Postaládánkból: Demokrácia vagy diktatúra?

Civilizált társadalomban egy versengést is tudni kell „sportszerűen” és önkritikusan elfogadni, anélkül, hogy a vesztes bosszúvágytól lihegve, csípőből tüzelve kívánna tüstént visszavágni. Ilyen magatartás azonban csak a bányászbéka helyzeténél valamivel emelkedettebb morális pozícióból képzelhető el.

Erre a szintre sajnos a 2008. március 9-i népszavazás veszteseinek még nem sikerült feljutni. Vissza is vágtak azonnal egy övön aluli ütéssel, már április 1-jén, és megszüntették a díjak szedését (vizitdíj, napidíj), holott erre a népszavazás csak 2009. január 1-jétől kötelezte őket.

A bosszú éppen itt rejtőzködi, meg az indoklásban is szereplő viszályt kelőt szándékban, ahogyan a kevésbé tájékozott lakosokat akarják a népszavazás kezdeményezőivel és az igennel szavazókkal összeugrasztani. Állítják, hogy a háziorvosoknak és a kórházaknak az így kiesett összeget nincs módjukban pótolni, mert az Alkotmánybíróság szerint egyik díj sem költségvetési tétel. Az emiatt keletkezett anyagi nehézségekért pedig a kezdeményező FIDESZ a felelős. Ez – amit az egészségügy és a kormánypártok váltig állítanak, természetesen egy vaskos csúsztatás.

A levitézlett miniszter-asszony is dülledő szemekkel szuggerálja a tévénézőket, és még fokozza is a feszültséget a gyermekes szülők riogatásával, amikor azt állítja, hogy nincs más forrás, el kell venni a gyermekorvosok eddigi kompenzációját, és azt osztják szét a háziorvosoknak.
A fenti indoklásban pedig ott a füllentés, hogy az Ab. Nem az idei költségvetésre mondta, hogy nincs benne a szavazásra bocsátott három díj, hanem a jövő évire, hiszen az még nem is létezik. Az ideiben viszont szerepel, vagyis a kiesett összeg nyugodtan pótolható, sőt a kormánynak kötelessége is ezt megtenni, hiszen ezt a helyzetet ők teremtették, amikor előrehozták a díjak eltörlését 2009. január 1-ről 2008. április 1-re.

Mindezeken túltesz azonban a demokratikus kormányzásnak ama gyöngyszeme, amelyet Kóka Jánostól hallottunk a minap: „a reformokat a többség akarata ellenére is folytatni kell, mert az lesz jó az országnak.” Csak itt egy apróbb hiba csúszott be, amikor a pártelnök úr lázas reformeri buzgalmában a demokráciát összekeverte a diktatúrával.