Fáklyás felvonulást rendeztek a debreceni városvédők

Bár a trianoni döntés felfoghatatlan, következményei pedig beláthatatlanok, Debrecennek rendkívüli fejlesztési lehetőséget adott – mondta Lakner Lajos a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület trianoni megemlékezésén a Magyar fájdalom szobra előtt pénteken. A Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese felidézte, szétszakították azokat a területeket, melyeket a kulturális hagyomány és a kultúra közössége kötött össze. Az etnikailag magyar területek elvesztésével megtört a magyar nemzet öntudata, annál is inkább mivel Európa államai a nemzeti önrendelkezés diadaláról szónokoltak. Végül azzal a gazdasági, kulturális és emberi veszteséggel is meg kellett birkózni, amit a világháború okozott.

Talán Oláh Gábor írta elsőként, hogy Debrecen a román-magyar határ végvárosa. E fogalom egyre többször hangzott el az ország szellemi vezetői, politikusai szájából. A városnak hivatása van, amit nem fegyverrel, hanem kultúrával kell teljesítenie; reményt kell nyújtania az elcsatolt erdélyi területek magyarjainak, erősíteni bennük a nemzethez tartozás tudatát.

Bethlen István miniszterelnök 1927 januárjában az Aranybikában mondott beszédében fejezte ki hitét, hogy Debrecen meg tud felelni az elvárásoknak és képes lesz a nemzet egységét és az anyaország gravitációs erejét biztosítani.

Klebelsberg Kunó ugyanebben az évben mondta ki, nemzetstratégiai jelentősége van annak, hogy Debrecent kulturálisan, infrastruktúrájában, oktatási intézményeiben, egészségügyi és szociális ellátásában megerősítsék. A város ezidőben valamennyi fejlesztéshez ingyen adta a telket vagy pénzügyileg járult hozzá a nagyszabású tervek megvalósításához, de a Déri Múzeum felépítését például maga finanszírozta. Az 1930-as évek elejére megszépültek az utcák és a terek, burkolt utak épültek, javult az ivóvíz-ellátottság, bővültek a szegényebb társadalmi rétegeknek nyújtott támogatások, olcsó népfürdőt élvezhettek az akkori lakosok, felépültek a Klinika épületei, megnyílt a Déri Múzeum, felavatták az egyetem központi épületét, a gyerekek játszótéren játszhattak, a felnőttek szurkolhattak a stadionban. Lakner Lajos így zárta mondandóját: a hazánk számára tragikus következményekkel járó trianoni békeszerződést követően a cívisváros hivatott arra, hogy az egyetemes magyarság nevében védelmezője legyen a határon túlra került magyarságnak. Debrecen Erdély kapuja, amelynek csak úgy tudott megfelelni, ha a veszteségeket nem feledve kulturálisan és gazdaságilag is erős várost épít fel, s ez sikerült.

Építészeti veszteség

A Bem téri rendezvényre fáklyákkal érkeztek a résztvevők, akik meghallgathatták az egyesület elnöke, Kovács Imréné beszédét, valamint a Sárándi Férfi Dalárda műsorát.

Pataky Emőke is így tett. A Kós Károly- és Podmaniczky-díjas építészmérnök részt vett a szervezet alapításában, majd a fővárosi teendői kötötték le figyelmét, ám hét éve újra aktív szervezője az efféle eseményeknek. Hangsúlyozta, levágni Erdélyt és a haza több mint felét eltüntetni tragédia. A legnagyobb veszteség, hogy csodálatos városokat vágták le rólunk. Az építészet igazi gazdag Európai színvonalú volt Nagyváradon, Kolozsváron vagy Kassán.

A békediktátum következményeit felmenői saját bőrükön tapasztalták. Szülei erdélyi menekültek voltak, egyikük 1919-ben, másikuk 1920-ban szökött át Kispestre, ahol Kós Károly egy a székelyek számára kellemes közeget teremtett. A Bem téri rendezvény élő példája volt annak, hogy két generáció alatt szinte természetessé vált az ország jelenlegi földrajzi állapota és a fiatalok ingerküszöbéig alig ér fel az az égbekiáltó igazságtalanság, amely 102 éve történt. Pataky Emőke felidézte, korábban sokkal hosszabb volt a sor a Bem térre vezető fáklyás meneten. Mint mondta, az oktatásban és a nagyszülők, szülők történetmesélésében, valamint a művészet eszközeivel lenne érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni erre a történelmi eseményre. Vagy olyan egyéni elhatározással, amelyet ő is tett: – Eldöntöttem, hogy megismerem Nagy-Magyarországot. Rengeteget utaztam a világban, de az első számú szempont volt mindig, hogy ezt a területet bejárhassam. Felemelő érzés, amikor elmentem a leszakadt részekre és sokkal erőteljesebb magyarságot kaptam. Olyannyira, hogy szinte szégyelltem magamat. Járjuk be ezeket a tájakat és ne érezzük, hogy a határ mögött vagyunk – tanácsolta. Az évtizedekig műemlékvédelemmel foglalkozó egyesületi tag hangoztatta, amíg hallani lehet magyar szót a kijelölt határokon túl, addig létezik Nagy-Magyarország. 

HaBe