Két tűz között 2843 méter magasan

2757 méterrel a tenger szintje fölé, Európa második legmagasabb, autóval járható aszfaltozott útján érkeztünk meg a magyar történelem egyik szomorú helyszínére Olaszországba, Dél-Tirolba, az Ortles-hegységbe, a Trafoi és Bormio között magasodó Stelvio-hágóra. Nem tagadom, a táj szépsége vonzott bennünket a vidékre, Olaszország egyik nemzeti parkjába. Először csak az 1450-1600 méter magasságban fekvő Trafoiba kanyarogtunk fel az egyébként jól kiépített, magashegyi úton. A templomtól impozáns kilátás nyílt a 3905 méter magas, óriási gleccserekkel szabdalt Ortles-ra. Tettünk is egy körülbelül 7 kilométeres könnyed túrát, amely gleccser elvégződésen, valamint vízesések mellett és alatt vezetett bennünket.

Szűk út, türelmes sofőrök

Ám az igazi kihívást az alpesi falu fölött látható autóút jelentette számunkra. Mintha 300-400 méter szélességben 30-50 méter magasságú lépcsők emelkedtek volna az előttünk lévő hegyre fel. Nos, ezek a lépcsők a Stelvio-hágóra vezető szerpentin szakaszai. Motoszkált bennünk, hogy milyen lehet felvezetni egy ilyen úton, és mi tagadás, alföldi autósok lévén, mielőtt nekiindultunk volna, az a bizonyos zabszem sem fért volna be, hiszen láttuk, a szerpentinen nagyon lassan haladt a forgalom, és néha meg-megállt. Aztán elindultunk, és ahogy egyre több kanyart hagytunk magunk mögött, úgy oldódott a feszültség bennünk, hiszen bár másfél sávosra szűkült az út, a kanyarokban jócskán kiszélesedett, sőt, voltak oldalra leállási lehetőségek is. Ám ami a forgalom nyugodtsága mellett a legnagyobb biztonságot adta, az a körülbelül egy méter magas, épített kőfal volt, ami az erdőhatáron túl szegélyezte az út völgy felőli oldalát. Így mélységet nem, távolságot, illetve a körülöttünk kibontakozó alpesi táj csodáját viszont annál inkább láttuk. Mindegyik kanyarban feltüntették az aktuális tengerszint feletti magasságot, illetve ahogy közeledtünk a hágó felé, úgy lett minden kanyarban eggyel kevesebb az útfordulatok száma. Trafoiból 63-al kezdtük.

Összetoborzott magyarok

A hágón, 2757 méter magasságban valóságos szállodafalu fogadja az érkezőt. Bár nyár volt, a téli hó maradványai még jócskán borították a köves talajt. Túraútvonalak, felvonók viszik a természetbarátokat, a történelem rejtelmei iránt vonzódókat a környező magaslatokra, amelyek jó része jóval 3 ezer méter felett van. Egy rövid, de nagyon meredek kaptatónak mi is nekivágtunk a viszonylag széles, kavicsos úton, és megérkeztünk az első világháborús magyar történelem egyik szomorú emlékű helyszínére, a 2843 méter magasan lévő Dreisprechenspitzre. Magyar nyelvű táblán is olvashattuk, hogy miként sodródott Európa az első világháborúba, milyen előzmények után vette rá Olaszországot az Antant a harmadik front megnyitására a monarcia délnyugati részén, az Alpok hegyei között. Ide 1915 áprilisába a néhány nap alatt összetoborzott 38 ezer „népfelkelő lövészt, félkatonai szervezetet” küldték ki. Az Antant célja a történelmi ismertető leírás szerint az volt, hogy az újabb front nyitásával gyengítse az Osztrák-Magyar Monarchiát, és mivel az olaszok nem tudtak ellenállni az Antant ajánlatának, miszerint más területek mellett megkapják Dél-Tirolt, belementek a háborúba.

Az egyik front éppen a Stelvio-hágón és környezetében húzódott, politikailag igen kényes helyen, a semleges Svájc tőszomszédságában. A már említett Dreisprechenspitzre a rajta lévő szállóval együtt svájci területen volt, és a semlegesség fenntartása érdekében itt kellett állomásoztatnia csapatokat Svájcnak. 1915 májusában a svájci határőrök két ellenség, az olasz és a monarchia katonái közé kerültek. A magyarok állásai veszélyesen közel voltak a svájci szállodához, olyannyira, hogy a két nemzet katonái gond nélkül tudtak beszélgetni egymással. Ez a közelség mintegy életbiztosítást jelentett számukra. Hivatalosan svájci árkoknak, a kevésbé hivatalosak díszszemle-árkoknak nevezték a magyarok lövészállásait. Díszszemle árkoknak, mivel a hivatalosságok, 1917-ben a császár is, itt tettek látogatást a katonák között. Ha mégis tűzharcba keveredett az olasz és a magyar egység, akkor át kellett lőni a svájci szálloda területén. Egyik alkalommal egy svájci katona is életét veszítette a tűzpárbajban, minekután a szálloda elveszítette semlegességi státuszát. Mivel a svájci területen való átlövés is határsértésnek számított, ezért a hadsereg vezetői megállapodtak, hogy a monarchia határközeli állásai (a magyar állások) belövése tilos.

Tematikus történelmi út

Néhány kilométerrel távolabb – olvasható egy másik ismertetőn – 1916 nyarán megkezdődött az Ortlesen lévő osztrák-magyar támaszpont kiépítése. A 3905 méter magas, jeges-havas hegyre a közeli Suldenből több ágyút és aknavetőt vittek fel. A legendás hegyivezető-század irányításával 1917 késő nyaráig legalább négy ágyút juttattak fel a csúcsra. Az Ortles csúcsai közötti háború az első világégés legnagyobb hatású hadi eseményei közé tartozik. Az olaszok által korábban megszállt Monte Cristallót és a Trafoi-jégfal csúcsait az oszrák-magyar csapatok látványos ellentámadásokkal foglalták el. A támadók hónapokon keresztül kilométernyi alagutat ástak a jégfalba, hogy azon keresztül nyomulva, meglepve az ellenséget, rohammal foglalják el állásaikat.

A Dreisprechenspitzről tematikus túraútvonal is indul. Mintegy 5 kilométernyi sétával lövészárok-maradványokat, egykori fegyverállásokat tekinthet meg a történelem iránt érdeklődő turista. Mindehhez természetesen magyar nyelvű magyarázatot, térképeket, valamint fotósorozatokat is közreadott a Stelvio Nemzeti Park.

Kovács Zsolt