hontalan madarak

2021.06.29. 09:31

Több száz védett fecskefészek lett a takarítás áldozata

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki védett madarak fészkeit verte le költési időszakban.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség

A 32 éves vádlott 2020 májusától egy vagyonvédelmi cégnél dolgozott és feladata egy Hajdú-Bihar megyei bevásárlóközpont épületeinek takarítása volt – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádlott a 2020. júniusában a bevásárlóközpont belső udvar felőli homlokzatáról egy fabottal levert 375 fecskefészket.

A vonatkozó jogszabályok értelmében a Magyarországon előforduló fecskék valamennyi példánya védelem alatt áll, így a vádlott a molnár- és füstifecskék fészkeinek megsemmisítésével jelentős mértékben megváltoztatta az élőhelyüket. Tette ugyanakkor nem vezetett a madarak tömeges pusztulásához és élőhelyük megsemmisítéséhez, mivel az épület külső homlokzatán megmaradtak a fészkek.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség

Az illetékes kormányhivatal a bevásárló központ üzemeltetőjét a fészkek költési időben történt eltávolítása miatt 1.400.000 forint természetvédelmi bírsággal sújtotta.

A vádlott a Hajdúnánási Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a vádlottal szemben védett élő szervezetek életközösségét, azok élőhelyét jogellenesen, jelentős mértékben megváltoztatva elkövetett természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában