Egyedi ízvilág

4 órája

Püspökladányban készül az ország burgere – megkóstoltuk, extrém! – fotókkal, videóval

Még a receptet is megadta készítője kis túlzással. Kiderült, hogyan készül és milyen ízvilágot képvisel az ország burgere, ami idén ősszel nyerte el a díjat a debreceni Szaft ’N Burger versenyen.

Balogh Efraim

Talán soha nem ettünk még ilyen kiválóan megálmodott hamburgert… Egy kissé hűvös péntek délelőttön a Püspökladányi BBQ séfjéhez, Berecz Attilához vezetett az utunk, aki nemrég a Szaft ’N Burger 2024-es versenyén járt a Nagyerdőn, Debrecenben. Nem hiába nevezett: a 23 fős profi mezőnyből hódította el az ország burgere címet, így adta magát, hogy kiderítsük, vajon „mit tud” az a bizonyos legjobb hamburger.

ország burgere, püspökladány bbq, Szaft 'N Burger, hamburger sütő verseny, haon, debrecen
Berecz Attila séfé lett az ország burgere 2024-ben
Forrás:  Kiss Annamarie

Az ország burgere 2024-ben Püspökladányban kapható

Alig fordultunk be az utcába, már egész távolról látszódott a felszálló füst, így nem is kellett házszám-keresés miatt bóklászni, sejtettük, hogy vendéglátónk ténykedik – és így is volt. Berecz Attila vígan sütögetett étterme előtt tűzpiros grilljén, épp a rendeléseken dolgozott, amikor kiszálltunk a kocsiból.

Gyors bemutatkozás után hamar bekopogtatott a jó hangulat és azzal együtt az étvágyunk is, Attila pedig mintha tudta volna előre, hogy így lesz…  Elő is készítette a hozzávalókat két főre ahhoz a burgerhez, melyet idén az ország legjobbjának választottak meg Debrecenben, s közben jobban elmerültünk a részletekben.

Most már több mint 20 éve benne vagyok a gasztro világában, de közbiztonsági suliban kezdtem, kormány és testőr vonalon. A jog már nagyon nehéz volt, aztán végül vendéglátós iskolába mentem el, ott már az első főzésnél megvolt a sikerélmény. Aztán Pesten dolgoztam több fine dining étteremben is. Amikor lejöttünk Ladányba, a Covid idején egyik este feküdtem, és a Jóisten hangja szólt, hogy nyissak egy üzletet

 – emlékezett vissza a kezdetekre Attila. Míg megforgatta a marhaszegyből készült húspogácsákat, azt is elmesélte, hogy az elején még barbecue-ételekkel kezdte, majd egyre többet kísérletezett, kizárólag nyílt lángon és faszénen.

ország burgere, püspökladány bbq, Szaft 'N Burger, hamburger sütő verseny, haon, debrecen
Természetesen az ország burgere is nyílt lángon készül, ezen a fotón éppen a marhaszegyből készült húspogácsák sülnek
Forrás:  Kiss Annamarie

Említettük a bevezetőben a Szaft ’N Burger hamburger sütő versenyt, ezen a ponton kapcsolódtunk rá. 

Ezen a megmérettetésen nemcsak profi kategóriában lehet nevezni, hanem egyéni amatőr, csapat open, freestyle és junior mezőnyben is lehet próbálkozni. Attila kísérletei annyira jól sikerültek, hogy az első versenyen a freestyle-osok között egy robbanócukorkás bárányburgerrel robbant be az élmezőnybe. Aztán évről évre sikerült egyre feljebb jutnia, mígnem idén megnyerte a profi kategóriát, sőt, hamarosan nyolcéves(!) kisfia, Hunor a juniorok között szintén maga mögé utasított mindenkit (hamburgere alapvető ízvilágát saját maga álmodta meg).

De vajon mi a titok, hogy szinte mindig a legjobbak között végeznek Attila hamburgerei? – Megpróbálom ötvözni a streetfood és a bisztró vonalat, a szezonális alapanyagokat próbálom belepakolni a burgerekbe, meg a lekvárokat, csatnikat (amiket otthon készítek), barbecue húsokat is. Igyekszem úgy megcsinálni a hambikat, hogy minden komplex, kerek legyen – osztotta meg Attila sikere kulcsát. 

ország burgere, püspökladány bbq, Szaft 'N Burger, hamburger sütő verseny, haon, debrecen
Az ország burgere 2024-ben Püspökladányban készül
Forrás: Kiss Annamarie

Így készül az ország burgere

És mint megtudtuk, mindez az ország burgere esetében is így van; a hús köré van építve minden: 

  • a magos mustár adja a savasságot,
  • a szegy nagyon karakteres és nehezen emészthető a hideg füst és meleg sütés miatt, ezért tesz hozzá savas chimichurrit lime-mal,
  • illetve egres lekvárt (ami kompenzálja a füstös ízt) 
  • és minimális csípőset, ez picit feléleszti az ízlelőbimbókat.

Az az igazság, hogy amikor az ember gasztro témában ír, és felidézi azt az ízvilágot, amit kóstolás közben érzett, akkor az egy intenzív ebéd utáni punnyadásból is képes kiszakítani… S míg én ki se tudom ütni a fejemből a fantasztikus ízeket, addig Attila elmondhatja magáról (hatalmas meglepődésemre), hogy ő van, hogy még csak meg se kóstolja hamburgereit.

Nem kóstolom meg, mielőtt megcsinálom, vagyis nagyon ritka. Egyszer készítettem pacalburgert, első nap estére maradt még egy adag, na, mondom, csak megnézem, mit árulok. Erre a feleségem megkérdezte, hogy »Te, ezt még nem kóstoltad meg?!«

 – idézte fel. Azért megnyugtatott minket, hogy olyan még nem fordult elő, hogy egyáltalán nem ízlett neki a saját burgere.

A szövegből már sejthető, mennyire ragadott minket magával az ország burgere, viszont az alábbi videó ezt jobban visszaadja, sőt, még a készülés folyamatát is megmutatjuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában