Nem volt se telefon, se laptop, mégis megtanultak mindent a tanyasi iskolák diákjai – fotókkal

Holnap becsöngetnek és kezdetét veszi a 2024-2025-ös tanév. Szülők és gyerekek indulnak el reggel autóval, busszal, kerékpárral, elektromos rollerrel vagy gyalog, hogy időben beérjenek az osztálytermükbe, ahol jegyzetelhetik az interaktív táblán lévő tananyagot, miközben okostelefonjaik egy biztonságos helyen várják, hogy újra kézbe kerüljenek. A technológia mára olyannyira a mindennapjaink része lett az iskolában is, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lenne, ha csak a könyveinkre, kézzel írt jegyzeteinkre és a tanórán elhangzottakra támaszkodhatnánk elménk pallérozása érdekében. Pedig a múlt századi tanyasi iskolák idejében így volt.

Klebelsberg Kunó kezdeményezésére a települések iskoláitól távol, a tanyákon élő gyerekek számára épültek népiskolák az 1920-as és ‘30-as években. Tizennégy tanyasi iskola működött Hajdúböszörmény térségében. Az egyik ilyenben, a Hajdúviden található, egykori Hajdúhadház-Vid pusztai Állami Elemi Népiskola épületében találkoztunk Répátzky Imrénével. Az egykor diákok által használt bútorok, eszközök között idéztük fel, milyen is volt kisiskolásnak lenni az 1950-es és ‘60-as években.

Egy osztályteremben tanult a tanyasi iskolák minden évfolyama

 – mondta a hajdúböszörményi asszony.  

Répátzky Imréné 1956-tól volt a bakóháti iskola elsős tanulója. Reggel nyolcra kellett beérniük az iskolába, az óra elején a gyerekek felálltak, a tanár végighallgatta az osztályjelentést, majd elkezdődött az oktatás. Egy osztályteremben volt mind a nyolc évfolyam. – Amíg a felsősöket tanította, addig mi olvastunk. Ha minket feleltetett, addig nekik adott önálló feladatot – idézte fel. Számtan-, torna-, ének-, természetismeret- és olvasásórájuk volt.  

 – jegyezte meg nevetve.

Ezért kaptak kevés házi feladatot

– A könyveket a tanító hozta, de hazavihettük. Sok házi feladatot nem kaptunk, tudták, hogy az iskola után még volt teendő a háznál, illetve a villany sem volt bevezetve a tanyákra. Petróleumlámpával világítottunk, ami nem volt olcsó – mondta Répátzky Imréné. Emlékei szerint olvasókönyvük, számtankönyvük és természetismeret tankönyvük volt. A füzetbe töltőtollal, ceruzával írtak, s ezeket fa tolltartóban vitték magukkal.

A ma már megszokott tanévnyitó ünnepség a tanyasi iskolákban még nem volt, de a szülők egy kicsit elegánsabb ruhában küldték el gyermekeiket a tanév első napja. – Talán azokban az iskolákban volt egy rövid kis ünnepség, ahová a katolikus pap járt ki – tette hozzá.  

Régen sokkal nagyobb volt a fegyelem

– Nem volt röpdolgozat. Vagy feleltünk vagy egyszerre mondtuk a verset és figyelte a tanító, hogy ki az, aki nem tudja. Hangos olvasásnál pedig résen kellett lenni, mert ott kellett folytatni, ahol az előző abbahagyta – mondta. A tanórák között szünetek voltak, akkor az udvaron játszottak. A tanár a saját csengőjével jelezte a ki- és a becsengőt is.  

 – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az idei tanévtől a diákoknak le kell adniuk okoseszközeiket a tanórák idejére. Répátzky Imréné igyekszik őrizni és ápolni a tanyasi iskolák emlékét, több találkozót is szervezett, melyeken többszáz egykori diák részt vett. A következőt 2026-ra tervezi, a bakóháti iskola alapításának 100. évfordulójára.