Programajánló

2024.06.02. 07:00

A kis herceg érkezik a Nagytemplomba vasárnap

Haon.hu

A Debreceni Református Nagytemplomban Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg című műve szólal meg június 12-én szerdán este. Az előadás gyerekeknek, felnőtteknek és gyermeklelkű felnőtteknek is szól – tudatta portálunkkal a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség.

a kis herceg-debrecen-nagytemplom
A kis herceg most kifejezetten az eredeti szövegre és az eredeti rajzokra  épül
Forrás:  Illusztráció / MW-archív

2023-ban volt A kis Herceg első kiadásának 80. évfordulója ehhez kapcsolódva érkezik Vecsei H. Miklós és Csorba Lóránt által színpadra vitt változata a Református Nagytemplomban.

Vecsei H. Miklós mesél, minden szerepben, mintegy önmagával dialógban. Csorba Lóránt dalokkal kíséri a történetet, beszáll a játékba, duetteznek a színpadon. Mindehhez jön még a vetítés. A kis herceg könyv eredeti, klasszikus ábrázolásai bukkanak fel, végig kísérve a történetet. 

Az előadás egy időutazás, néhol mese, néhol dal, néhol narráció, néhol effekt és atmoszféra. Álom

Az előadás kifejezetten az eredeti szövegre és az eredeti rajzokra épülő egyedi hangulatvilágú, zenés meseszínház, amit 9 éves kortól egészen 99 éves korig ajánlanak.

Az irodalmi estek, komoly- és könnyűzenei koncertek a művészetek élményadó jelentősége mellett a kultúra a közösség és a hit megtartó erejét képviselik. Ezeken keresztül gondolatébresztő módon találkozik a hagyomány és a modernitás.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában