Tett követte a gondolatot: Földesen feltámad a kovácsmesterség

Földes - Bemutatóhelyet alapítottak, nehogy feledésbe menjen az egykor nélkülözhetetlen tevékenység.

A régi kovácsműhelyek bőrkötényes kovácsai, s a műhelybe látogató, ott beszélgető falusi gazdák, a ráverő kovácskalapácsok zuhogását muzsikának fogták fel. Élvezték rendjét, egyenletességét, pontosságát.

Még a közelmúltban is a paraszti közösségek egyik legnélkülözhetetlenebb iparosa a kovács volt. A gazdálkodáshoz szükséges eszközöket készített és javított, szekeret vasalt, ekét, kaszát, sarlót élezett, lovat patkolt, de értett az állatok gyógyításához is. Így volt ez Földesen is, ahol egykor tizenkilenc falusi- vagy patkolókovács foglalkozott a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak patkolásával, tehenek körmözésével. A múlt század közepén még volt bőven munkájuk, hiszen csaknem ezer ló és nyolcszáz tehén volt a falubeliek tulajdonában.

Műhelyeiket már felszámolta a rohanó idő, de eszközeik és felszereléseik Aranyi Gyula és Imre Sándor múzeumteremtő munkája nyomán a Kállay László utcán felépített kovácsmúzeumban újra munkába állhattak.

Emlék elődeik tiszteletére

A kovácsmesterség múltját kutató és eszközeit öröklő és gyűjtő Aranyi Gyula édesapja is kovácsmester volt, ugyanúgy, mint Imre Sándor nagyszülei, akik szintén e mesterséget gyakorolták. A kovácsmúzeum bejáratánál lévő muzeális értékű 1901-es fénykép pedig Imre Sándor feleségének családjából Rózsa János kovácsmester műhelyében készült, tanoncai és felesége társaságában. Egy családi és baráti beszélgetés során felemlítődött, hogy mi lesz ezeknek az öröklött kovács szerszámoknak a sorsa. Ócskavasba kerülnek – mire sajnos van példa – vagy csinálnak összefogva egy kovácsmúzeumot.

A gondolatokat tettek követték. A Kinizsi utcán, a nagyszülők udvarán volt egy használaton kívüli magazin, melyet lebontottak és a barátok, jó szomszédok, a falubeliek segítségével felépítettek abból és a több helyről kapott bontott anyagokból a Kállay utcán egy korabeli kovácsműhelyt, amely a mai kornak megfelelő világítással és néhány villamos meghajtású berendezéssel is rendelkezik. Tóth János, Antós Gábor, Pércsi Imre, Sápi Albert, Körtvélyesi Ferenc, Szabó Pál, Szöllősi János, Gara József, Sápy Albert, Nagy József, Imre Lajos, Pércsi Lajos, Urveczki Péter, Rózsa Péter, Herbert Gusztáv, Nagy Imre, Bánhegyesi Sándor, Aranyi András, Szabó Károly és Joó Mihaly kovácsmesterek munkásságát és egykori munkahelyeik helyszíneit a műhely külső falán térképes emlékfal idézi. A közel ötszáz eszközt bemutató teljes műhely adományokból, gyűjtőktől és hagyatékokból állt össze.

Működő kovácsműhely

A kovácsműhely előterében fedett patkolószín fogadja az érkezőt. Itt áll a patkolóasztal, patkolóbak. Az asztalon a patkoló szerszámok: körömkés, körömvas, körömszedő olló, szögcsípő fogó, körömráspolyok, szögvájó, patkoló csípőfogók, kalapácsok. Itt kaphatnak helyet a szekér kerekek, amelyekre majd vasráfot kell húzni, a javításra hozott vasfogú borona, az élezésre váró eke.

A látogatókat Pércsi Imre kovácsmester bejárat fölé helyezett cégtáblája fogadja. Bent, szemben áll a kohó, közepén két félkör alakú tűzi cipó. A kohó felett füstsátor, amely összegyűjti és elvezeti a kürtőn keresztül a kéménybe a vas hevítése során keletkezett gázokat, egyéb égéstermékeket. Ez ma elektromos meghajtású, de fölötte látható az egykor kézzel hajtott, körte alakú hatalmas méretű fújtató. Közelében helyezték el tűzi fogókat, kissé távolabb áll a lécből készült szerszámráma, benne a különböző kalapácsok. Kicsit arrébb, a fal mellett álló satupadon fogók, kalapácsok. Az egykori nehéz munkát segíti a rugós kalapács, az oszlopos fúrógép. A falon menetmetszők, csavarkulcsok, patkók, ollók, kézi fűrész. A kohó előtt áll hatalmas fatőkén a kovácsüllő, mellette a döngölt agyag padlón a szarvas üllő, amelyeknek egyik vége kerek, másik vége négy élű. A tőkén tartják a kézi kalapácsot, nekitámasztva pedig az egyik ráverőt.

Óvodás látogatók is vannak

A kovácsműhely berendezését és a mezőgazdasági eszközöket a múzeum alapítók összeállított gyűjteményként szeretnék tovább megőrizni. Meggyőződésük, hogy a manapság már feledésbe merülő nehéz, nagy fizikai erőkifejtést követelő kovácsmesterség, és általában a földművelői munka emlékeinek megmentése és bemutatása fontos a ma nemzedékeinek. Ezért is örülnek annak, hogy már óvodáskortól vannak látogatóik, és igazi helyi értékként tekintik meg sokan gyűjteményüket.

- Péter Imre -