Újhelyi Kinga: „Én az idővel kézen fogva járok”

A szívdobbanás az első, de az elme gondos tervezése a második lépés Újhelyi Kinga életében, legyen szó szerelemről, anyaságról, vagy éppen a soron következő vers-estjéről. Sámáni erejű energiáiról a színházi és verses-zenés előadásainak közönsége számtalanszor meggyőződhetett. A Nők világa-cikksorozat főszereplőjeként nemrég arról kérdeztem, honnan ered, miképpen valósul meg mindez Mispál Attila rendező és a magyar költészet szerelmesének, valamint két lány édesanyjának magánéletében.

A saját akaratnál nincs erősebb – jegyzi meg a tizenkét éves Manka kapcsán, mert a közös teázást két anya között természetszerűen a hétköznapi aktualitás nyitja: épp felvételi vizsgán van, vannak túl. Ahogy ő a lányait, Kingát is – már óvodáskora óta – önállóságra nevelték a szülei. – Nagyon sok kulcshelyzeten egyedül mentem keresztül, mert a szüleim nem tudtak ott lenni mellettem – idézi fel. Tizennégy évesen egy tanítóképző középiskola bentlakásos kollégiumába került, ahol sok helyzetben föl kellett magát találnia. Magát kellett eligazítania, döntéseket hozni, mindezt a szülői otthontól távol, mivel csak karácsonykor, húsvétkor és a nyári szünetre mehettek haza. – Ott megtanultam, hogy ha én nem adok esélyt magamnak valamire, helyettem más nem fog – összegezi, míg én sokadjára nyugtázom: minél nehezebb helyzetben vagyunk, annál biztosabb, hogy ha megoldjuk, szintet lépünk.

Továbbadott mentsvár

Meggyőződése, hogy sok mindent öntudatlanul adunk tovább a gyerekeknek. Kingát a kollégiumi évek, a közösségi lét és a szocializáció érzékenyebbé tette. Életre szóló barátságai szövődtek, ahogy nem fakuló emlékek is hozzá. (Például amikor fogkrémmel kenték be a kilincset, mielőtt a nevelőnő este benyitott a szobájukba.) – Mindent komolyan veszek, ami a lányaimmal kapcsolatos – mondja; a hóborttal, a divatmárkák kamaszokra jellemző logikátlan bálványimádásával viszont kesztyűt húz. 

Ahogy megélte ő is évtizedekkel ezelőtt. Nem lepődöm meg, amikor elmeséli, hogy a lánya is ír, most regényt, hogy mit, még titok, de már a negyedik fejezetnél tart. A lelki önvédelem fegyvertárában akkor, ahogy most is a zene és az irodalom a legerősebb vért: a tizenéves Kinga verset írt és gitározott, majdnem, mint ma, amikor dalokat ír és verset énekel.

Az első áldott állapotának idején Kinga a nyolcadik hónapig úszott, mert azt tervezte, hogy a természetes, de könnyedebb vajúdás érdekében vízben fog szülni. Hogy mesterséges könnyítés nélkül hozhassa világra a kislányát, tudatosan készült: homeopátiával, masszázsolajjal, izomlazítóval, málnalevélteával, gáttornával, emellett fizikailag is edzésben tartotta magát. Nem betegség, hanem áldott állapot ez – mondja, – amelynek minden percében éberségre törekedett, hogy segíthesse a kisbabát a világrajövetelben. – A természetnek itt is teret akartam adni, ahogyan a szülés is természetes folyamat, ha nem igényel szükségszerű beavatkozást – fűzi hozzá.

A szép szó: imádság

Kinga református, a férje evangélikus. Amikor megszülettek a gyerekek, eleinte csak az esti imádság volt szokásuk, és szívesen hallgatták azt is, ahogy Kinga a Miatyánkot mondja. Egy palkonyai katolikus családnál vendégeskedtek, az ott elhangzott asztali imát az akkor hároméves Manka leste el, majd haza is vitte jó szokásként. Azóta is gyakorolják, szűk körben, barátokkal, mindenkivel, aki az asztalukhoz ül.

Kinga szülei pedagógusok voltak, ezért sokkal szigorúbban fogták. Kétszer annyit kellett teljesítenie, mint a többi diáknak. Akkor nem érezte igazságosnak, csak később látta át és értette meg, miért volt minderre szükség. 

 – emlékszik vissza az egyik legfontosabb szellemi munícióra. Ma is úgy alszanak el a lányaik, hogy regényekből olvasnak fel nekik a lámpaoltás előtt. Mivel szinte egyáltalán nem néznek tévét, nem marad más, mint az írott szó világa. – A könyvek sokkal színesebbek és a szellemi-lelki életünket gazdagítják. Emellett minél több teret adsz a médiának, annál jobban korlátozod és szűkíted a saját lehetőségeidet az önálló gondolkodásra, az önálló létezésre. Én pedig nem szeretem, amikor befolyásolni akarnak – zárja rövidre a témát, miközben magamban mantrázom: online újságíró mivoltom miatt azért hátha nem kerülök a kénköves pokol fenekére.

Természet és tudatosság a hivatásban is

Három verses koncertje van, a Gyöngykoszorú (klasszikus magyar költészet), a Fényút (Pilinszky-mesék alapján) és a Szólani most (kortárs magyar versek). Minden projektnél a versválasztás volt az első lépés: végigolvasta szinte a teljes magyar költészetet, és kizárólag azokat a verseket választotta ki, melyek első olvasatra szíven találták. 

 – osztja meg azzal a szenvedéllyel, amit eddig csak a színpadon láthattam. A tartalom néha csak a sokadik olvasásra tudatosul, s ekkor megszólal benne a zene is. – Az első a szívhang, azáltal érzem, hogy van hozzá közöm, és nem a világ kényszeríti rám. A kényszer kegyetlen dolog, és nem vagyok hajlandó semmit sem a hatására tenni – osztja meg a benne teljes természetességgel működő lelki folyamat műhelytitkát.

Nyitottsága, a magyarság iránti ragaszkodása túlmutat a strófákon. – Nagyon komoly szellemi tanító a magyar nép. Borbély Szilárd, Jankovics Marcell, Makovecz Imre – és még sorolhatnám –, mindenki a maga útján, módján szórta a tanításait szerteszét – mondja. Kinga szerint jó lenne, ha a fiatalok ezt felfedeznék, és tudatosítanák magukban: nem vagyunk elveszett nép.

Kézen fogva az idővel

A férjével 2002-ben ismerkedtek meg egy színházi fesztiválon, de ezt is csak úgy, az okos lány módjára: meg is ismerkedtek, meg nem is. Nézegették egymást napokon keresztül, de a bemutatkozás elmaradt. Kinga csak egy papírfecnit juttatott el hozzá hazaindulás előtt, rajta az email-címével. Egy évig leveleztek, később Pesten és Marosvásárhelyen találkoztak. Az eljegyzést már Kinga egyetemi ballagásán megtartották, az esküvőt pedig hosszú évekkel később, egy háromszáz éves tölgy közelében, Pusztazámoron. 

– Változunk, őszes hajunk lett, neki főleg, mivel tizenkét évvel idősebb – folytatja nevetve, és valóban, most tűnik csak fel néhány ezüst szál a dús hajkoronában. A pásztázó tekintetemre nyugodt meggyőződéssel felel. – Én az idővel kézen fogva járok, nem szeretem hátratolni. Szeretném, de mi értelme? Mit hadakozzak? Hiszen lehet, hogy nincs is…

SzD