Gubik Petra szerint Tompos Kátya a legjobbat érdemli

Nagyon nehéz feladatot kapott a népszerű színésznő a TV2 nagysikerű műsorának döntőjében. Gubik Petra Tompos Kátya bőrébe bújt ma este, akinek halála megrázta nemcsak a színész szakmát, de az egész országot. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője a Borsnak elmesélte, milyen érzések kavarognak benne. Gubik Petra egyetlen női versenyzőként jutott a legjobb 4 közé a Sztárban Sztár All Stars-ban, végtelenül boldog, hogy a nézők hétről-hétre ennyien szavaztak rá, szeretné két újabb produkcióval meghálálni a bizalmat és szeretetet. 

− Ez egy nagyon ingergazdag időszak most – kezdte Gubik Petra. − Hálás vagyok minden pillanatáért, ami megadatik. Nyilván fáradunk, fokozódik a nyomás rajtunk, valahogy pont szerencsésen van kitalálva, hogy időben pont annyi ez a verseny, amennyi. Ez a hetedik hét. Én mindig csak az éppen előttem álló feladatra koncentráltam, igyekeztem kizárni minden befolyásoló tényezőt. Megtiszteltetés volt egy ország előtt hétről hétre a színpadra állni.

A műsor egyetlen női döntőse talán a legnehezebb feladatot kapta, hiszen a hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Tompos Kátyát kellett alakítania.

Gubik Petra méltó produkciót akart

− Amikor ebbe az egész játékba belekezdtem, arra gondoltam, mikor ha nem most. Még nincs saját családom, így rugalmasabb az életem szervezése − nevetett Petra. − Aztán ahogy múltak a hetek és történtek körülöttem a dolgok, azon gondolkodtam, vajon miért jött az életembe ez a játék és miért dobta vissza a sors ilyen rövid időn belül kétszer is hozzám. Kezdetben egy játékként tekintettem rá, ma reggelre rádöbbentem, tanítás ez nekem. Nem véletlen, ahogyan az sem, amilyen előadókat kaptam.

−  Minden egyes előadó tanított valamit. Tompos Kátya egy utánozhatatlan nagybetűs csillag. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Nem taglalom, mekkora súlynak éreztem a feladatot és a helyzetet. Tisztelgésként igyekszem kezelni ezt a küldetést, mert ez már az. Kátya a legjobbat érdemli. Kötelességem hozzá méltó produkcióval kiállni a színpadra és az ő mosolygó arcára gondolni közben, ahogy azon agyalgatnánk együtt, hogyan lehetne még jobban megcsinálni ezt az egészet. Más lehetőségem nincs. Tovább örökíteni az ő munkásságát, ez lebeg majd a szemem előtt, miközben csatornává válok.