A zene lényege, hogy segítsünk másokon

Debrecen - A köztudatba az Eurovíziós Dalfesztiválon berobbant AWS frontembere, Siklósi Örs egy szál gitáros estet tartott Debrecenben.

Bár már tizenkét esztendeje működik az AWS zenekar, a nagy többség számára mégis csak idéntől „létezik”. Az öt tagú rockzenekar megnyerte A dal elnevezésű versenyt a Viszlát nyár! című szerzeményével, amellyel kijutott az Eurovízióra, ahol végül a 21. helyen végzett.

A banda karizmatikus frontembere, Siklósi Örs a múlt hónapban akusztikus gitáros estet tartott Debrecenben, akkor beszélgetett vele a Hajdú-bihari Napló.

Hogyan kötöttél barátságot a muzsikával?

Már gyerekkoromtól kezdve volt bennem valamilyen exhibicionista hajlam, meg akartam mutatni, hogy mit gondolok, és mindehhez még iszonyúan hiperaktív is voltam. Megjegyzem, édesapám régész, illetve történész doktor volt, édesanyám meg némettanár. Nálunk a családban mindenkinek volt egyetemi végzettsége, mindenki elérte a céljait, és nagyon vicces volt, hogy nekem már gyerekként kitalálták: ez a gyerek vagy színész lesz, vagy zenész. Nagyon nem számoltak azzal, hogy egyetemet fogok végezni, hanem valószínűleg művészeti pályára megyek. Így is kezdődött minden, beírattak a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolába, ahol komolyzenét oktattak. Amikor megkérdezték, milyen hangszert szeretnék, akkor mondtam, hogy én dobolni akarok, de mondták, erre itt nincs lehetőség sajnos, csak komoly zenei hangszereket lehet választani. Megkérdeztem, hogy mi a legnehezebben megtanulható hangszer, mondták, ez a hegedű. Elkezdtem hegedülni, így kínkeserves három év következett a családom, a szomszédaim, és a hegedűtanárom életében, mert gyűlöltem a hegedűt és a hangszer is gyűlölt engem. Ott világosodott meg számomra, hogy én abban tudok jó lenni, ha előadom, amiket én írtam. Soha nem leszek virtuóz, soha nem fogok jól játszani a gitáron, sem jól énekelni, soha nem fogok megfelelően játszani a hegedűn, hanem elszínészkedem azt, amit csinálok. A szüleim beírattak Földesi Margit színistúdiójába, ahová kilenc évig jártam. Ott nagyon sokat tanultam erről. Most már úgy állok hozzá ehhez az egészhez, hogy pontosan tudom, miben vagyok rossz, mik a hibáim. Szerintem általában az a gond az emberekkel, hogy mindig arra akarnak összpontosítani, ami nem megy nekik annyira jól, s nem arra, amiben igazán tehetségesek. Persze, ha valamiben nem vagy túl jó, de rá tudsz erősíteni, akkor fontos, hogy gyúrjál rá. De én például soha az életemben nem fogok jól gitározni, mert tizenkét éve próbálkozok vele, és nem működik. Így akkor inkább elismerem, hogy tré vagyok.

És a komoly zenéből hogyan jött a metál, és főként Cseh Tamás, akitől az akusztikus blokkodban eljátszottál egy dalt?

Tizenkét éves voltam, akkor még hegedültem, és leginkább popzenéket hallgattam. Aztán egyszer csak megfertőzött a rock n roll egy lovas táborban, egy lány által, akit Zsófinak hívnak. Ő mutatott nekem életemben először Nirvanát meg Tankcsapdát, és onnantól kezdve a hegedűt rövid időn belül gitárra cseréltem, próbáltam rajta dalokat írni, amelyek nagyon rosszak voltak.

Már a gitártanulás közben elkezdtél dalokat szerezni?

Elsőre nem megtanultam dalokat, hanem saját magamnak kezdtem írni. Emlékszem, az osztályomban lassan sikerült megfertőznöm az embereket. Ott volt Roni, akivel még most is együtt játszunk az AWS-ben. A csávó rapzenét hallgatott, de mindig dobolt a padon - ő is hiperaktív volt, mint én -, és mondtam, hogy Roni, neked dobosnak kéne lenned, elkezdtem neki mutatni metálzenéket meg rockot, és aztán szépen lassan ő is rákattant, fél év múlva már megvolt a dobja. Onnantól tudtuk, hogy nekünk zenekart kell csinálnunk, és Ronival már tizenöt éve zenélünk együtt.

Mi volt az első produkciótok neve?

Konnektor.

Milyen “gyönyörű” név! Tehát Cseh Tamás...

Cső alter, Kispál és a borz utánzat volt a Konnektor. Metálzenét, és alter zenekarokat is hallgattam, majd nagyjából 18 éves korom környékén bejött a képbe Cseh Tamás is, valahogy ez a kettősség mindig ott volt bennem. Szerintem 2018-ban nem lehet úgy zenélni, hogy csak egy fajta zenei stílust képviselsz, és úgy sem lehet, hogy nem ismersz el más előadókat, és hogy nem hallgatsz más zenéket, mert minden egyes témát lejátszottak, minden egyes szót elmondtak, minden akkordot elpengettek már. Akkor lehet valami újat alkotni, ha kicsit összekevered a stílusokat.

Bevallom, élőben először a Campus Fesztiválon láttam az AWS-t, és úgy jöttem ki a koncertről, hogy oké, hogy Eurovízió, meg anyám tyúkja, de ezek a srácok tudnak is zenélni, és a frontember baromi jól bánik a közönséggel. Mikor jöttél rá arra, hogy amit leírsz, az tömegeket szólít meg?

