Adományátadás

2021.01.12. 16:55

Jelentős segítséget kapott a lakástűz után szétszakadt kismacsi család

Debreceni barkácsáruház adományozott építőanyagokat a károsult család számára.

Fotó: Kiss Annamarie

„Azt szeretném, ha minél hamarabb visszaköltözhetnénk a házunkba és újra együtt lehetnék a gyermekeimmel”

– nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Dudás István, az a családapa, akit egy ősz végi lakástűz elszakított mind az öt gyermekétől. Elmondta, tavaly szeptember végén égett ki a ház belseje, a tüzet elektromos zárlat okozta. – A hétvégéimet azzal töltöm, hogy próbálom újraépíteni az otthonunkat, az első szoba majdnem kész – tette hozzá. Istvánnak nagyon nehéz dolga van, hiszen amit eddig felépített, azt önerőből finanszírozta, a feladatokban néhány barátja segített neki.

A munkálatokban leginkább az anyagi nehézségek okoztak fennakadást, ez azonban a mai napon megváltozott. A Kismacson élő család ugyanis egymillió forint értékű adományt kapott egy debreceni neves barkácsáruháztól. Az adományátadásnak a gyermekek nem lehettek szemtanúi, ők ugyanis a tűzeset óta nevelőszülőknél vannak, várva, hogy az otthonuk újra költözhető legyen. Az áruház munkatársai nyílászárókat, ajtókat és ablakokat, valamint beltéri munkálatokhoz szükséges építőanyagokat és festékeket is adtak a családapának, továbbá hozzátették, ez még csak az első kör volt, a segítségükre a továbbiakban is számíthat.

BD

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/adomanyokat-vittek-a-kismacsi-tuzkarosult-csaladnak-4508584/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában