„A vidám október” – műsorral köszöntötték az időseket Nádudvaron

A vidám műsor mellett a közelgő épületbővítésnek is örülhetnek a nádudvari nyugdíjasok.

Marján László

A városi ünnepség mellett évek óta figyelmet fordít az idősek ünneplésére a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ (SZSZK) Idősek Klubja. Érthető, hiszen ők egyébként is gyakorlatilag hétről hétre ünnepelnek, hiszen a klubtagok minden alkalommal szívesen találkoznak egymással a heti klubfoglalkozásokon.

A Bakator zenekar és a Kenderkóc táncegyüttes gondoskodott a jó hangulatról
A Bakator zenekar és a Kenderkóc táncegyüttes gondoskodott a jó hangulatról
Forrás: Marján László

A hivatalos ünnepséget október 17-én, csütörtökön tartották „A vidám október” címmel. Kalmár Erzsébet önkormányzati képviselő, a klub vezetőjének felkonferálását követően Balázs Andrea intézményvezető köszöntötte a résztvevőket. A település polgármestere, Maczik Erika is kedves szavakkal szólt a hallgatósághoz, megemlítve. hogy hamarosan megújul, kibővül az SZSZK épülete, reflektálva a megnövekedett igényekre.

Ajándékműsort adott az ünnepeltek számára az intézmény kollektívájának három tagja, élükön az intézményvezetővel. A mókás, aranylakodalmi paródiát kacagva fogadta a közönség. A jó hangulatról az öt év után újra e helyütt fellépő Bakator zenekar és a Kenderkóc táncegyüttes gondoskodott: Hajdúsági táncházzal vonták be a publikumot a közös mulatságba, amely „kifulladásig” tartott.

Az ünnepeltek
Az ünnepeltek 
Forrás: Marján László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában