2023.11.12. 12:21
Együtt, közösségben baba-mama klub indult Tégláson
A klub november 11-én tartotta első alkalmát
Forrás: Kerekes-Bíró Éva
Szépen megtelt szombat délelőtt anyukákkal és kisgyermekekkel a téglási görögkatolikus közösségi ház terme, ahol baba-mama klub indult a BekapcsolLak Téglás Egyesület szervezésében. A résztvevők a közösségi együttlétet, a minőségi kikapcsolódást, beszélgetést és az érdekes előadásokat egyaránt fontosnak tartják.
– A Téglásra költöző családoknak is lehetőséget biztosít ez a klub az ismerkedésre. Ez az egyesület még új, és barátnői összefogással jött létre. Célunk többek között a kismamák, anyukák és gyermekeik számára kikapcsolódási, ismerkedési lehetőség létrehozása.
Havonta egy alkalmat tervezünk, az előadások témáit közösen határozzuk meg: egy nagy ötletládába dobhatja be mindenki a javaslatát.
A jövő hónapban, december 9-én a téli vitaminpótlás lesz a téma, később az egészségvédelem, egészséges életmód, a hagyományőrzés, néphagyományokhoz kötődő ünnepek felidézése, valamint kiemelt szerepet szeretnénk fordítani a környezetvédelemre is – tudtuk meg Schleisz Anikó elnöktől. A résztvevőket köszöntötte Urgyán Antal parókus, aki kiemelte: ahhoz, hogy közösség legyen, együtt kell lenni. Itt együtt vannak a gyerekek, az anyukák, minden adott a közösség létrejöttéhez. Fontosnak tartja, hogy a jól működő nyugdíjasklub mellett most az élet kezdetének is helyet adott a közösségi ház.
Szabó Csaba polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyire jó érzés ilyen gyerekzsivajban lenni, alapvető fontosságú mindezt integrálni az életünkbe, hogy ne zavarjon bennünket a gyerekhang, hanem együtt éljünk vele, mert ez a normális: szülessenek gyerekek. Tégláson teljesen megtelt a bölcsőde, teljes létszámmal működik az óvoda, az iskolában az alsó tagozat épületét kinőtték az osztályok. Tégláson minden szempontból támogatják az egyesületeket: az elmúlt négy évben a civil szervezetek között több száz millió forintot osztottak szét, szép eredményeket felmutató civil szervezetek működnek a városban, kiváló összhangban egymással és a várossal.