentrálni. A méteres hegyek látványát, a világ utolsó érintetlen, gyönyörű tájait, ahol egy hétig lehet túrázni anélkül, hogy bárkivel is találkoztak volna. Életre szóló barátságokat. A családokat, akik befogadták. – Egy időkapszulába kerültem – mondja őszinte csodálattal. A zanglaiak a mai napig önellátóak, bár a lány szerint ez már egyre gyorsabban változik.

Gyalogtúra a jégen

A nyár kellemes, nappal húsz fok fölé emelkedik a hőmérséklet, igaz, az esték hűvösek. A nap nagyon erős, 4 ezer méteren gyorsan leég a bőr. Ha pedig beragad a monszun, akkor esik, akár két héten át is, idén, pont akkor, mikor az önkéntesek a Dalai Lámával találkoztak, földcsuszamlás is volt emiatt. Panni a többiek elmondásából tudja, hogy félelmetes a hangja, ahogy lassan, de biztosan folyik lefelé. Az emberek ilyenkor lapátokkal terelgetik a sárfolyamot, de sokszor hiába: viszi magával az utakat, csatornákat. Az újjáépítésen a négyévestől a nyolcvan évesig mindenki dolgozik.

Fehér Anna Ditta tökéletesen otthon érzi magát az égbenyúló csúcsok között | Fotó: Magánarchívum

Mégis könnyebb ilyenkor az élet, mert három hónapig járhatóak az utak; a tél viszont kilenc hónapig tart, és brutális: Mínusz 20, mínusz 25 fokra esik a hőmérséklet, és a havazás elvágja a falut a világ többi részétől. Nagyon sok hó esik, néha egy nap alatt másfél méternyi. Ez Zangla igazi arca, és rettenthetetlen hősnőnk boldog, hogy láthatta. Az út helyett a folyó jegén kell gyalogolni, nyolcvan kilométer hosszan, hogy az ember a tartomány fővárosából, Lehből elérhesse a falut. Óráról órára változik, hogy hol szabad rajta járni. Ezt az utat tette meg utazónk is. Vőlegényével látogatták meg a falut három éve, januárban, pár napig szerettek volna maradni, de úgy behavazódtak, hogy csak tíz nap után indulhattak vissza a fővárosba. Négy napig meneteltek, s még az edzett sportoló is azt mondja, annyira elfáradt, hogy néha úgy érezte, nem bírja tovább. Hamar ki lehet fulladni négyezer méteren… A mély hóban gyaloglás után felüdülésnek érezte, hogy a – veszélyes – jégre léphet.

Ő Zangla királyának fia, vagyis egy herceg. Épp illik a tündérhez. Mivel a királyi család megengedheti magának, a fiú, Stanzin hatéves kora óta bentlakásos iskolában tanult, csak a szünetekre utazott haza. Panni az első nyáron ismerte meg, és olyan mély kapcsolat alakult ki köztük, hogy az önkéntes munka lezárulta után egy-két hetet még együtt töltöttek Indiában. Azzal váltak el, hogy kibírják, majd skypon tartják a kapcsolatot, és következő nyáron újra találkoznak Zanglában.

De ki a vőlegény?

– Mikor hazajöttem, be kellett adagolnom a családomnak, hogy a világ másik felén találtam meg a szerelmet – sóhajt.

Januárban pedig úgy döntött, jelentkezik Kambodzsába, szintén karitatív szolgálatra. Ezt elmesélte párjának, aki azonnal rávágta, hogy ő is megy vele. Panni számára ekkor bizonyosodott be véglegesen, hogy a sors is egymásnak teremtette őket: Stanzinban megvan az a rugalmasság, kalandvágy is, amit hiányolt addigi kapcsolataiból. Így aztán ketten utaztak Kambodzsába, és egy árvíz által megrongált árvaház újjáépítésén dolgoztak.

Érthető, ha a fiatal lány egyszerre imádja és utálja a reptereket, mert a várva várt találkozások és gyűlölt búcsúk helye. De a mesebeli hősök nem azért vannak, hogy meghátráljanak, hanem hogy legyőzzék a nehézségeket. Stanzin most kulturális örökségvédelmet tanul Budapesten, abban a városban, ahol Panni is egyetemre jár. Nagyon szereti Magyarországot, főleg azért, mert nincs annyira korlátozva, mint az otthoni közegben. – Itt önmaga lehet, nem pedig a zanglai herceg – magyarázza Panni. – Nagyon romantikus ez az egész! Soha nem hittem volna, hogy ilyen létezik! Hogy a világ végén fogom megtalálni az igazit…! – mondja ragyogva.

Azt tervezik, a mostanra megszokott ritmus szerint élnek majd, a teleket itthon, a nyarakat pedig Zanglában töltik, ahol indítanak egy vállalkozást, és jelen lehetnek Stanzin szüleinek mindennapjaiban.

Ez Fehér Anna Ditta meséje. Illetve csak a töredéke tapasztalatainak és terveinek. Talán ezért ingatta mosolyogva fejét, mikor megkérdeztem tőle: nem írsz egy könyvet?

