Légiközlekedés

2 órája

Lezárult egy korszak, az utolsó római járat is elrepült Debrecenből

Idén már nem tudunk repülővel elutazni Debrecenből az olasz fővárosba, Rómába. A Wizz Air a jövőbeli tervekről korábban beszámolt a Haonnak.

Nagy Emese

A Wizz Air Debrecenből Rómába tartó utolsó járata ma, október 26-án reggel indult, ami azt jelenti, idén már biztosan nem lesz lehetőségünk az említett légitársasággal elrepülni az olasz fővárosba. Legutóbbi cikkünkben megírtuk, a légitársaság magyarországi PR és kommunikációs ügynöksége arról tájékoztatta portálunkat, idén a Wizz Air 7 útvonalon összesen heti 18 járatot üzemeltetett Debrecenből: egész évben elérhető volt London-Luton, Eindhoven, Isztambul, Róma-Fiumicino és Lárnaka, idén nyáron a kínálat Burgasszal és Antalyával egészült ki. A légitársaság folyamatosan figyelemmel kíséri a járatok teljesítményét, a következő időszak menetrendjét ennek figyelembe vételével is tervezi meg. A rendelkezésre álló kapacitás tudatában a Wizz Air úgy döntött, hogy a március végéig tartó téli menetrendi időszakban a londoni járat fog továbbra is közlekedni – válaszolt korábban a kérdésünkre a Wizz Air, miért döntöttek több járat felfüggesztése mellett. A légitársaság kiemelte: 2025 nyarán ismét elérhetővé válik Burgasz és Lárnaka is.

A Wizz Air utolsó római járata is elrepült Debrecenből
A Wizz Air utolsó római járata is elrepült Debrecenből
Forrás:  Napló-archív

Az év további részében Londonba repülhetünk a Wizz Air légitársasággal

Összességében tehát elmondható, november elejétől Debrecenből egyetlen helyre, Londonba repülhetünk a Wizz Air légitársasággal. A Lufthansa – mely 2016 óta repül Debrecen és München között – továbbra is fenntartja járatát a vármegyeszékhely és a bajor főváros között. A témával kapcsolatban a Haon megkereste Szántai Judit debreceni utazásszervezőt, aki megosztotta, irodájukat nem igazán befolyásolta a római járat, ugyanis nem építettek rá csomagot, ami nem véletlen. 

Természetesen nálunk is lehetett repülőjegyet vásárolni Rómába, azonban teljes utazási csomaggal nem szolgáltunk. Minden rosszindulat nélkül, nekünk már adódott problémánk a légitársaság miatt, többek között akkor, amikor a Mallorca járat (debreceni indulás) »egyik napról a másikra» megszűnt, akkor eldöntöttük, hogy óvatosabbak leszünk

 – fogalmazott az utazásszervező.

Szántai Judit kiemelte, már nézegetik a 2025-ös évet, és szinte biztos abban, hogy Törökországba és Ciprusba biztosan indítanak majd járatokat, az említett desztinációk nagyon közkedveltek a hajdú-bihariak körében. 

Természetesen az élet nem áll meg, attól függetlenül, hogy Debrecenből kevés helyre indítanak járatokat, Budapestről még idén is sok debreceni megy külföldre pihenni. A napokban is többen indulnak a Kanári-szigetekre, ahol örök tavasz van, most is 25-30 fokot mérnek. Mindemellett továbbra is népszerű Egyiptom és Omán

 – mutatott rá. Hozzátette, a közvéleményt abszolút rosszul érintette, hogy több járatot leállítottak, megszüntettek Debrecenből, azonban azok, akik utazni szeretnének, ők veszik a fáradságot és felutaznak a fővárosba, hogy onnan elrepülhessenek a kívánt desztinációba.

Idén már nem tudunk repülővel elutazni Debrecenből, az olasz fővárosba, Rómába
Idén már nem tudunk repülővel elutazni Debrecenből az olasz fővárosba, Rómába
Forrás:  Napló-archív

Hova repülhetünk Debrecenből?

A napokban arról értesültünk, a légitársaságnak köszönhetően 2025-ben Rodoszra is elrepülhetünk majd Debrecenből. Ennek kapcsán megkerestük a Wizz Air magyarországi PR és kommunikációs ügynökségét, és azt a tájékoztatást kaptuk, a Wizz Air nem indít menetrend szerinti járatot a debreceni repülőtérről Rodoszra.

Idén év elején megírtuk, hogy át kell nézni a hajtóműveket, földre kényszerül a Wizz Air-flotta negyede: ez 2024. március végéig 45 Airbus A320neo típusú gépet érint, és bár a pótlásról a légitársaság a régi gépek lízingjének meghosszabbításával gondoskodik, várhatóan így is a mintegy 190 tagú flotta körülbelül negyede kényszerül földre, az átvizsgálás és javítás több hónapot vesz igénybe, a folyamat egészen 2026-ig elhúzódhat.

Az elmúlt hónapokban nagy volt a nyüzsgés a debreceni repülőtér körül, júliusban pályahiba miatt egy ideig nem fogadott és nem indított gépeket, majd egy hét kényszerszünet után újraindult a forgalom a debreceni repülőtéren. Nem is olyan rég, még szeptember elején egy különleges festésű Airbus A320-as landolt a debreceni repülőtéren: a Trident nevű, fekete-arany-vörös gép a belga labdarúgó-válogatottat szállította, amely Izrael ellen játszott Nemzetek Ligája-mérkőzést Debrecenben. Szeptember 25-én pedig új vezetőt neveztek ki a repülőtér élére, Király Tamás munkáját Györke Ernő vette át

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában