Hetedjére indul útjára a bulikamion Hajdú-Biharban – de hol és mikor tűnik fel?

Immáron 7. alkalommal szervez Gergely Imre retró diszkót Hajdú-Biharban. A bulikamion idén harmadjára táncoltatja meg a böszörményieket.

Nagy Emese

Megtudtuk, hol tűnik fel a bulikamion pénteken Hajdúböszörményben

Forrás: Napló-archív

Immáron hetedjére táncoltatja meg a szórakozni vágyókat a bulikamion Hajdú-Biharban. Gergely Imre, a böszörményi lemezlovas ebben az évben 3. alkalommal indítja útjára „tízkerekűjét” október 4-én (pénteken) 18 órától Hajdúböszörményben. Gergely Imrét sokan ismerik a vármegyében, ugyanis rengeteg parti fűződik a nevéhez. Négy évvel ezelőtt az ő fejéből pattant ki a kezdeményezés, hogy jó lenne a rideg valóságba belecsempészni egy kis örömet. Mint ismert, a mindig mosolygós, energikus férfi a 2020-as évben, a koronavírus-járvány kellős közepén is úgy gondolta, mosolyt csal az emberek arcára. Hangfalakkal, lézerrel és füstgéppel öltöztette fel a kamiont, ami a lezárások – a szórakozóhelyek, éttermek megadott időintervallumban voltak csak látogathatóak – alatt ablakhoz csalogatta a szórakozni vágyókat. Gergely Imrének megannyi szép emléke kötődik a megmozduláshoz, ami idővel jótékonysági kezdeményezéssé nőtte ki magát. Már többször megfordult a fejében, hogy felhagy a bulikamionnal, azonban az ötletet a böszörményi lakosság egyáltalán nem díjazta. Most arra vállalkozott, hogy október első hétvégén csap egy előhalloweeni partit.

A bulikamion lemezlovasa, Gergely Imre óriási partit csap pénteken Hajdúböszörményben
A bulikamion lemezlovasa, Gergely Imre óriási partit csap pénteken Hajdúböszörményben
Fotó: Czinege Melinda / Forrás:  Napló-archív

Mikor lesz bulikamionos buli Hajdúböszörményben?

 „A kamion tele lesz pakolva nagyon király fényekkel, szóval akár fénykamionnak is elnevezhetnénk a kis teherautó csodát” – fogalmazott a zenekamion megálmodója, aki Facebook-oldalán naponta oszt meg információkat a rendezvénnyel kapcsolatban. Mint megtudtuk, 

a bulikamion 18 órakor robbantja be a partit, a bulifelelős a Külső-Hadházi utcából fog indulni, 3 helyszínt fog érinteni, és ezeken az állomásokon körülbelül 45-45 percet fog eltölteni. 

– Első utunk a Középkertbe fog vezetni, onnan elmegyünk a Fő utcára, végül pedig a Győrössy kertbe. Ezt követően, 21 órától pedig elstartol az egészen éjfélig tartó „ereszd el a hajam” parti a főtéren – sorolta.

Gergely Imre elmondta, esőben is megtartják a rendezvényt, éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, mindenkinél legyen esernyő, esőkabát, hogy véletlenül se azért kelljen valakinek hazamennie, mert elázik. Megosztotta, hazai és külföldi örökzöldek is felcsendülnek, ugyanakkor a mulatós zenék sem maradhatnak el, mert a hallgatóság imádja azokat.

 „Rengeteg családra számítunk, így temérdek plüssel készülünk a gyerekeknek, illetve különböző ajándékokkal, amiket a pénteken fogunk kiosztani” – osztotta meg bulikamion lemezlovasa. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában