Piros Éva: „Én vagyok az első magyar nő, akit nádi farkas harapott meg”

Beszédes vezetéknévvel élni korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk – tudtam meg nemrég a Magyar Vöröskereszt megyei szóvivőjétől. Piros Éva ma többek között véradások hírét viszi megyeszerte, mindezt úgy, hogy a pályaválasztásnál épp a vér iránti iszonya miatt fordított hátat az orvosi hivatásnak. Piroska volt, amikor – ha nem is bekapta, de megmarta egy aranysakál a Balaton partján, de a Vöröskereszttel kapcsolatban sem kell túl sok időt tölteni az asszociációk keresésével. Éva kérésére nemrég a debreceni Bényi Galériában találkoztunk, szabadidejének egyik meghatározó helyszínén, a kiállítótérben. 

 – helyesbít a beszélgetésünk legelején. Végül filozófusként és magyartanárként végzett az egyetemen, majd bölcsészdiplomával a kezében úgy döntött, hogy szociális területen helyezkedik el.

A Hajdú-bihari Napló egykori újságírója tizenegy éve dolgozik a Magyar Vöröskeresztnél, ahol már a kezdetekkor jó érzéssel töltötte el, hogy szükség van mindarra, amihez ért. – Az első perctől azt éreztem, hogy tudok segíteni a szervezetnek használva a lelki-erkölcsi útravalókat, és a korábbi tanulmányaimat – összegez, átugorva sok olyan évet, melyekből végül kivehető Éva sajátos, nem ismert tudósoktól tanult filozófiája.

Művészet mint lelki mankó

Nem csak tanulták, élték is a filozófiát az egyetemi évek alatt, ahol a német gondolkodó, Heidegger munkáiból megtanulta: amikor elmélyülünk egy műalkotásban, megnyílik valami, ami az emberi létünkhöz köt minket. Ezt a mai, tárgyiasult világban különösen fontos felismerni. A Medgyessy Kör művésztelepére egy nagyobb csomag olajfestékkel érkezett, de ecsettel a kezében sem maradt meg a hobbi fogalmának engedékeny lazaságánál: az egyetem ötödévén, ihlethiány miatt fordított hátat egy időre a palettának.

A hőn áhított zenetanulás Éva gyerekkorából kimaradt, tizenkilenc évesen mégis basszusgitározni kezdett a Rocksuliban. – Az egyik legjobb barátomtól négyezerért vettem meg az első matuzsálemet, egy Jolanát. Voltak dolgok, amikben jó voltam, és voltak megtisztelő helyzetek is annak ellenére, hogy több tevékenységbe is viszonylag későn fogtam bele – idézi fel, de később kiderül az is, hogy egyáltalán nem a félbehagyott hobbik és a kedvtelések céltalan gyűjtögetése az, ami miatt Éva köszönt, majd búcsút intett nekik.

Emlékezetes pillanat lehet a debreceni könnyűzene követőinek a 90-es évekből két gitáros lány a színház színpadán, akik a hangszer-felszabadítás mottójával hagytak maradandó performanszt az utókornak. Nos, Éva volt az egyik, Bálint Zsuzsanna pedig a másik főszereplője az emlékezetes gitárháborúnak, ami után egy időre meg is ugrott a Debrecenben a basszusgitározni vágyó lányok száma. Önmagát ennek ellenére amatőrnek tartotta, még akkor is, amikor már zenetanárok hívták „beugrós” basszusgitárosként. Kis, szerinte szintén kései kitérővel, egykori újságíró kollégája miatt kezdett versenytáncolni a harmincas évei elején, az összművészeti önképzés és a heideggeri útmutatás hatása azonban itt még nem ér véget Éva múltjában.

A széptől a hasznos felé

A Budafoki Big Band Fesztiválra 32 évesen jutott el, a segítő szándék már itt is testet öltött, amikor a kamaszokat lebeszélte a túlzott alkoholfogyasztásról, és hallgattak is rá. - Amikor a Vöröskereszthez jöttem, azzal megkeresett Vincze Béla, a Rocksuli akkori vezetője, hogy egy lánybandában basszusgitárost keresnek. Mivel nem volt sok időm gyakorolni, nem vártam meg, míg utolér a felkészületlenség eredménye, hanem kiléptem, ahogy találtak mást a helyemre – emlékszik vissza az eddigiekhez kísértetiesen egyező végződésű történetre: ezt is, mint a többit, a lelkiismerete miatt engedte el. Nem tud, de nem is akar megelégedni a hobbiűzés súlytalanságával, a legitimen amatőr időtöltéssel. A rock and roll érzése helyett inkább hathúros gitárra váltott azért, hogy akusztikusan, közösségi programokban is könnyen zenélhessen. Volt, amikor zenélés közben a siket gyerekek is mellé ültek, nekik Éva a ritmust mutatta, hogy valamicskét kapjanak ők is a zenéből. Tíz éve tagja egy debreceni református zenekarnak. Itt találta meg végül a helyét, ahol tiszta lelkiismerettel mehet próbára és zenélhet közösen másokkal. A segítségnyújtás és a támogató mindennapok hathatósabbá tételére nemrég Reiki-tanfolyamon is részt vett, ahol a második szint elsajátításával már jó úton halad a gyógyítás felé.

A sors abszurd humora, hogy ő az első magyar nő, akit megharapott egy farkas, és az egyébként jellemzően nem rivaldafényre vágyó Évát a Balaton-parton történt eset miatt hívták be országos tévécsatornák adásaiba. Ez a történet is az unokaöccséhez, a most tizennégy éves Leóhoz köthető, akinek Éva egyfajta második anyukája, és aki felé – a családjában nevelkedő gyerekekhez hasonlóan – szeretetteljes anyai gondoskodással fordul. Nem érti, ha valaki a külsejére hivatkozva nem vállal gyereket, – így is, úgyis megöregszünk -- magyarázza, én pedig csak csendben bólogatok, kicsit irigykedve a Vöröskeresztre, miért nem adja kölcsön ezt a nőt néha a köznépnek, vagy csak néhány szülői értekezletekre. Heller Ágnes szerint azért jó nőnek lenni, mert nehéz – idézi végül újabb filozófusát, és ahogy a találkozónk végén konstatálom, Éva tényleg nem az az ember, aki bármit is meg szeretne úszni, követendő lehet viszont azokban a helyzetekben, amikor önzetlenül és nagy józansággal szeretnénk döntést hozni. 

SZD