Kék hírek

3 órája

Kicsit sem volt feltűnő, ahogy megcsapolták a Debrecenben talált bankkártyát

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki talált egy kártyát az egyik bolt előtt, aztán bement, és ötször is vásárolt vele. A bankkártya tulajdonosa csak akkor tiltotta le a kártyát, amikor már hiányzott róla 20 ezer forint.

Haon.hu

Vádat emeltek Debrecenben egy férfi ellen, aki egy üzlet előtt megtalálta az egyik vevő elhagyott bankkártyáját, és többször is vásárolt vele. A bankkártya tulajdonosa aztán intézkedett, de így is 20 ezres lett a kár.

Elhagyott bankkártya
Pórul járt az elhagyott bankkártya tulajdonosa
Forrás: illusztráció / MW-archív

A vádirat szerint a sértett május 23-án délután egy debreceni belvárosi élelmiszerüzletben vásárolt, de miután fizetett, a nadrágja zsebéből elhagyta a bankkártyáját – írja a hajdú-bihari főügyészség. A vádlott a bolt előtt megtalálta és felvette a kártyát, majd bement az üzletbe, ahol azzal egymás után ötször is vásárolt: üdítőt, alkoholt és élelmiszert vett magának, összesen közel húszezer forint értékben.

Lépett a tulajdonos, amikor észrevette, hogy nincs meg a bankkártya

Közben a sértett észrevette, hogy eltűnt a kártyája, és telefonon felhívta az édesapját, aki letiltotta azt, így a vádlott nem tudott vele ismét fizetni. Az élelmiszerbolt biztonsági szolgálata felfigyelt arra, hogy a férfi egy órán belül ötször is vásárolt, majd miután a bolt terminálja jelezte, hogy a kártyát zárolták, a férfit a biztonsági irodába kísérték, és értesítették a rendőrséget.

A sértett mintegy 20 ezer forint kára nem térült meg, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás alatt kérte annak megfizetését.

A Debreceni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Debreceni Járásbíróság a vádlottat, beismerése esetén, 6 hónap börtönbüntetésre ítélje, 1 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezze a sértett kárának megtérítésére.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában