Gyógy-növény-tánc

A tűzhelyen nagy lábasokban forrt a víz: varázstea készült. Az egyik edényben kamilla volt: ezernyi virág ringatózott, a fehér szirmok ölelő karokként fonták át az aranyló közepeket. A kicsi virágok szorosan egymáshoz bújtak, így ontották magukból a napérlelte gyógyító nedüt. A másikban, a forró víztükrön a hársfa virágai járták rituális táncukat. A gyerekek, akik szerették nézni a varázslatot, mindig egy kicsi faszékre álltak, amikor az édesanyjuk gyógyteát főzött nekik. Ilyenkor hosszú, boldog perceket töltöttek a tűzhely mellett, némán. A természet áldott erejét figyelték.
Szerették a kamilla és a hárs ízét, illatát. Tudták, édesanyjuk valami olyat készít, amitől jobban érzik majd magukat. Sosem gondolkodtak el rajta, inkább érzeték, hogy biztonságban voltak a tűzhely melege mellett. A természet a kegyeibe fogadta őket: úgy nőttek fel, hogy saját szemükkel láthatták, saját szájukban érezték, saját lelkükbe véshették a csodát. Mindannyian jól ismerték a gyógynövényeket. A Jóisten gondoskodott arról, hogy a közeli réteken, erdőkben megteremjen minden növény, amire szükségük volt...

S akár itt vége is lehetne a történetnek, ha mondjuk ez egy mese volna. Ám nem az!
Aki csak egy pillanatra is merérzi a virágok forró táncában a gyermeki varázslatot, nem fog többé kételkedni a természet gyógyító erejében.