Ezt még most sem tudom biztosan. Amelyeket már több éve játszunk, és szeretik az emberek, azokról a szövegekről nyilván tudom. De most is, amikor írjuk az új AWS-lemezt, és van 12 dalszöveg, azokról még most sem igazán érzem, hogy jók-e. Akkor tudom majd eldönteni, amikor látom a közönségen, hogy éneklik és szeretik.

Úgy érzem, van a szövegeidben az a kanyar, hogy átjön, mit akarsz mondani, de valahol mégis agyalni kell rajta.

Szerintem jó, ha az emberek tudnak rajta gondolkodni, és számomra nagyon fontos volt mindig is a magyar költészet, szeretnék egyfajta kis kultúrmissziót is végezni ezen a téren.

Látod, itt a bölcsész vonal!

Hátha ezáltal talán valaki megtalál egy új irányt, és elkezdi olvasni a magyar költészet nagyjainak a műveit! Nekem az a legfontosabb, hogy a szövegekben próbáljam meglelni azokat a lehetőségeket, amelyeket eddig még mások nem.

A magasröptű művészettől kicsit eltávolodva, milyen azt megélni, amikor az ember hirtelen nagyon népszerű lesz? Hogy lehet ezt feldolgozni?

Nagy szerencsénk, hogy 12 éve zenélünk, és lépcsőfokról lépcsőfokra haladunk felfelé. Minden egyes momentumért megküzdöttünk, mi nem egy olyan zenekar voltunk, aki alá bepakolt egy menedzsment milliókat, mindenért megdolgoztunk kőkeményen, és a mai napig is megdolgozunk érte.

Ezt nem vitatom, de ugrásszerű volt a népszerűségetek növekedése.

Igen, de nekünk tényleg mázlink volt, hogy sok éve csináljuk ezt, noha valóban volt egy ilyen fenékberúgás, ami sokkal magasabbra emelte a zenekart. De hálaistennek korábban is sokan jártak a bulijainkra. A legfontosabb az, a több mint tíz esztendő azt tanította meg számunkra, hogy semmiért nem kell önteltnek lennünk.

Az itteni bulin is érezhető volt, hogy lassan nem tudsz majd ilyen közvetlen, mindenkivel bármikor szóba állni képes zenész lenni, mert egyszerűen túl sokan szeretnek.

Sajnos, biztos vagyok benne, hogy öt év múlva nem ilyen leszek. Ez egy természetes folyamat. Most még van annyi energiám, hogy ezt kezeljem, de ha ez így marad, és nagyon remélem, hogy így marad, akkor majd az lesz az igazi kihívás, hogy ugyanolyan tudjak maradni, mint most. Egyszer megkérdeztem a tankcsapdás Lukács Lacitól, mi a titok, miként lehet ezt bírni, hogy folyamatosan benne vagy a mókuskerékben, sokszor innod is kell, meg mindenütt ott kell lenned. Ő erre annyit mondott a maga kis érces hangján, hogy hát haver, tudni kell, mit mikor kell csinálni.

A Viszlát nyár keletkezési körülményeiről mesélj nekem!

Édesapámnak szól, aki 2017 februárjában halt meg. A nóta azt dolgozza fel, milyen fontos az, hogy a szeretteidet, akik még körülötted vannak, tartsd magad mellett. Nyilván veled is előfordult, hogy nem úgy beszéltél a szüleiddel, mint ahogy kellett volna. Olykor idegesítettek, és már hallottad ezerszer azt, amit mondtak. Az, hogy elveszítettem apámat, egy tragikus mozgatórugó volt. Édesanyámmal azóta más a kapcsolatom, ha bármi is idegesít benne, inkább csak megsimogatom, és azt mondom neki, nagyon szeretlek. A dal azt dolgozta fel, hogy milyen elengedni valakit, aki nagyon közel állt hozzád. Ennek kapcsán nagyon sokan írtak nekünk, hogy valakit elveszítettek és milyen sokat jelentett a feldolgozásban az, hogy ezt a dalt hallgatták, és kirángatta őket kicsit a mélyből. Szerintem a zenének valahol ez a lényege, hogy segíts más embereken.

Mik a következő terveitek?

Október 1-jén jön ki a következő lemezünk, a Fekete részem címmel. Ezek a dalok arról szólnak, amiket elnyom az ember magában, indulatok és érzelmek, amiket nem mond ki. Minden embernek van egy fekete része, mindenki csak jópofizik, ha találkozik egy másik emberrel, de attól függetlenül mindenkiben ott van.

Hogyan reagálta le a barátnőd azt a bizonyos lánykérést, melyet a színpadon tettél meg?

Ez már nagyon régóta tervben volt. Nekünk zenészeknek nagyon nehéz az, hogy olyan párt találjunk magunknak, aki elviseli azt, hogy minden hétvégén hajnali négykor, hajnali ötkor érünk haza félrészegen. Folyamatosan próbálni is kell, és mellette még ugye mindenki dolgozik is. Én például online marketinggel foglalkozom. Szóval régóta meg akartam kérni a barátnőm kezét, de nem akartam eredetileg nagy dobra verni. Aztán a barátnőitől kérdeztem, hogy szerintük mi lenne a jó, és mondták, mindeképpen koncerten történjen meg, mert nagyon örülne neki. Úgyhogy a zenekarom is kivette a részét a dologból, rendeltek galambokat, meg lufikat. Miközben elhangzott az igen, elengedték a galambokat az égbe, és erről én semmit nem tudtam, és elég idegesítő volt, mert nem szeretem annyira ezeket a nyálas dolgokat, dehát ez ilyen...

- Tamás Nándor -