Közbeszerzés

2023.06.11. 11:15

Már tudni, kik segítik majd a Déri múzeum régészeti feltárásait

Gyorsított eljárásban választották ki a nyertes pályázót.

Nemrég egy ásatásba leshettek be az érdeklődők Debrecen határában

Forrás: Napló-Archív

Egy Kiskunlacházi székhelyű cég végezheti a Déri Múzeum számára azon régészeti szakmai szolgáltatásokat, melyek kapcsán közbeszerzési eljárást indított az intézmény. 

A szolgáltatás értéke nettó  712 millió forint, a vállalkozással május 25-én kötöttek szerződést. 

A Közbeszerzési Értesítő minapi számából az is kiderül, hogy hárman adtak be ajánlatot, a nyertesen kívül még egy budaörsi és egy debreceni cég.

Mint korábban írtuk, a debreceni nagyberuházások előtti régészeti feltárásokhoz kapcsolódó régészeti bontómunka és egyéb járulékos régészeti szakfeladatok ellátása a feladat. Többek közt földszállítás, védőtakarás elkészítése, szivattyúzás, az ásatási felszín helyreállítása, tudományos szempontú dokumentálásában való részvétel, lelőhely humuszolásának felügyelete, terepi dokumentáció digitalizálása, leletanyag tárolása, földminta vételezés; a terület őrzése, régészeti terepi geodéziai munkák.

Sürget az idő

A közbeszerzés nyílt és gyorsított eljárásban zajlott. Utóbbi indoklásaként azt írják, folyamatban van az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakítása, illetve a Déli Gazdasági Övezet infrastruktúra-fejlesztése. 

A Kormány mindkettő kapcsán nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A szóban forgó közbeszerzés keretében elvégzendő régészeti szakmai szolgáltatások nagyrészben a fenti projektek megvalósítását hivatottak szolgálni. A befektetői tárgyalások eredményeként a területek kijelölését követően mielőbb szükséges elvégezni a régészeti feladatellátást a befektetők felé vállalt kötelezettségek határidőben történő teljesítése érdekében.

 A régészeti feladatok ellátása – a Nemzeti Régészeti Intézetet felkérése alapján – a Déri Múzeumra  hárul, melynek teljesítésébe az intémény a korlátozott kapacitásaira is tekintettel bevonja a nyertes ajánlattevőt. Az eljárás időigénye és a teljesítések megkezdése között rendelkezésre álló időtartam nem teszi lehetővé az eljárás főszabály szerinti időigényével történő lefolytatását.

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában