„Rendezővé” tesz minket Máthé András

Színházi rendezők kiváltsága, hogy adott pillanatban megállíthatják az előadást, s nekik is csak a próbafolyamat során. A közönségnek – botrány nélkül – ilyen lehetősége sosem adódik, de megélheti, ha ellátogat Máthé András kiállítására a Csokonai Fórum harmadik emeleti galériájába. Debrecen egyik legismertebb szabadúszó fotográfusa 1987 óta örökíti meg a színpadon történteket, s ezzel új esélyt ad a nézőknek a mélyebb rétegek kikutatására, a mimikák, tekintetek, arcélek és kéztartások jelentőségének felfedezésére. A szerdai tárlatvezetésen épp ezeket sorolta a válogatás alapszűrőiként. Olyan fotókat ad ki a kezei közül, amelyeken minden arckifejezés a helyén van és a rajta szereplők egyikét sem hozza kellemetlen helyzetbe egy pislogás, egy természetellenesen tartott láb, egy – a jelentbe nem illő módon – rendezetlen ruharészlet.

Ezerkétszázból válogat

Elhangzott, egy-egy nagyszínpadi, többszereplős produkcióról ezer-ezerkétszáz fotót készít, amiből az első háromszáz szelektálása könnyen megy a jól begyakorolt szisztéma nyomán: a sok hasonlóból a legjobbat emeli ki, a technikailag nem megfelelőeknek mérlegelésnyi esélyt sem ad. A neheze ezután jön, százötvenre, majd negyvenre szűkíti a kört, ez utóbbi halmazt precízen megvágva, kidolgozva nyújtja át a színházi dogozóknak, akik e képanyaggal ajánlják a művet minden marketing csatornájukon át.

A százötven-kétszáz darabos dokumentálásban benne kell lennie minden fontos szereplőnek, jelenetnek, vissza kell adnia a díszletet, a jelmezeket. Máthé András felelőssége, hogy a jelenkor és az utánunk jövők számára hogyan prezentálja a sok ember rengeteg energiáját igénylő, hosszú munkafolyamat végeredményét, a művészeti produkciót, amit a közönség a színen lát.

A fotográfusnak mindezt egy feszültségektől sem mentes, érzékeny időszakban kell elkészíteni, a premier előtti főpróbák egyikén. A tárlatvezetésen felidézte, évtizedekkel ezelőtt Pinczés István kifejezetten a fényképezésre szánt egy próbát. Az akkori igazgató, főrendező azt mondta, ez az alkalom a tied, András, feljöhetsz a színpadra, és amikor akarod, megállíthatod a színészeket. Ez a kreativitásra, átgondolt nézőpontokra, közeli képekre és arcmagasságba tartott kameraállásra esélyt adó metódus mára kikopott. A sajtófotósok jórészt a nézőtérről alkotnak, s igyekeznek meglátni a zajló előadás folyamatában a képileg legértékesebb momentumokat. Ez is izgalmas feladat, ráadásul a technika hatalmas fejlődése segít abban, hogy közönségperspektívából minőségi képek szülessenek.

Portálunknak úgy nyilatkozott: a mögötte álló 36 év egyik nagy ajándéka, hogy mára otthonosabban mozog a színházi világban. A munkája eredményességének alapja, hogy a színészek, művészek, a háttérben dolgozók, az alkotóközösség elfogadja őt társpartnernek és ne érezzék zavarónak a jelenlétét. Hiszen közös cél, hogy a produkció létrejöjjön és ennek hírét a közönséghez is eljuttassák.

Helyreállt a bizalom-tudás egyensúly

1972-ben, amikor hivatásszerűen fotózni kezdett Máthé András, még biztosan nem gondolt arra, hogy világhírű karmesterek, rendezők, operaénekesek állnak majd kamerája előtt, vagy Kossuth-díjas színészek társaságában hajtja fel kávéját. A pillanatot örökké tévő csodamasináról az első emlékképei az édesapjához kötődnek, akinek ez volt az egyik hobbija. Az ő nyomdokain járva az akkori egyetlen helyi fotográfiai oktatási lehetőséget választotta, és a szakmunkás iskola érettségire épülő kétéves képzésen szerezte első szakmai ismereteit. Ebben az intézményben, illetve az egykori Tanítóképző Főiskolán később másoknak is átadta a tapasztalatai alapján tovább csiszolt tudását. Az oklevéllel a kezében a Fotószövetkezetnél vállalt munkát és lépdelt a grádicsokon a kezdőknek szánt feladatoktól a riportfotózásig, illetve a szívéhez mindig is közel álló kulturális események fényképezéséig. A reklámfotózástól a műtermi alkotáson át a műszaki képek készítéséig sokféle szakmai kihívásnak megfelelt. 1991 óta szabadúszó.

Thália oltárába 1987-ben Pinczés István hívta. Ezt a korábbi sokrétű tapasztalások ellenére is mélyvíznek érezte Máthé András, hiszen a színházi előadás fotózása ismeretlen terep volt számára. – A bizalom sokkal nagyobb volt Pinczés Pista részéről, mint az akkori tudásom – vallotta, de a csaknem négy évtizednyi munka, a galéria falán, a plakátokon, sajtófüzetekben, portálok ajánlóiban is látható minőségi képek mutatják, hogy rászolgált e bizalomra.

A színházban dolgozókról mai napig csodálattal beszél. Jó ideje minden évad végén megajándékoz egy színművészt egy neves alkotó által megformált bronzplakettel, egy jelképes összeggel és egy fényképalbummal, amelyben a díjazottról láthatók fotók.

Ha pedig kilép a színházból, a legszívesebben női aktot készít, valamint a természet szépségeit örökíti meg, vagy bővíti a kísérleti fotósorozatát. Az egyikkel több mint húsz éve foglalkozik. Az Enyészet gyűjtőnevű albumába penészedő élelmiszerekről készít képet, a romlás különböző fázisaiban. Aktuálisan egy időigényes új ötlet köti le figyelmét: barbie-t helyez egy általa kreált világba, s ezt fotózza. Meghatározó része a napjainak a Debreceni Fotóklub vezetése, irányítása. Mint mondta, örömmel tölti az idejét ezzel a nagyon szerethető, aktív közösséggel. 

HaBe