Helyi közélet

2014.11.15. 17:13

Fogyhatunk a pirospaprikával?

Debrecen - Akik nem szoktak hozzá a pirospaprikához, azoknak csökkent az éhségérzetük mértéke.

Debrecen - Akik nem szoktak hozzá a pirospaprikához, azoknak csökkent az éhségérzetük mértéke.

– Kiderült, hogy az erős pirospaprika fogyasztása visszaszorítja az étvágyat, és több kalória elégetéséhez segít hozzá, különösen olyan személyek esetében, akik nincsenek hozzászokva a fűszer rendszeres fogyasztásához – számolt be Richard Mattes, a táplálkozástudomány professzora. Hangsúlyozta: ezt az eredményt úgy kell tekinteni, mint egy nagy kirakós játék darabkáját, mivel egyszerűen nem igaz, hogy egyetlen kis változtatással vissza lehet fordítani az elhízási „járványt”. Sok kis változtatás együttesen azonban eredményessé válhat a testsúly kezelésében.

Más kutatások is kimutatták, hogy a pirospaprika csípősségét adó kapszaicin csökkenti az étvágyat, és fokozza az energiafelhasználást, vagyis a kalóriaégetést. A tesztelt mennyiségek azonban az átlagos amerikai népesség számára elfogadhatatlanok voltak. A Physiology & Behavior folyóiratban megjelent új tanulmány 1 gramm, azaz körülbelül fél teáskanálnyi pirospaprika hatását vizsgálta, ami a fogyasztók többsége számára elfogadhatónak számít. A szakértők hangsúlyozták, hogy a pirospaprikát nem kapszula formájában érdemes fogyasztani, mert az íze, vagyis a szenzoros élmény maximalizálja az emésztési folyamatot.

A csípős íz hozzájárul a maghőmérséklet emelkedéséhez, az energiafelhasználás növekedéséhez és az étvágy szabályozásához.

- Egészségkalauz -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában