2024.08.15. 07:30
Nagy szatyor, nagy szív: bearanyozta a délutánt a Damjanich utca nagylelkű jótevője
Az ismeretlen nagy örömet szerzett egy 4 éves kisfiúnak. A debreceni édesanya most Facebook-posztban köszönte meg amit tett.
Egy debreceni édesanya és 4 éves kisfia délutánját tette szebbé egy nagylelkű idegen szerdán a Damjanich utcán, az anyuka erről szóló Facebook-posztjára néhány óra alatt százával érkeztek a reakciók – teljesen érthetően. A nő és gyermeke az utcában lévő pingpongasztalhoz ment, amikor látták, hogy valaki egy szatyornyi játékot hagy ott az asztal tetején. Talán azért, hogy vigye, akinek szüksége van rá, talán azért, hogy mindig játszhassanak velük a környékbeli gyerekek; nem tudni, mindenesetre a jó cselekedettel feldobta a kisfiú napját, aki a Debrecenben Hallottam nevű csoportban megjelent bejegyzés szerint jót játszott a pakkban lévő „katonai cuccokkal”.
Az édesanya hozzátette, nem viszik haza a játékokat, hiszen van, akinek sokkal nagyobb szüksége van rájuk, majd megköszönte az ismeretlennek a nem mindennapi élményt.