Fejlesztés

2023.09.06. 12:27

Indulhat a 35-ös kétszer kétsávosításának és a józsai elkerülőnek a tervezése

Ebben a ciklusban több mint 1,2 milliárd forintot fordítanak Józsa közlekedésének fejlesztésére.

Kiss Dóra

Fotó: Molnár Péter

Debrecen több pontján elkezdődtek már a nagyfelületű aszfaltozási munkák, szeptember 6-án, szerdán a Harmat utcában is megjelentek a munkagépek. Ennek apropóján a Józsát érintő fejlesztésekről tartottak sajtótájékoztatót. – Józsa egy dinamikusan növekvő, dinamikusan fejlődő városrésze Debrecennek, ennek megfelelően az úthálózat fejlesztése is egy rendkívül fontos feladat – szögezte le Papp László polgármester. Tudatta, a Harmat utca 105 millió forintból teljes egészében, 730 méter hosszan újul meg várhatóan október végéig.

A polgármester arra is kitért, 2018 és 2023 között jelentős fejlesztéseket hajtottak már végre ezen a városrészen, 6 utcában több mint ezer méteren végeztek útfelújítási munkálatokat, de vannak nagyon komoly kihívások Józsa közlekedésével kapcsolatban. Az egyik a 35-ös számú főút – Debrecen és Józsa közötti szakaszának – kétszer kétsávosítása. Papp László jó híreket közölt: a kormány forrást biztosít ezen fejlesztésre, s már meg is jelent a felhívás a munka tervezésére. Kiemelte, egy másik nagyon fontos programelem is elindul: szintén megjelent a felhívás a józsai északi elkerülő út megépítésének a tervezésére. Ez azt jelenti, hogy a józsai autópálya-lehajtó egy olyan összeköttetést kap a 35-ös főúttal, amely képes lesz elkerülni a városrész lakott területeit.

haon-debrecen-jozsa-utjavitas-beruhazas
Papp László, Debrecen polgármestere
Fotó: Molnár Péter

A továbbiakban a polgármester felhívta a figyelmet, hogy a Debrecen 2030 programban ezek az elemek már szerepeltek, ennek a végrehajtása zajlik. 300 milliárd forintnyi fejlesztési forrás rendelkezésre bocsátásáról döntött a kormány áprilisban és júliusban, ezeknek a kormányhatározatoknak a végrehajtása megkezdődött.

Oktatás, környezetvédelem és közlekedés

Balázs Ákos alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője kiemelte, Józsa életében három fő területen kell intézkedéseket tenniük. – Az egyik az oktatás, hiszen a legfrissebb adataink szerint Józsán 13 ezer 200-nál is többen élünk már, az elmúlt 10 évben ez egy kétezres növekedést jelentett, és a 0-6 éves gyermekek száma folyamatosan ezer fölött van – ismertette. Hozzátette, ennek tekintetében felújították az oktatási intézményeiket, egy új bölcsődét felépítettek, ami januárban kezdi majd meg a működését, és a református egyházzal közösen egy másik bölcsődét terveztek az alsójózsai városrészen. A katolikusok új óvodát építettek, illetve egy új iskolának az alapkövét is lerakták már.

A másik terület a környezetvédelem – tudatta, ennek fontos pillére a véderdősítés és a Civaqua program. – A harmadik nagyon-nagyon fontos terület a közlekedés. A forgalomszámlálási adataink szerint Józsáról napi szinten oda-vissza 13 ezer jármű közlekedik Debrecenbe, ez nagyon jelentős szám, és ahogy növekszik a lakosság létszáma, azzal kalkulálunk, hogy ez még növekedni is fog a jövőben. Böszörmény felől plusz 10 ezer jármű érkezik ehhez, tehát 23 ezer jármű jelenik meg a Böszörményi úton, ez pedig csúcsidőben jelentős terhelést okoz a városnak

– szögezte le. Balázs Ákos ezzel a gondolattal kapcsolódott rá a 35-ös kétszer kétsávosításának jelentőségére, illetve a Józsát elkerülő út megépítésére. – Fontos a Domokos Márton út kikötése a 354-es úthoz, ami ugyan nem Józsán valósul meg, de csökkentheti a Böszörményi útnak a forgalmát – mondta.

haon-debrecen-jozsa-utjavitas-beruhazas
Balázs Ákos, alpolgármester
Fotó: Molnár Péter

Balázs Ákos arra is kitért, egy nagyon különleges településszerkezete van Józsának: 8 kilométer széles, tehát a jelentős eljutási idők vannak a városrész egyik végéből például a főútra. – Felsőjózsán az autópálya környezetében vannak az Elek és a Rózsavölgy utcák, az itt élőknek kézenfekvő lenne, hogy használhassák az új autópálya-csomópontot, hiszen az már elkészült. Egy új összekötő út épül jelenleg, ami egyben az első szakasza az északi elkerülő útnak is – húzta alá. Tudatta, kerékpárút is épül az Északnyugati Gazdasági Övezethez.

Az aszfaltozásokra kitérve még arról beszélt, hogy ebben az önkormányzati ciklusban nagyfelületű aszfaltozás tekintetében 2 ezer 400 méternyi útfelület újult meg eddig 287 millió forintból. Hat utcában végeztek útépítést 123 millió forintból, négy utcának a tervezése indulhat hamarosan. Mindent figyelembe véve ebben a ciklusban több mint 1,2 milliárd forintot fordítanak Józsa közlekedésének fejlesztésére.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában