„A balesetem nélkül csak egy kis kakukkos óra lennék a sarokban”

Felföldi József sikeres debreceni vállalkozó, példamutató értékeket közvetítő költő, zenei producer, filantróp. A Felföldi Édesség­gyártó Kft. „motorja” szerint a siker titka 5 százalék szerencse, 95 százalék folyékony halmazállapotú anyag: verejték. Úgy véli, ha lelkesedéssel, odaadással, találékonysággal és becsülettel éljük az életünket, egy felsőbb erő mindig megsúgja, mi a helyes irány.

Több helyütt olvasható, hogy már gyermekként is öntörvényű volt. Honnan jön ez a konokság?

Ez nem konokság, hanem egy emberi tulajdonság. Nem akarok senkitől függeni, nem akarom senkinek a segítségét, kegyeletét kérni, szeretem az önállóságot. Mindig is autonóm embernek éreztem magam, hihetetlen, de ez már 4-5 éves koromban kialakult. Jó apám mindig vállalkozott, akkor a kommunizmusban csak mezőgazdaságból lehetett megélni. Én is kaptam egy tehenet tőle, azzal gazdálkodtam, és minden egyes munkámért elvártam a pénzt. Szerettem valamit teljesíteni, és szerettem, ha ezért kapok is valamit.

Milyen fontos értékeket hozott magával a szülői házból?

Az anyámtól erőt – olyan volt, mint egy buldózer –, apámtól pedig ravaszságot tanultam, kettőjük ötvözete vagyok én. A küzdelmet, a helytállást megkaptam, beoltott vele a jó apám. Mindig megteremtette azt a gazdasági hátteret, amelyben a család biztonságban volt. Gyakorlatilag ő tanított meg a polgári életre, hogy miképpen éljek.

Ön szerint hasonlóképpen alakult volna az élete, ha nem találja el a szemét az a bizonyos hógolyó?

Ha a szociális háló jó lett volna annak idején, akkor kevesebbek lennénk egy József Attilával, ha nem lett volna annyi szép nő, nem lenne egy Ady Endrénk. Úgy hiszem, a körülmények sorozata építi fel az embert.

Ha nem lett volna a baleset, akkor valószínűleg egy kis kakukkos óra lennék a sarokban, vagy valamilyen kis színészecske.

Azok az emberek, akik akár lelki vagy testi sérülést szenvednek, sokszor elvonulnak az alkohol irányába. Ez velem is megtörtént. Nálam egy évig tartott ez az „alkohólia”, illetve sokat dohányoztam is mellette. Borzasztó volt tudomásul venni, hogy nincs szemem. Nem is az ütéstől ájultam el, hanem amikor kiderült, hogy nem látok. De szerencsére az életben emiatt sohasem volt hátrányérzetem. Például 21 évesen szereztem meg a jogosítványt, de addigra hat kocsit már elnyűttem. ’75-ben jött be az a törvény, hogy akinek az egyik szeme egészséges egy másodfokú vizsgálaton, akkor az kaphat vezetői engedélyt. Soha nem felejtem el, bementem az SZTK-ba, volt ott egy kis mitugrász orvos, aki azt mondta nekem: „Fiam, ha magának megadják a jogosítványt, akkor én az enyémet visszaadom.” Végül lett jogosítványom, felkerestem ezt az embert, és emlékeztettem az ígéretére. Akkor már elnézést kért. Egyébként összességében inkább a férfiaktól kaptam rosszalló megjegyzéseket, de a hölgyektől sosem.

A már említett balesetet követő nehezebb időszakban mi adta az erőt, hogy kijusson az örvényből, ami lefelé húzta?

Szerencsére nem volt olyan súlyos a helyzet, hogy a társadalmi életemet befolyásolja. Volt egy barátnőm, aki azt mondta nekem, hogy olyan velem csókolózni, mint egy alkoholos hamuzótállal. Nagyon szerelmes voltam belé, és a szavai sértették a férfiúi hiúságomat. Ezért már aznap lemondtam a cigiről és az alkoholról is, ami a mai napig tart.

