Tanévnyitó

2024.09.02. 16:04

Nagy István: „Hajdúböszörmény az ország közepe!”

Az idei évben Hajdúböszörmény volt az otthona a hazai mezőgazdasági oktatás egyik kiemelkedő eseményének. Az országos agrárszakképzési tanévnyitó ünnepségen Nagy István agrárminiszter köszöntötte a fiatalokat.

Bekecs Sándor

Idén a hajdúböszörményi Északi ASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont az országos agrárszakképzési tanévnyitó ünnepségnek. Nagy István agrárminiszter köszöntőjében hangsúlyozta, a mindennapi kenyér biztosításának zálogai az agrárképzésben tanulók, s az agráriumban dolgozók.

agrárszakképzés, Nagy István, Hajdúböszörmény, szakképzés, Északi AszC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Nagy István agrárminiszter az eseményen hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet és jelentős forrásokat fordít az agrárszakképzés fejlesztésére
Forrás:  Czinege Melinda

– Hajdúböszörmény az ország közepe, s ez valóban így van. A kormány minden intézkedésében is ugyanez tükröződik. A vidék nem valaminek a széle, hanem közepe a jövőnek, a gazdaság megerősödésének, a megmaradásnak és a normalitásnak – mondta Nagy István.  

Míg ember lesz a Földön, addig enni és inni kell. Legyen akármilyen változás a világban, ez nem fog változni

– szólt a fiatalokhoz az agrártárca vezetője. Elmondta, a legfontosabb feladata az agrárszakképzésben tanulóknak az, hogy nyitottak legyenek és készek a körülmények változására, a technológia fejlődésére.  

A diákoknak nyitottnak kell lenniük a változásra
A diákoknak nyitottnak kell lenniük a változásra
Forrás: Czinege Melinda

Töretlen az agrárszakképzés népszerűsége

– Az oktatási rendszert mindig fejleszteni, csiszolni kell, hogy a tudásátadás színterei lépést tartsanak a világ változásával. Ennek jegyében hajtotta végre a kormány a szakképzési rendszer átalakítását, a duális képzés megerősítését – mondta Nagy István. Mint kifejtette, az új oktatási struktúra széles ágazati szakmai alaptudást ad, és gyakorlati képzéssel alakítja, formálja, fejleszti azokat a készségeket, képességeket, amelyekkel a munka világában sikeresen boldogulhatnak a fiatalok.

Az eddigi tapasztalatok alapján magyar szakképzési rendszer jól vizsgázott. Tízből hat fiatal választja a szakképzést, és 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola 8. osztályának elvégzését követően. Az Agrárképzési Centrumok iskoláiba az idei tanévre 3532 diák iratkozott be.

– A duális képzés előnyt jelent a képzésben résztvevő diákok és vállalatok, cégek számára egyaránt. Hiszen míg a diák a tanulmányaik befejezése után versenyképes tudással és gyakorlattal lép a munkaerőpiacra, addig a gazdasági szereplők korszerűbb tudással rendelkező munkaerőt kapnak – mutatott rá a miniszter. Hozzátette, a szaktárca örömmel látja, hogy az agrárszakképzés mellett az agrár felsőoktatás is egyre népszerűbb. Jelenleg nyolc intézmény kínál továbbtanulási lehetőséget ezen a területen.

agrárszakképzés, Nagy István, Hajdúböszörmény, szakképzés, Északi AszC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere
Forrás:  Czinege Melinda

Több mint nyolc évtizedes hagyománya van az agrárszakképzésnek Hajdúböszörményben

– A hajdú szó is egy mezőgazdasági szóból ered, a hajtó szónak alakváltozata. A hajdúk valamikor katonáskodó, harcoló emberek voltak, később, az 1600-as évek végén  városokat, közösségeket és a Hajdú Kerületet alakították meg – idézte fel beszédében Kiss Attila polgármester. Mint folytatta, a föld, a mezőgazdaság szeretete és tisztelete a mai napig jellemzi a várost és a Hajdúságot. Elmondta, Hajdúböszörmény számára fontos a Széchenyi Szakközépiskola működése, amely nyolc évtizede szerves része a helyi oktatásnak.

agrárszakképzés, Nagy István, Hajdúböszörmény, szakképzés, Északi AszC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Nagy István (jobbra) és Lévai Imre
Forrás:  Czinege Melinda

– Hajdúböszörmény több szempontból is megfelelő helyszín egy ilyen szintű, a helyi agrárium jövőjét is befolyásoló eseménynek. 1938-ban indult el itt az agrárszakképzés 20 katasztrális hold tangazdasági területen. Az állatállományt akkor 2 tehén, 2 ló, 2 anyakoca, 5 hízó, 3 süldő és 8 baromfi alkotta. Az elmúlt több mint 85 év bizonyítja, hogy mindig vannak az agrárium iránt érdeklődő fiatalok – idézte fel Lévai imre, a fenntartó Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója. Kiemelte, a hajdúböszörményi iskolát az elmúlt 4 évben 270 millió forint értékű beruházással támogatták. Legutóbb víz- és szennyvízmegtakarítást eredményező fejlesztést végeztek.  

A főigazgató elmondta, a hajdúböszörményi iskola mintegy 238,5 millió forint támogatást nyert erő- és munkagépek beszerzésére.  

 

agrárszakképzés, Nagy István, Hajdúböszörmény, szakképzés, Északi AszC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Kovács Attila Károly, az Északi ASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója
Forrás:  Czinege Melinda

Kovács Attila Károly, az Északi ASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója köszöntőjében kiemelte, intézményük minden tanév kezdetén az eredmények megtartását, sőt annak túlszárnyalását tűzi ki célul. – A fenntartó támogatásának köszönhetően a felnőttek szakmai oktatásában is jelentős előrelépést tettünk. Sok szakember szerzett szakképzettséget élelmiszeripari és az agrárszakképzés területén – osztotta meg.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában