Boldog évforduló

2 órája

Két hatalmas meglepetést is kapott a Tankcsapda a Roncsbár utolsó buliján – fotókkal, videókkal

Nem elég, hogy majd’ mindenkiről folyt a víz a tombolástól, még szívet melengető pillanatban is volt része a Roncsbár közönségének és a zenekar tagjainak csütörtök este. A Haon meglepetéssel készült ugyanis az ország legismertebb rockzenekarának 35. évfordulójuk alkalmából. Így a Tankcsapda Roncs zárókoncertjén is megünnepelte születésnapját, méghozzá kétszer is…

Balogh Efraim

Hatalmas tortát kapott a Tankcsapda a Roncsbárban adott utolsó koncerten – és ez még nem minden

Forrás: Molnár Péter

Mégis, mi történt a backstage-ben a Roncsbár utolsó buliján?! A szórakozóhely utolsó estéjén az idén 35 éves Tankcsapda lépett színpadra, és ahogy borítékolni lehetett, zsúfolásig megtelt a koncertterem. Ha már születésnap és várakozások, történt valami aznap este, amiről nem sokan tudtak előzetesen, pláne nem számítottak rá. Este fél nyolc körül érkezett meg stábunk a helyszínre, ahol jókora embertömeg fogadott minket, szóval, igyekeztünk nem hasra esni, főleg, hogy nem csak kamera és mikrofon volt a kezünkben (ez pedig valamiért nagyon felkeltette az emberek figyelmét…).Utunk egyenesen a backstage-be vezetett, ahol a banda tagjait vártuk izgatottan. Nem hiába, ugyanis nagyon kíváncsiak voltunk arra, mit fognak szólni ahhoz, amikor

a saját dalukat hallják majd vissza ismert személyektől, köztük olyanoktól, akikkel mondhatni, baráti viszonyt ápolnak.

– Megjött Sidi! – kiáltotta valaki. Sidlovics Gábor, a Tankcsapda gitárosa nagy mosollyal toppant be az ajtón, majd hamarosan Fejes Tamás, a zenekar dobosa és Lukács László, a Tankcsapda frontembere is megérkeztek.

A hatalmasak köszönések, pacsizások és puszilkózások után ráböktünk a start gombra, és hirtelen felcsendültek az Örökké tart című dal akkordjai, attól kezdve pedig a teljes társaság a kivetített videóra szegezte a tekintetét.

Tankcsapda, Roncsbár, Roncsbár bezárás, haon, debrecen
A meglepetésre szegeződtek a tekintetek a backstage-ben. Balról: Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára, Dombi Tibi és kedvese, Fejes Tamás, Lukács László, Sidlovics Gábor, Bakó Csaba, illetve Bernáth Csaba
Forrás:  Molnár Péter

Gyere mondd el, mi a baj, bébi, figyelek rád

A Haon ugyanis egy szívhez szóló meglepetéssel készült a srácoknak, hiszen idén ünneplik fennállásuk 35. évfordulóját. Az volt a koncepció, hogy az általunk felkért emberek elszavalják (de volt, aki simán bevállalta az éneklést is) a már említett számot, 

minden résztvevő mond egy sort, és ezzel kvázi felköszöntjük együtt a Tankcsapdát. A videó betalált, kedvező volt a fogadtatás: széles mosollyal, és olykor tátott szájjal nézték végig a „tankok”, ahogy a videó szereplői közösen adják elő ismert slágerüket.

Miután véget ért a dal prózai változata, Lukács Laci bevallotta, hogy bár arról tudtak, hogy valami meglepi majd biztosan lesz, erre azért nem számítottak – de a legjobb, hogy itt még korántsem volt vége… Az érzelmes pillanatok után a kőkemény rockerek berobbantották a Roncsbár utolsó estéjét, ráadásul ugyanazzal a setlisttel, amit 2012-ben az első bulin játszottak el.

Hatalmas, extra vagány torta, és micsoda névsor okozott meglepetést a Tankcsapda-koncerten… 

És akkor vissza az elejére: ugye említettük, hogy felkeltettük a Roncsbár látogatóinak érdeklődését érkezésünkkor. Mert hát születésnap mégsem lehet torta nélkül, és nem is akármilyen tortával készültünk. Nos, az utolsó számokhoz érkezve újból lázas készülődés kezdődött a színpad mögött, helyenként olyan aggódó mondatokkal, hogy: 

Óvatosan nyomd bele azt a tűzijátékot! Hol egy gyújtó? Elbírod ezt a hatalmas tortát?

– de végül minden jól sült el.

A zenészek izzadtan jöttek le a ráadás-dal előtt, 

majd miután elindultak vissza, lélegzetvisszafojtva, lángoló tortával a kézben eredtünk utánuk egyenesen a színpadra. A tomboló tömeg előtt Lukács Laci vette át a „Tankcsapda-színű” meglepetést, amin a srácokat ábrázoló figurák is csápoltak. A frontember arckifejezése mindent elárult… A közönség pedig először a „Boldog születésnapot” kívánt, majd óriási hangerővel az „Ez Debrecen!”-rigmust skandálta.

Tankcsapda, Roncsbár, Roncsbár bezárás, haon, debrecen
Nagyon extra, egyedi tortát kapott a Tankcsapda a Roncsbár utolsó koncertjén – de volt még más is...
Forrás:  Molnár Péter

Valahogy a csillagok is úgy álltak össze, hogy egy ilyen ikonikus, történelmi estén, a Roncs utolsó buliján köszönthettük fel a Tankcsapdát. Így talán még emlékezetesebb lett az amúgy is felejthetetlen este… Ha már itt tartunk, nem ez volt az utolsó idei Tankcsapda-koncert Debrecenben: hatalmas tombolásra várják rajongóikat a Főnix Arénába december 30-án.

A köszöntő videóban résztvevők névsora: 

Matyi és Gaben, Kálucz Martin, Budai Krisztián, Columbo, Balogh Miklós „Golyó”, Kósa Lajos, Papp-Kunkli Nóra, Széles Diána, Tumbász József, Ganxsta Zolee, Dobi István, Dajka Tamás, Bochkor Gábor, Sándor Tamás, Barcsa Lajos, Gábor Betti, Burai Árpád, Ferenczi János, Piószegi Dóra, Szórád Csaba „Jimmy”, Vajda Péter „Sóder” és Balázs Gyula „Kowa”, Beretka Ádám, Bács Zoltán, Adorján Zoltán, Fekete Sándor, Veréb Tamás, Dombi Tibi, Opitz Barbi, Bernáth Csaba, Papp László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában