Boldog gyermek

Strand, kisrádió, boldog gyermek – még most is előttem van az a fotó (pedig még csak nem is emlékezhetek rá), amelyen első strandélményem látható, kábé nyolc hónaposan, imádást kifejező tekintetek óvásában fekszem egy pléden a „mi” strandunkon, szól a rádió. Barak Beáta írása.

Az a kép is a kedvencem, amikor immár én simogatom tekintetemmel a medence szélén pihegő félévest, s miközben magamhoz szorítom a kis ázott testet, magamban megígérem neki, hogy rendszeresen elhozom majd fürödni, mert ez a legszebb gyerekkori élmények közé kerül egykor.

Ha messzebb járnak a gondolataim, akkor a Balatonban csobbanok minden évben; nem, akkor még nem a Sound miatt jártunk szinte haza, Zamárdiba. Meg is lett az eredménye, azóta is tudok úszni.

Érdekes, hogy szinte csak a gyermekkori élmények élnek bennem és hatnak rám magnetikus erővel; a fagyi, a kukorica, a vízibicikli, a matrac, a hajókázás, a napozás, meg a „balatoni virág”, aminek a magját hazahoztuk, s azóta is évről évre virágzik. Egyszer a nagymamát is elvittük, és ő palacsintát sütött, mire beértünk a partról a szállásra. De ha úgy akartuk, rendületlenül húzott bennünket a hattyú alakú kishajóban.

Hiszem, hogy minden gyermeknek jár 1-2 hét felhőtlen nyár a magyar tengeren, akkor is, ha tehetős a szülő, de akkor is, ha nem az. Ezért bízom abban, hogy a hír(esztelés)eknek megfelelően hamarosan később kezdődik a hivatalos szünidő. Na, nem azért, mert még két hetet ráhúznak a tanárok... Elméletem szerint minden iskolás eljut a Balatonra – mit bánom én, ha erdei iskolának, nyári napközinek vagy kötelező tábornak is nevezik –, ott kezdi meg a vakáció első 1-2 hetét. Akkor is, ha nincs pályázat és nem rászoruló.

- Barak Beáta -

[related-post post_id="3928605"]