Vállalkozóként több területen is helytállt már, mindig újabb és újabb ötletekkel állt elő. Mi az, ami mindig hajtja előre?

A célkitűzésem az volt, hogy jelen legyek időben. Az volt a becses szándékom, hogy olyan terméket hozzak létre, ami a vásárlónak és nekem is hasznot hoz. Hiszen csak azok fogják vásárolni a termékeimet, akik elégedettek vele. Ezt a folyamatot a mai napig nagyon élvezem. Nagyon jó érzés, hogy olyan terméket hozok létre, amire felfigyel a világ.

Gazdag és sikeres – irigylésre méltó tulajdonságok, ám az emberek többsége nem látja az utat, ami ide vezetett. Mennyire volt nehéz megküzdenie azért, ahol most tart?

Elég nehéz volt, de leginkább a külső dolgok okozták a nehézségeket. Van egy termékem, az ízesített szívószál, amit valamikor húsz évvel ezelőtt kísérleteztem ki. A makacsságomnak köszönhetően nem adtam el senkinek a jogot, hogy gyártható legyen, hanem saját magam fejlesztettem arra a szintre, ahol most is tart. De közben nagyobb cégek lekopírozták, sőt, a saját termékem gyártásától is el akartak tiltani. Több országban is beperelték a cégem, mondván, lenyúltam a találmányukat. Azonban mindenhol sikerült megnyernem a pert, csak Magyarországon akadtak ezzel gondjaim. Azt szoktam mondani, hogy van 8 megnyert perem – Magyarországon is nyertem végül – és 8 milliárd forint veszteségem.

A Felföldi Édességgyártó Kft. jelenleg milyen pozíciót tölt be a piacon?

A hazai piac a termékeink körülbelül 6-8 százalékában részesül. Az Európai Unió több országában is jelen vagyunk, legerősebben az angol piacon. Ezen kívül az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában is elérhetők a termékeink. Nagyon nehéz volt a kezdet, mert a különféle vásárokon azzal szembesültem, hogy sok vállalatnak akár 100 vagy 200 éves múltja is van, ellenben velem, aki ’89 óta foglalkozom ezzel. Kitaláltam egy olyan nyalókát, ami meglehetősen bizarr volt: egy koponyafej-cukorka egy művértartállyal, amit ha megnyomtunk, „vér” jött ki a szemén keresztül. Nagyon nagy sikere lett. Szintén népszerű volt a műfül, aminek a tartalmát egy fülpiszkáló-nyalókával lehetett elfogyasztani. Ezzel már bekerültünk a világsajtóba. Ha az európai édességgyártást nézzük, a nagyjából 4 ezer vállalat közül az első tízben egészen biztosan benne vagyunk, nem a forgalmat, hanem az innovációt tekintve.

Habár vállalatának számos nemzetközi kapcsolata van, ön mégis hazánkban, sőt mi több, Debrecenben maradt. Mi az az erős szál, ami a cívisvároshoz köti?

„Úgy élek én benned Debrecen, mint magányos Hold éjjelen, ragyog, eltűnik, s megjelen.”

Van egy ilyen versem, amit még nem sikerült teljesen megírnom. Nem vagyok tősgyökeres debreceni, de ’69 óta itt élek. Szeretem a napfényt reggel, szeretem a homoknak ezt a pusztai illatát. Szeretem Debrecent, nincs mese! Ez az otthonom, szeretem a város fejlődősét, szeretek sétálni a Piac utcán, a Nagyerdőn, szeretek ismerősökkel találkozni. Vagy például, amikor Frankfurtban egy ajándékvásáron hot dogot vettem, amiben debreceni páros volt, büszkén mondtam, hogy én is debreceni vagyok.

Művészként is aktív életet él, az irodalom és a zene is közel áll önhöz.

Az élettársam a vállalatom, a szeretőm a vers és a zene. Az első verseimet Ratkó József nagykállói költő szerkesztette, tőle nagyon sokat tanultam. Vannak terveim a versírással. Nagyon utálom a fegyvereket és azokat a szélsőségeket, melyek a világban uralkodnak. „Okos vagy ember, tudom. Már a Holdon és a Marson kutatod a vizet, de ötig elszámolni nem tudsz” – írtam az egyik költeményemben. A fegyvergyárak, habár úgy tűnik, sok embernek biztosítanak megélhetést, mégsem számolnak azokkal a következményekkel, veszteségekkel, amikkel egy háború jár. Gyerekkoromban is tudtam, hogy ez ellen valamit tenni kell, de ahhoz igen magasra kell felnőni, hogy meg is hallják. Kell egyfajta ismertség, hogy tudjon az ember segíteni. Ezen vagyok, habár lehet, ez most nevetségesnek tűnhet. A zene pedig a vers kihangosított formája. Körülbelül 500 dalom van, két musicalem, három szimfónia­költeményem, amiből egyet már a Kodály Filharmonikusokkal feldolgoztunk. Csinálgatom, és majd látjuk, mi lesz belőle.

Azt szoktam mondani: ahhoz, hogy az életet sikerre vidd, szükség van 5 százalék szerencsére és 95 százalék folyadékra. Amikor megkérdezik, bor vagy sör? Azt válaszolom: egyik sem, izzadság!

A Facebook-oldalát mintegy 66 ezren követik, ahol bölcs meglátásait ismerhetik meg, ez valamiféle misszió önnél? Személyesen kezeli ezt a felületet?

A posztokat én írom, de kapok technikai segítséget az oldal működtetéséhez. Naponta 40-50 üzenetet kapok, nem is győzném a válaszadást. Nagyjából egy éve indítottam ezt az oldalt, és azt tapasztalom, hogy nagyon sok segítségre szoruló ember van, akinek jól jön ez a motiváció. Fontos, hogy fel kell állni, ha elesünk, és oda kell építkezni, ahol elestünk, hiszen ott a legkeményebb a talaj. Nagyon jó olvasgatni a kommenteket, az emberek kulturáltan beszélgetnek, vitatkoznak a posztjaim alatt. Olyan is volt, hogy valakinek a hozzászólása olyan sok gondolatot generált, hogy arra jött még 2-300 komment.

A jótékonykodás is jelentős szeletet ölel fel az életében. Miért tartja fontosnak, hogy másokat támogasson?

A jótékonykodásról nem igazán szeretnék beszélni. Ahogy mondani szokás: adj, és menj tovább! Sajnos, lehetetlen mindenkinek pénzt adni, így tehát próbálok önmagamból is „adakozni”, például az online közösségi oldalamon. Gyermekkori álmaimat megvalósítva, már némi élettapasztalattal a tarsolyomban szeretem a gondolataimat megosztani másokkal. Az írás számomra kikapcsolódás és öröm, közben pedig kitekintek a nagyvilágba és betekintést engedek kicsit a saját világomba is.

Fontos, hogy ne csak szellemileg, hanem fizikailag is fitt legyen. Hogyan tartja karban a testét, mely mozgásformákat részesíti előnyben?

A testmozgás a lételemem. Mióta – 1970 óta – nem iszom és nem cigizek, fontos szerepet kapott az életemben a sport. Szeretek biciklizni, hegyet mászni, edzeni. Muszáj csinálni. Ha ezeket nem tenném, akkor pszichológushoz vagy orvoshoz járnék.

Hogyan érzi, révbe ért? Vagy mindig vannak újabb célok?

Nagyon sok célom van még. Olyan termékeket akarok kifejleszteni, mint például az ehető szívószál, amivel hat éve kísérletezem. Ha ezt sikerül megoldanom, az jó érzéssel tölt majd el. Hiszek abban, hogy valamilyen felsőbb erő van felettünk, ami elrendezi a dolgainkat. Ha lelkesedéssel, odaadással, találékonysággal és becsülettel küzdjük az életünket, akkor pedig súgja az irányt. Ha arra kíváncsi, hogy például egy 100 százalékos skálán hol tartok a terveimet illetően, akkor úgy gondolom, két százaléknál járok.

Vass Kata