Egyperces

2016.05.26. 14:35

Visszatért Magyarország első jeladós szalakóta

Budapest - Visszatért Magyarország az első szalakóta, amelyet A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című LIFE+ projekt keretében láttak el jeladóval három másik társával együtt 2015 nyarán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei.

Budapest - Visszatért Magyarország az első szalakóta, amelyet A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című LIFE+ projekt keretében láttak el jeladóval három másik társával együtt 2015 nyarán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei.

A négy jelölt madár közül kettőnek a jeladója csak rövid ideig küldött adatokat, így esetükben csak a madarak magyarországi, költési időn belüli mozgását lehetett egy darabig nyomon követni. A másik két madár, Pétör és Csele vonulását azonban sikerült figyelemmel kísérni - olvasható az MME csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mindkét egyed tavaly szeptember első hetében hagyta el Magyarországot, egy héttel később pedig már mintegy 4000 kilométert megtéve, a Szaharától délre fekvő szavannákról küldtek jeleket. A fákkal tarkított pusztaság a nyár végi esőzések után táplálékban és búvóhelyekben gazdag életteret kínál a szalakóták számára, ezt kihasználva másfél hónapig, a száraz évszak beköszöntéig időztek ott. A madarak vonulási sebessége az éppen átrepülendő élőhely minőségével változik, ami azt jelenti, hogy a számukra kedvezőtlen terepet, a sivatagokat, esőerdőket gyorsabban, a legtöbb esetben megállás nélkül repülik át, a táplálkozásra alkalmasabb helyeken azonban akár több napos pihenőkkel is megszakítják útjukat.

A két szalakóta október végén folytatta útját az Egyenlítő környéki esőerdőket mindössze néhány nap alatt átszelve, a déli félteke szavannáin azonban már lassabb iramban haladtak. Végleges telelőterületeiket december elejére érték el a Kalahári sivatagtól északra, Namíbia és Botswana területén.

Pétör május 20-án érkezett meg Magyarországra, területet és odút foglalt, majd párt is talált magának a Körös-Maros Nemzeti Park területén található Vásárhelyi pusztákon, Csele pedig várhatóan a második vonulási hullámban indul, jelenleg még Botswanában tartózkodik.

A szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen csökkent, a faj több nyugat-európai országból már kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai uniós jövőjét illetően.

A magyarországi szalakóták vonulási útvonalai és telelőterületei a múlt év végéig teljesen ismeretlenek voltak. A hagyományos madárgyűrűzés segítségével az elmúlt több mint száz évben alig néhány visszafogási adatot sikerült begyűjteni, így a madarakat a vonulás és a telelés során fenyegető veszélyforrásokról sem volt elegendő információ.

A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás, illetve az afrikai telelés teszi ki. A hosszú, évente oda-vissza tízezer kilométernél jóval hosszabb út során sok nehézséget kell leküzdeniük, az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a különböző veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét.

A szalakótákra szerelt jeladó mindössze 4,5 gramm tömegű, a madár testtömegének kevesebb, mint öt százaléka. A műszerek segítségével fény derült a Kárpát-medence szalakóta állomány vonulási útvonalára és legfontosabb pihenőhelyeire, így a projekthez csatlakozott szerb, bolgár, ciprusi, és izraeli BirdLife partnerszervezetek közreműködésével a szervezetek munkatársai feltérképezik a megismert pihenőhelyeket és feltárják a szalakótákat fenyegető potenciális veszélyforrásokat is. Ezek megismerésével a szakemberek megtehetik az első lépéseket a madarak vonulási útvonalának védelmére a helyi döntéshozók és a közvélemény figyelmének felhívásával.

A jeladó adatainak elemzése után kiderült az is, hogy az őszi vonulás során a csaknem 7000 kilométeres távolságot a madarak három hónap alatt teszik meg, míg ugyanez a távolság a tavaszi vonulás során mindössze két hónapot vesz igénybe. Ennek legfőbb oka, hogy a madarak tavasszal igyekeznek minél hamarabb költőterületeikre érni és a legjobb területeket elfoglalni, hogy a lehető legjobb eséllyel reptessék ki fiókáikat.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!