Telefon és stressz nélkül

A burgonya, a borsó, a hagyma az alap, rizst vásárolhatnak.

Hősnőnk egy ottani családnál lakott, ezzel többek között az is együtt járt, hogy zuhany híján hideg forrásvízzel, egy vödörből mosakodott. Ez egzotikusnak tűnhet, de a lány szerint csak az első hét nehezebb, utána ezekhez a dolgokhoz könnyű alkalmazkodni. – Ilyenkor az ember rájön, hogy olyan dolgokon aggódunk, amik nem lényegesek. Megszokod… Ott más a fókusz – jegyzi meg bölcsen.

Anna és az egyik helyi lakos | Fotó: Magánarchívum

Az ételekről kérdezek, és megtudom, az alapvető élelmiszerek a jakvajas tea és az árpaliszt. A jakvajas tea igazából laktató sós leves. Az árpalisztből lepényt vagy gombócszerű ételt készítenek, hozzá zöldséges mártogatós ragukat. A burgonya, a borsó, a hagyma az alap, rizst vásárolhatnak. Kasmírból érkezik gyümölcs, banán, alma, de ezeknek csillagászati az áruk. Esznek húst is, többnyire kecskét, néha csirkét, de nem ők vágják le az állatot, mert azt a vallásuk tiltja. Panni szerint finomak az ételek, de három hónap után már vágyott volna egy kis változatosságra. – Az utazások számának növekedésével arányos az itthonról cipelt kolbász mennyisége – kacagja el magát.

Zanglában nincs térerő, az áramszolgáltatás csak pár óra naponta, nincs internet, ki kell szakadni a digitális világból. Az önkéntesek háromhetente autóztak be a 30 kilométerre lévő kisvárosba, s világutazónk onnan próbált üzenetet küldeni a családjának, de a siker így sem volt biztos. – Anyáék teljesen ki voltak akadva, próbáltam erre felkészíteni őket az utazás előtt, de ezt nagyon nehezen lehet elviselni – teszi hozzá megértően. Műholdas telefon van ugyan a településeken, de azt csak vészhelyzetben szabad használni, ezt nagyon szigorúan veszik, mondja. Olyan szigorúan, hogy még egy szülés sem számít annak. Panni házigazdáinak lánya terhesen, gyalog indult a 80 kilométerre lévő kórházba. Nem ért oda időben, valahol félúton megszületett a baba. Ez nekik teljesen természetes – meséli.

Vízhiány és turistainvázió

A globális felmelegedés miatt a Himalájában is kevesebb a hó.

A fókusz Panni számára a segítségnyújtás. Ő azóta is az alapítvánnyal dolgozik, s hosszan mesél a Zanszkár-völgyről, a lakóiról, a nehézségeikről. Megtudom tőle, hogy Zangla kicsi, mindössze 400 lelkes, de a környező településekről 70 gyerek gyűlik itt össze a tanításra. A szülők ott sem mások, mint nálunk, szeretnék gyermekeiket taníttatni, de az iskolaépületet télen lehetetlen volt használni. Ráadásul ha a mindennapi betevőt is nehéz megteremteni, nem a tanulás az első. Sok az analfabéta, és kevesen tanulnak tovább. Ezért épített az alapítvány iskolát, és ezért kutatja, hogy milyen más problémákat kell megoldani a Zanszkár-völgyi kis falvakban. Panni szerint a legnagyobb probléma a globális felmelegedés, ami miatt olvadnak a gleccserek, télen a hó – ami biztosítaná nyáron a folyók, patakok vízellátását – egyre kevesebb, s teljes falvak kényszerülnek folyton lejjebb és lejjebb költözni a hegyen, mert nincs víz. Ha pedig nyáron esik, egyre többször fordul elő, hogy hetekig áztatja a vidéket. A földcsuszamlásokon túl ez azért jelent gondot, mert a házak vályogból épülnek, lapos tetővel, vagyis szétáznak.

A nyugati civilizáció is érezteti hatását. A nyári hónapokban rengeteg turista látogat Ladakhba, Panni szerint már-már zavaróan sok. Ez persze fellendülést is jelent, szállodák nőnek ki a földből, szaporodnak az új utak, s ez új megélhetési lehetőség az ottaniaknak, ám feladat is: gyorsan ki kellene ismerniük az új világot, a pénzt, ami eddig nem volt fontos része az életüknek. Ez pedig nem könnyű. Persze eddig is voltak tehetősebb és szegényebb emberek, de ez a különbség nem jelent olyan óriási szakadékot az emberek között, mondja Panni. Gazdagabbnak lenni azt jelentette, hogy az embernek több földje volt, tudott bérmunkásokat fizetni, könnyebben meg tudott élni. De ettől még ugyanúgy a két kezével dolgozott a földeken, mint a szegényebbek. Ilyen például Zangla királya, aki tehetősnek számít, tisztelet övezi, megteheti, hogy télen a városban éljen, de nyáron maga irányítja a „gazdaságát”.

- Potyók Izabella -