2023.09.14. 20:00
Hatvanan sem élnek már Dobaipusztán, ma legfeljebb a csend és a tiszta levegő szól mellette – fotókkal
Egykor ipari központ volt a Komádihoz tartozó Dobaipuszta, most alig van lakója a településrésznek.
Hatvanan sem élnek már Dobaipusztán
Forrás: Czinege Melinda
Komádi és a Békés vármegyei Körösújfalu között majd’ félúton fekszik Dobaipuszta. A közelmúltban ide látogattunk el az elnéptelenedő településeket, településrészeket felfedező sorozatunk következő állomásaként. A 4222-es számú útról vezet egy utca befelé a településrészre, ezen kívül másik négy utca van még a belterületen. A lépés úgy hozta ki, hogy éppen délidőben gurultunk be az aprócska faluba, láthattuk, ahogy néhány lakónak a kapu előtt adják át a meleg ételt. Szerencsénkre Lázár János és felesége nem siettek az ebéddel, szívesen szántak arra időt, hogy két váratlan idegennek meséljenek a dobaipusztai hétköznapokról. A nyár perzselő melege elől a ház előtt magasló tűlevelesek árnyékában húzódtunk, ott hallgattuk a 89 éves Jani bácsi mondanivalóját.
Forrás: Czinege Melinda
Jani bácsi nagy örömmel köszöntött bennünket, amikor megtudta, Debrecenből érkeztünk. – A mi fővárosunk, én büszke vagyok rá, az is voltam mindig – adta tudtunkra azonnal, majd lakóhelyéről is szívesen osztott meg történeteket. Azt mondta, régen sokan büszkék voltak arra, hogy itt lakhatnak, mert akkoriban rengeteg munkahely volt Dobaipusztán.
Ez egy ipari központ volt egykor. Volt itt kendergyár, ami 150 főt várt, de ez ingott, mert nyáron több volt, akkor a begyűjtésre kellett a munkaerő. Gépállomás is volt vagy húsz évig, aztán a TSZ-ek megalakultak, az is volt. Most már nincs, és azóta azok az emberek is kihaltak
– sorolta. Felidézte azokat az időket, amikor még a települést vasút szelte át. – Itt, ahol vagyunk, itt a járdán, pont a vasút közepén állna maga. Itt gazdasági vasút ment a birtokon keresztül, lóvontatású. Nagy sár volt, nem volt köves út. Csináltak aztán egy makadám utat, egy három méterest ’47-ben, berettyóújfalui kubikos brigád csinálta, nem géppel, talicskával – emlékezett vissza.
Nem kellett elmenni, soha sehova
Jani bácsitól tudtuk meg azt is, hogy sok-sok évvel ezelőtt a településrész belterületén háromszázan is laktak, másik háromszáz lelket pedig a Dobaipusztát körülölelő sűrű tanyavilág számolt.
Azok mind ide jöttek bevásárolni, mert ez ipari centrum volt, mindent lehetett kapni. Ez volt a legforgalmasabb bolt, a legjövedelmezőbb, itt volt pénz. Na, de jött a Rákosi-rendszer
– sóhajtott fel az idős úr, aki nyolcvanöt éve lakik már a településrészen. Mint mondta, itt minden megvolt, nem kellett elmenni, soha sehova. A gát oldalában ott álltak a nagy üzemek, ma is sok van meg belőle. Jani bácsi hosszasan sorolta a politikai rendszerek alakításait, melyek nagyban érintették a településrészt.
– Így élünk, hogy most nincsen semmi már – nyugtázta az elbeszélést.
Dobaipusztán jártunk
Fotók: Czinege MelindaPedig, ahogy mondta, valaha iskola, óvoda, rendőrség, posta, könyvtár és mozi is volt. Az ő családja is azért költözött erre a településrészre, mert itt volt iskola. Ma már legfeljebb a falu csendje, nyugalma és tiszta levegője szól Dobaipuszta mellett.
A településrészre felújított út vezet, az első kereszteződésnél mutatós vendégház fogadja az arra járót, és a „körfogalomnál” (a helyiek nevezik így) a Barsi-ház is megszépült állapotban áll.
Ma már nyoma sincs az egykor virágzó gazdaságnak, és a lakosok nagy része is továbbállt. Hatvanan sem élnek már Dobaipusztán, néha egy-egy iskolás csoport visz életet a faluba.
A busz jár a településrészen, de a szolgáltatásokért már legalább Komádiig el kell menni. A településrészen ma is áll a Vécsey-kastély, ami most magántulajdonban van.
Korábban már több elnéptelenedő településen is jártunk:
