Újabb megállapodások

2024.07.08. 06:30

Szijjártó Péter: a magyar–kínai együttműködés továbbra is a gazdasági növekedés biztos alapja lesz (videó)

A magyar–kínai gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés a következő évek során is biztos alapját fogja adni a gazdaság növekedésének – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

MW

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető jó hírnek nevezte, hogy a kínai állami vezetők támogatják a két ország gazdasági együttműködésének továbbfejlesztését, azt, hogy „a legmodernebb technológiai színvonalat képviselő munkahelyek tízezreit létrehozó, az autóipari forradalmat vezénylő kínai vállalatok továbbra is Magyarországra hozzák beruházásaikat”.   

„A kínai vezetők támogatják azt, hogy a kínai turisták minél nagyobb számban jöjjenek Magyarországra, valamint támogatják azt is, hogy minél több magyar élelmiszeripari termék jelenjen meg a kínai piacon” – folytatta.   

Aláhúzta: a kínai vállalatok jelenleg 6400 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre hazánkban, ezek mintegy 25 ezer új munkahelyet hoznak létre közvetlenül, és ezzel Magyarországot a globális autóipari forradalom és technológiai megújulás egyik világszintű központjává teszik.   

Szijjártó Péter közölte, hogy ezek a nagy autóipari beruházások garanciát jelentenek a magyar gazdaság gyors növekedésére a következő években is.   

A miniszter arra is kitért, hogy a koronavírus-járványt követően a kínai turisták újból nekiindultak a világnak, az idegenforgalom újjáéledt a kelet-ázsiai országból, és ebből Magyarország is sokat profiál.

Üdvözölte, hogy nyártól immár heti huszonegy közvetlen légijárat fogja összekötni Budapestet hét kínai várossal.   

A miniszter tudatta, hogy 

a közép-európai államok közül Magyarország rendelkezik a legtöbb kínai exportengedéllyel az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékekre vonatkozóan. 

„És most újabb megállapodások állnak kidolgozás alatt, ráadásul a sertés- és baromfihús exportját újra lehetővé tevő megállapodásról is tárgyalunk, a technikai részletek kitárgyalása van csak hátra” – húzta alá. 

„Összességében elmondható tehát, hogy a magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés a következő években is biztos alapját fogja adni a magyar gazdaság növekedésének” – összegzett.

Nagy Márton a Bank of China alelnökével tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn hivatalában fogadta Csang Hsziao-tungot, a Bank of China alelnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.

Megjegyezték, hogy a pénzügyi intézmény a legrégebben működő kínai bank Magyarországon, melynek budapesti képviseleti irodája 1997-ben nyílt meg. A megbeszélés
célja új közös projektek feltárása volt, kiemelt fókusszal az energetikai és infrastrukturális fejlesztések finanszírozására - írták.

Az NGM kifejtette, 2024 fontos év a kínai-magyar kapcsolatokban, "idén ünnepeljük a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulóját. Az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhetően a két ország gazdasági együttműködése új szintre emelkedett a Bank of China pedig aktívan támogatja az +Egy övezet, egy út kezdeményezés+ és Magyarország keleti nyitási politikájának integrációját".

A Bank of China összehangolta fejlesztési stratégiáját az Európai Unió zöld fejlesztési céljaival, és a szén-dioxid-semlegesség 2025-ig történő megvalósításával ötvözve megalkotta a térség nemzeti zöld transzformációs fejlesztési terveit. A Bank of China megnyitása óta elkötelezett a kínai és a magyar vállalkozások kiszolgálása mellett, és továbbra is aktívan hozzájárul a két ország közötti akadálytalan kereskedelemhez, pénzügyi integrációhoz és az emberek közötti kapcsolatok fejlesztéséhez - írta az NGM.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában