Isten éltesse!

2024.07.31. 11:38

100 éves Nemes Sándor, (Kelet-)Magyarország legidősebb postása

Díszes hintón hozták a Hotel Timarina éttermébe Sanyi bácsit, akit nagy tapssal és ovációval fogadott a mintegy félszáz fős vendégsereg. 100 éves lett Nádudvar egykori postása, jól meg is ünnepelték.

Marján László

Nemes Sándor egy szuszra fújta el a 100 évnyi gyertyát születésnapi tortáján

Forrás: Marján László

A kisebb lakodalomnak is beillő ceremónia érthető volt, hiszen Nemes Sándor július 25-én lett 100 éves. E napon, mint Kelet-Magyarország, (de lehet, hogy az egész ország) legidősebb postását egykori munkahelyéről, a Magyar Postától érkezett küldöttség látogatta meg Nádudvaron. Dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató levelét Rózsa Ildikó a Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság üzemeltetési osztályának vezetője adta át és fel is olvasta a köszöntő gondolatokat. Az ünnepelt pedig postás egyenruhában fogadta azt. Köszöntötte őt még Gulyás Imréné Karcag 1. körzeti posta vezetője, Szűcsné Vágási Jolán Nádudvar posta vezetője, Reszegi Tünde működésirányítási menedzser, illetve korábbi kollegái: Kálmán Imréné, Nagy József Tiborné, Majoros Jánosné, Szabó Gyuláné, valamint jelenlegi kézbesítő: Varga Róbert. 

A centenáriumi parti vendégei, középen a 100 éves ünnepelt
A centenáriumi parti vendégei, középen a 100 éves ünnepelt
Forrás: Marján László

Na, de térjünk vissza a vasárnapi (július 28-ai) ünnepélyre, ahol a lakodalmi hangulatot fokozta, hogy Sanyi bácsi az ebéd minden fogása előtt vőfély-mondókát szavalt, hiszen ekként is tevékenykedett évtizedeken át. A vendégsereg tagjai voltak a rokonok és az SZSZK-s gondozói mellett a kedves szomszédok is, akikkel mindig jó kapcsolatot ápol kortól függetlenül. Sőt, egykori szomszédjának Budapesten élő unokája is családjával, akik minden évben visszajárnak a nagyszülői sírhoz, a temetőbe, és mindig meglátogatják a „csupaszív kisöreget” is.

Eseménydús élete volt a 100 éves nádudvari postásnak

Nádudvar városa nevében Maczik Erika polgármester és Réz Szilárd alpolgármester ajándékcsomaggal és kormányfői emléklappal köszöntötte a százéves ünnepeltet, aki még táncra is perdült, sőt masinisztaként vezényelte a bulik elmaradhatatlan „vonatozását".

Százévesen még táncra is perdült Nemes Sándor
Forrás: Marján László

Érdekesség, hogy Nemes Sándor osztálytársa volt Szabó Istvánnak, Nádudvar első díszpolgárának, míg az idén szintén százéves Szőnyi Imrével, Hortobágy örökös pásztorával együtt voltak annak idején leventék. Eseménydús évszázadot tudhat maga mögött a nádudvari nyugdíjas postás, aki fiatalon átélte a második világháborút is, fegyvert is fogtak rá. 1956-ban fogathajtó versenyt nyert a mezőgazdasági kiállításon Budapesten, ahonnan éppen csak haza tudott térni mielőtt kitört a forradalom.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában