Sziréna

2024.08.21. 08:20

Kis híján halálos késelés történt egy debreceni lakásban

Ittasan szúrta meg élettársát egy férfi még tavaly júliusban, az ügyben most emeltek vádat. Csak a szerencsén múlt, hogy a nő nem halt bele a késelésbe.

Haon.hu

Vádat emelt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az ellen a debreceni férfi ellen, aki vita hevében szúrta meg az élettársát, számolt be közleményben a főügyészség szerdán. A késelés ráadásul egészen banális ok miatt történhetett.

rendőrség debrecen késelés illusztráció
A késelés egy debreceni lakásban történt még tavaly júliusban
Forrás: illusztráció / MW-archív

A vádirat szerint a vádlott és a sértett több mint 20 éve élnek élettársi kapcsolatban egy debreceni lakásban. Az elmúlt években rendszeresek voltak közöttük a viták és a veszekedések. Tavaly július 14-én dél körül mindketten otthon tartózkodtak, a vádlott erősen ittas volt, és a konyhában tartózkodó élettársán számonkérte, hogy aznap miért nem vett neki szeszes italt. Emiatt heves vita alakult ki köztük, a vádlott folyamatosan szidta a sértettet, majd a konyhaasztalról felindultan felvett egy 19 cm pengehosszúságú kést, és azzal hadonászva fenyegette a sértettet.

Az asszony védekezésként maga elé tartotta a kezeit, azonban a vádlott odalépett a sértett közelébe, és hirtelen mozdulattal kétszer a mellkasa felé szúrt, azonban a szúrások a nő feltartott jobb alkarját találták el

 – áll az ügyészségi közleményben.

A késelés után a szomszédokhoz rohant segítségért a nő, aki bele is halhatott volna a sérülésbe

Mint írták, a sértett erősen vérzett, sikerült kimenekülnie a lakásból, és a szomszédoktól kért segítséget.

A nőnek a bántalmazás következtében közvetett életveszéllyel járó szúrt sérülései keletkeztek. Figyelemmel az elkövetéshez használt eszközre és a sértett felsőtestére irányuló szúrásokra, a vádlott abba belenyugodva cselekedett, hogy magatartása halálos eredménnyel is járhat – írták.. 

A vármegyei főügyészség a vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. Az ügyészség mértékes indítványként azt rögzítette, hogy a vádlott beismerése és a tárgyalásról való lemondása esetére őt a törvényszék 7 év börtönbüntetésre ítélje és 7 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá az elkövetéshez használt konyhakést kobozza el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában