alpinizmus

2021.07.19. 13:53

A Karakorum hatezres csúcsának első magyar megmászására készülnek

A 6096 méter magas Laila Peak első magyar megmászására készül három magyar hegymászó: Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat tagja, valamint Weiler Virág és Győrffy Ákos.

Forrás: Facebook

A magyar mászók vasárnap érkeztek meg a 4 ezer méteres magasságban lévő alaptáborba, hétfőn pedig kiépítették lőretolt alaptáborukat is 4600 méteren – tájékoztatott a Kalifa Alpin Csapat.

Az összegzés szerint a mászók „keményvonalas” expedíciót terveznek egy magaslati tábor kiépítésével 5000-5200 méteres magasságban, onnan indítják majd a csúcstámadást. Rajtuk kívül mindössze egy amerikai mászópáros próbálkozik idén nyáron a hegy megmászásával, így az összes feladat – egyebek mellett a nyomtaposás, a kötelek rögzítése – közöttük oszlik el.

– Most elég csapadékos az időjárás és az előrejelzések szerint az elkövetkező néhány nap is hasonlóan alakul. Sikerült kialakítanunk egy előretolt alaptábort 4600 méteren és az időjárás függvényében pénteken már a magaslati táborunk is elkészülhet, ahol eltöltünk majd 1-2 akklimatizációs éjszakát, amit rövid regenerálódás után a csúcstámadás követ – idézi a közlemény Lengyel Ferencet.

A hegymászó beszámolt arról is, hogy technikai oldalról nézve egy átlagosan

45-55 fokos, hóval és a csúcs alatt kemény jéggel borított falon keresztül vezet az útvonal a csúcsig.

– Fontos, hogy a csúcstámadást úgy időzítsük, hogy reggel 6 óráig felérjünk, ugyanis a biztonságunk érdekében a nappali felmelegedés előtt már az alaptáborban kell lennünk – tette hozzá.

A magyar hegymászók az expedíción semmilyen külső segítséget nem vesznek igénybe, az alaptábori ellátást leszámítva mindent önállóan oldanak meg – olvasható a közleményben.

Borítókép: Kalifa Alpin Csapat / Facebook

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!