Hortobágy

2022.01.19. 15:18

Svájcot is hátrahagyta, hogy egy egyedülálló projekt koordinátora legyen

Kerekes Viola nem bánta meg a döntését.

Forrás: Ásztai Csaba

A Hortobágyi Nemzeti Park Pentezugi Vadlórezervátumának projektkoordinátora, Kerekes Viola olyan munkát végez, amit az egész világon is csak nagyon kevesen. A hortobágyi Malomházi Vadasparkban a vadlovak egy kisebb csoportja él, a többiek valahol kint a pusztában kóborolnak. 

Viola elmondta, hogy a vadlovak nagyon szociális állatok, a mintegy 300 ló jellemzően együtt mozog a háromezer hektáros rezervátumban, azt legelnek, amit találnak, és inni is egyszerre mennek oda, ahol van víz.

Ugyanakkor a ménesen belül 30 úgynevezett háremcsapat működik, amelyekben a nagy egészhez képest még sokkal szorosabb az egyedek közötti kapcsolat. És ott vannak még azok a csődörcsikók, akik 2-3 éves korukban elhagyják a háremcsapatokat, hogy később majd sajátra tegyenek szert, előtte azonban még agg­legénycsapatokban szocializálódnak.

 

Visszaadni a természetnek

 

Viola a Debreceni Egyetemen biológusként végzett, és a szerencsének is köze volt ahhoz, hogy végül Hortobágyon talált állást. – A vadlovak mellett is dolgozó állatorvos ismerősöm említette, hogy van ez a rezervátum Hortobágyon – emlékezett vissza. – Előtte nem nagyon hallottam róla. Jó helyen voltam jó időben, hiszen amikor jelentkeztem, éppen kerestek egy állandó embert az addigra szépen gyarapodó lóállomány mellé.

Miután felvették, ő lett a mindenes.

Ha kellett, a terepen ellenőrizte a marha- és lólétszámot, kerítést épített, villanypásztort javított. Később hosszabb időre búcsút intett a projektnek, gyermekeket vállalt, és Svájcba költözött a családjával. Évek múlva mégis hazatért, mert Svájcban nem lett volna lehetősége biológusként elhelyezkedni.

 

Páratlan lehetőség

 

Megjegyezte, sokan furcsán néztek rá, amikor hazajött, de egyáltalán nem bánta meg a döntését, hiszen egy olyan projekt koordinátora lett, amely az egész világon egyedülálló. Mint mondja, még Mongóliában sincs olyan fokú nyomon követése a vadlovaknak, mint ahogyan ők ezt a Hortobágyon csinálják. – Hiszek benne, hogy ez nagyon fontos dolog, amiért érdemes volt visszajönni – tette hozzá. Mint mondta, a munkájuknak igazán nemes célja van, hiszen visszaadnak a természetnek egy szeletet, ezáltal választ kapunk arra a roppant izgalmas kérdésre, hogy hogyan is működik a vadon. Azon a 3 ezer hektáron ugyanis sem a növényzetet, sem az állatvilágot nem háborgatja semmi és senki.

 

Takács Tibor

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában