Múltidéző

2024.07.05. 16:33

Így ünnepelt Debrecen harcias zenére fogékony lakossága 35 éve

A debreceni Lenin-szobornál ért véget a hetedik Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál 1989-ben.

Haon.hu

Katonazenekari Fesztivál a Kölcsey Művelődési Központnál 1989-ben

Forrás: Facebook / Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege

A napokban, július 3-a és július 6-a között zajlik Debrecenben a XXII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál. Az eseményről a Haon is beszámolt, a csütörtöki napon megcsodáltuk és meghallgattuk az öt felvonuló zenekart is, illetve megírtuk, hogy egy különleges repülőgépet is fogadott a debreceni repülőtér. A rendezvény apropóján tett közzé régi fotókat a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege a Facebook-oldalán. Gyűjteményükből és a fotótárból az 1989-as VII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál képeiből válogattak.

Nem csak masíroztak

A Hajdú-bihari Napló 1989-es számában is beszámolt arról, hogyan szórakoztatták a katonazenekarok „a város harcias zenére, indulókra fogékony lakosságát”. Mint írták, az esemény pikantériáját a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőinek kulturális összecsapása adta. Az amerikaiak, britek és a francia légierő a lengyel, szovjet és magyar zenekarokkal mérte össze tudását.

katonazenekari fesztivál, debrecen
 Hajdú-bihari Napló fotója 1989-ből
Forrás:  Napló-archív

A rendezvény alatt még vásárt is tartottak, ahol hangszereket, kottákat, hanglemezeket árultak a debrecenieknek. A fesztivál több helyszínen zajlott, az alaki felvonulást a Vörös Hadsereg újtán, a mai Piac utcán láthatták a nézők, a Oláh Gábor utcai stadionban még Gyepshow is volt, ahol a magyar zenekarok közös zenés koreográfiát mutattak be, a záróünnepséget pedig a Kölcsey Központ melletti Kölcsey Parkban, a Lenin-szobor előtt tartották meg. 

Katonazenekari Fesztivál, debrecen
A Lenin-szobornál is zajlottak a programok
Forrás: Facebook / Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában