Helyi közélet

2024.09.02. 12:32

Alig ismertek rá a debreceni diákok a megújult iskolájukra – fotókkal

A nyár folyamán mintegy 380 millió forintot költöttek az épület energetikai korszerűsítésére. A debreceni Arany János téri általános iskola 569 tanulója rendhagyó ünnepségen kezdte a tanévet.

Bekecs Sándor

Rendhagyó tanévnyitó ünnepséget tartottak a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helyén hétfőn reggel. A nyár folyamán teljesen megújult az intézmény épülete, így a diákok egy szebb és modernebb intézményben kezdhetik meg 2024/2025-ös tanévet.  

Megújult épület fogadta a debreceni diákokat az Arany János téri általános iskolában
Megújult épület fogadta a debreceni diákokat az Arany János téri általános iskolában
Forrás: Molnár Péter

A Debreceni Egyetem, mint fenntartó, kiemelt figyelmet fordít köznevelési, közoktatási és szakképzési intézményeire. Igyekszünk forrásokat találni arra, hogy megfelelő színvonalon tartsuk ezek természetes és épített környezetét

 – mondta beszédében Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.  

Mint ismertette, az iskola energetikai korszerűsítésére körülbelül 380 millió forint RRF-forrást fordított az egyetem. Ebből új dizájnt kapott az épület, a munkálatok során homlokzati hőszigetelést és új nyílászárókat kapott az iskola.

 – Természetesen az iskola belsejére is figyelünk, hiszen az elmúlt években történtek különböző felújítások, és a jövőben is szükség szerint ezt meg fogjuk tenni ebben az iskolában és a többiben is – hangsúlyozta Bács Zoltán. 

Bács Zoltán kancellár, debrecen
Bács Zoltán kancellár
Forrás: Molnár Péter

Az Arany János téri általános iskolában is begyűjtik a telefonokat 

– Tavaly nyáron teljes belső felújítása volt a „Kiskossuthnak”, a gimnáziumban is folyamatosak a felújítások. A Balásházyban tavaly teljes belső felújítás volt, az idén a külső megújulás történik meg – sorolta a kancellár. Utóbbival kapcsolatban hozzátette, tervezik annak bővítését, ugyanis folyamatosan nő a tanuló létszám, ezért szükség van a tanulóterek és a kollégiumi férőhelyek bővítésére, valamint új sportfelületekre is. 
Denichné Hajdu Mónika Tímea iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, az épületet 1978-ban adták át, ez lesz történetének 46. tanéve. 

Mondhatni, egy teljesen új, 21 századi iskolába térünk vissza

 – fogalmazott. 

Az intézmény vezetője beszédében elmondta, a tantestület 4 új pedagógussal bővült, az iskola pedig 569 diákkal kezdi meg. Az új szabályok között kitért a mobiltelefonokra és egyéb okoseszközökre is. Erről az osztályfőnökök adnak részletes tájékoztatást a diákoknak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában