Oklevél

2 órája

Debreceniek hagyományőrző tevékenységét ismerték el

Sikeresen pályáztak a hajdú-bihari hagyományőrző egyesületek. A Csoóri Sándor Programban 81 vármegyei közösség kapott támogatást.

Kiss Dóra

A Csoóri Sándor Programban két debreceni szervezet – a DEMKI és a Józsai Vászonhímzők Egyesülete – vehetett át elismerést október 24-én, csütörtökön a Tímárházban. Az oklevelek átadása előtte Halász D. János köszöntötte a megjelenteket. A DEMKI vezetője arról beszélt, az alaptörvény rögzíti azt, hogy a kultúrához mindenkinek egyenlő hozzáférési joga van, a kulturális törvény szerint mindezt 7 alapfeladat keretében kell megvalósítaniuk Magyarország kulturális intézményeinek. A debreceni művelődési központ számára az egyik ilyen feladat kiemelten fontos, mind a 12 intézmény komolyan veszi a hagyományteremtést és a hagyományőrzést – húzta alá. Halász D. János úgy véli, a hagyományokat megélni kell, hiszen aki elfelejti azokat, az megszűnik nemzetként működni. Mint mondta, a hagyományok megéléséhez, teremtéséhez, átadásához nagy segítséget kapnak, többek között a Csoóri Sándor Alap is támogatást nyújt ahhoz, hogy ne csak megfelelni tudjanak az elvárásnak, hanem olyan ünnepi környezetbe tudják ültetni a hagyományokat, amelyek a fiatalok számára is vonzóak lehetnek. Ismertette, hogy több ezer általános és középiskolás diák, egyetemista, külföldi hallgató fordul meg évente a Tímárház a programjain.

Halász D. János, a DEMKI vezetője köszöntötte a megjelenteket a Csoóri Sándor Programban kapott elismerések átadásán
Halász D. János, a DEMKI vezetője köszöntötte a megjelenteket a Csoóri Sándor Programban kapott elismerések átadásán 
Forrás: Molnár Péter

Több hajdú-bihari csoport is támogatáshoz jutott a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően 

A továbbiakban Pósánné Rácz Annamária felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár többek között arról beszélt, hogy 

a Csoóri Sándor Programba ebben az évben 2100 pályázat érkezett a Kárpát-medence magyar egyesületei köréből, a pályázók majdnem 90 százaléka nyert, összesen 2 és fél milliárd forintot osztottak szét. 600 külhoni csoport nyert támogatást, Hajdú-Bihar vármegyében pedig több mint 90 millió forint talált gazdára. Részletezte, hogy a legalacsonyabb támogatás 300 ezer, míg a legmagasabb 4,8 millió forint. Vármegyénkben összesen 81 csoport kapott támogatást, ebből 24 debreceni. A tevékenységeket nézve pedig 44 néptánccsoport, 24 népzenei együttese és 13 tárgyalkotó népművészeti közösség pályázott sikeresen.

– A tárgyalkotó népművészeti közösségek még most kezdtek felfigyelni erre a lehetőségre. Biztatni szeretnék mindenkit, hogy éljenek vele, hiszen a támogatás nagyban megkönnyíti akár az alapanyagok beszerzését – hangsúlyozta Pósánné Rácz Annamária, majd átnyújtotta az okleveleket. Elsőként Békési Andrásnak, a Tímárház vezetőjének, majd Dobiné Varga Zsuzsannának, a Józsai Vászonhímzők Egyesülete tagjának. 

Békési András, Pósánné Rácz Annamária és Dobiné Varga Zsuzsanna
Békési András, Pósánné Rácz Annamária és Dobiné Varga Zsuzsanna
Forrás: Molnár Péter

Békési András megosztotta, az évek óta szétosztott támogatásoknak köszönhetően több alkotói közösség erőre kapott. A Tímárház két legutóbbi nagy programjáról ejtett szót; az egyik a debreceni kerámia népszerűsítéséről szólt, a másik pedig a bőrműves szakcsoport indítása. Dobiné Varga Zsuzsanna pedig elmondta, a Józsai Vászonhímzők Egyesülete 2020-ban alakult, jelenleg 15 tagja van az egyesületnek, melynek célja a népművészet hímzőkultúrájának továbbépítése, és a gyerekek hímzésre okítása. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában