Bulvár-celeb

2024.07.19. 16:15

Adele visszavonul, elárulta miért döntött így

Adele sem dalokat írni, sem koncertezni nem fog a közeljövőben.

MW

Adele

Fotó: AFP

Adele müncheni koncertsorozata előtt nyilatkozott a német ZDF-nek, az interjúban pedig azt is bejelentette, hogy idei fellépései után bizonytalan időre visszavonul, más kreatív feladatokra koncentrálna - amit az Origo idéz.

Jelenleg üres a tank. Egyáltalán nincs semmi tervem új zenékkel kapcsolatban. Szeretnék egy nagy szünetet ez után, és azt hiszem, más kreatív dolgokkal szeretnék foglalkozni, legalább egy ideig

– mondta Adele.

Az énekesnő hozzátette, hogy nem szeret híres lenni, számára csak a zene fontos – egyébként pedig már korábban is előfordult, hogy rövidebb időre visszavonult, feltölteni a kreatív energiáit. "A karrierem nem az életem. Az a hobbim" – mondta már 2015-ben a Rolling Stone magazinnak.

Tizenhat év alatt négy lemez

Adele amúgy sem mondható termékeny szerzőnek, 2008 óta, vagyis 16 év alatt összesen négy stúdiólemeze jelent meg: a 19-et követte a 21 (2011), a 25 (2015), majd a 30 (2021) – vagyis már újabb három éve nem jelent meg új anyaga.

Adele így is minden idők egyik legsikeresebb zenei előadójává vált, és a zeneiparnak is rengeteg pénzt hoz. 2022 novembere óta szinte minden hétvégén fellép Las Vegasban, az ottani szerződése idén novemberig szól.

Mitől különleges a müncheni koncertsorozat?

Az augusztusban induló müncheni koncertsorozat Európában egyedülálló kezdeményezés, hisz az énekesnő afféle rezidens fellépőként öt héten keresztül heti két koncertet ad egy direkt e célra épített szabadtéri arénában.

A jegyárusítás megkezdésekor majdnem 300 ezren álltak sorba online, és a leggyorsabbak már akár 70 euróért (27 ezer forintért) is bebiztosíthatták a helyeiket – ezek az "olcsó" jegyek azonban villámgyorsan elfogytak. A színpad előtti VIP állójegyek (amelyek korai belépést és ingyenes ajándékot tartalmaznak) februárban még biztosan kaphatók voltak 720 euróért (280 ezer forintért), az igazán exkluzív helyekért azonban 1150 eurót (450 ezer forintot) kellett kifizetniük a legnagyobb rajongóknak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!