2024.06.03. 06:00
A Centrál Színház igazgatója saját lányaként gyászolja Tompos Kátyát
Tompos Kátya pont akkor, 41 évesen és pont abban a betegségben hunyt el, mint az édesapja.
Tompos Kátya
Fotó: Imre György
„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit” – olvasható péntek reggel óta Tompos Kátya Facebook-oldalán.
A szomorú hírre egymás után szólaltak meg közösségi oldalaikon a színművész barátai, kollégái és tisztelői.
A Magyar Nemzet megkereste Puskás Tamást, a Centrál Színház igazgatóját is, aki ezekben a vészterhes időkben is a legjobbakban reménykedett. A színésznő a daganatos betegségek egyik ritka fajtájában szenvedett, végül feladta a harcot. Az esetről a színigazgató is csak elcsukló, megrendült hangon tudott nyilatkozni.
„Én nagyon-nagyon nehezen mesélek erről. Azt mondhatom, hogy olyan, mint a Kátya, egy évszázadban csak egyszer van. Egy igazi csoda volt, mint egy hangszer. Olyat tudott a saját mesterségéről, olyanokra volt képes, amire szinte senki, vagy csak nagyon kevesen: egyszerűen megnyitotta magát és a szellem szólt belőle. Ezt senki sem tudja utána csinálni, ezt csak ő tudta.”
Az, hogy ő 41 évesen, pont amikor az édesapja is, és pont abban a betegségben hunyt el, ez egyszerűen egy olyan elmondhatatlan csapás, amit nagyon nehezen fogunk kiheverni. De annyi szenvedésben volt része az utóbbi időben, hogy szeretett volna már máshol lenni.
„Nekünk 2016 óta a legfontosabb társulati tagunk volt. Nagyon nagy fájdalom, hogy elment.”
Nekem csak fiaim vannak, én mindig úgy gondoltam rá, mint a lányomra. Úgyhogy nagyon-nagyon fáj és az egész színház nagyon gyászolja
– mondta Puskás Tamás.
Bulvár-celeb
- Sharon Stone megismételte azt a bizonyos jelenetet az Elemi ösztönből, leolvadt a net
- Különös fotót tett közzé Szandi, nem mindennapi vallomást írt mellé
- „Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
- Nehéz idők: kedvenc meteorológusunk már csak kenuval tud hazamenni
- A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk