2023.06.03. 20:00
Tucatnyi kirabolt sír között sétáltunk Debrecen határában – fotókkal
Néhány csecsebecsét meghagytak a haramiák a kíváncsi szemeknek.
Az ásatások kulisszatitkaiba leshettek be az érdeklődők
Forrás: Kiss Annamarie
Ásatáslátogatást szervezett a Déri Múzeum a Régészen napja alkalmából szombaton. A nyílt napon egy csoportnyi kíváncsi kalandor pillanthatott egy valódi ásatás kulisszái mögé, ahol valódi régészek tárták fel a Debrecen külső részén lévő terület titkait. A Vezér utcai ásatás megtekintéséhez a Haon stábja is csatlakozott, idegenvezetőnk Deák Rita muzeológus és régész volt. A feltárás alatt álló terület környéke már korábban is ismert lelőhely volt, így lehetett számítani arra, hogy ezúttal is rejt valamit a talaj.
A szabályozás szerint miután egy földterületet építési területnek nyilvánítanak, a régészeknek harminc – az időjárás szempontjából jó, ha kegyes – munkanap áll rendelkezésükre, hogy végezzenek a geodéziai felméréssel, az ásási munkálatokkal, a műszaki rajzok elkészítésével, a fotódokumentációval, majd az esetleges leletek elcsomagolásával.
És mégis, hogyan kezdenek hozzá? Még jóval a beruházás elindulása előtt először letermelik és deponálják a termőföldet, valamint az alatta található szubhumusz réteget. Ezután próbaásatásokat végeznek, ami azt jelent, hogy egy két méter széles, ötven méter hosszú szondát jelölnek ki egy markolóval.
Azt, hogy hol érdemes nekikezdeni az ásatásnak, a föld színéből állapítják meg, ugyanis a régi korokban megbolygatott földnek más színe lesz. Míg az érintetlen terület homogén, az emberi tevékenységre utaló részeken a sárga altalajban fekete színben gyönyörűen kirajzolódnak a különböző minták: az épületek négyzet, a sírok téglalap, míg az árkok kör alakúak.
Ételáldozattal
Az utóbbiból láthattunk többet is a szombati ásatáson. Deák Ritától megtudtuk, egy Krisztus utáni 3. és 4. századból származó szarmata temető nyomaihoz érkeztünk. A római időkben az Alföldön élő lovas, nomád népcsoport települését egyelőre nem találták meg, feltehetőleg a közeli Tócó-patak környékén rejtőzik, sírhelyből viszont akadt bőven.
A szarmaták gazdagabb tagjaikat árokkal körbevett sírokba helyezték, jóval mélyebbre, mint szerényebb vagyonú társaikat. Azt, hogy magának az ároknak volt-e valamilyen funkciója – például körülhatárolni a temetkezési helyet –, nem tudni, az biztos, hogy a sír fölé innen hordtak egy nagyobb dombhalmot.
Külön érdekesség, hogy minden esetben úgy temették el halottaikat, hogy a fejük dél felé irányuljon, a lábukhoz pedig egy edényt helyeztek, amibe feltehetőleg ételáldozatot tettek. Biztos, ami biztos, szeretteik a föld alatt se maradjanak élelem nélkül.
Ékszerek is maradtak
A sírokat már saját idejükben kirabolták a kortárs haramiák, az általunk látott, római mintára elkészített, kecses kerámiaedények valamilyen okból érintetlenek maradtak.
Talán anyaguk miatt tartották értéktelennek őket, mindenesetre a fémtárgyakat, ékszereket, fegyvereket magukkal vitték, akárcsak a rómaiaktól harccal vagy kereskedelemmel megszerzett ruhakapcsoló tűt, a fibulát. Utóbbi, igencsak kedvelt réz vagy bronz ékszerből is láthattunk egy példányt egy olyan sírban, amit a rablóknak nem sikerült megtalálniuk.
Főként a többméteres körárkokban lévő sírhelyek között találtak a régészek érintetlen nyugvóhelyet, a nagy terület miatt a sírrablók ugyanis elvétették a pontos célt. Az elszíneződött föld még őrzi a nyomát a próbálkozásnak, ám pár méterrel mellé lőhettek, és végül feladták a keresést. Így láthattunk olyan csontvázat is, amely több mint másfél évezrede megőrizte hőn szeretett karkötőjét, és még kedvenc késének sem kelt lába.
Az emberek fejében a régészetről az a romantikus kép él, amint ecsettel simogatják a leleteket a gödörben. A valóságban leginkább ásóval dolgoznak, amíg a szerszám nem koppan egy csonton vagy tárgyon. Ekkor kerülnek elő a finomabb szerszámok. A sírok feltárása a régészek számára mindig izgalom, hiszen ott van a remény, hogy esetleg benne hagytak valamit a rablók az utókornak.
HL
Ásatás Debrecen határában
Fotók: Kiss Annamarie
