Labdarúgás

2024.06.30. 17:32

Hazahúzza a szíve a korábbi DVSC támadót

Könyves Norbert korábban a Loki meghatározó tagja volt. A DVSC korábbi csatára új klubot keres magának.

Haon.hu

Könyves Norbert jól teljesített az előző szezonban

Forrás: Origo-archív

Az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC néhány nappal korábban még arról számolt be, Könyves Norbert saját kérésére, harmadszor is elhagyja a klubot. Szombatra azonban minden megváltozott, az előző szezon házi gólkirálya mégis marad – írta az m4sport.hu. 

Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője arról számolt be a klub honlapján, keretükben több játékos kapcsán is felmerült, hogy nem épül fel az Európa-liga-összecsapásokra. – Próbáltunk azonnali megoldást találni. Felvettük a kapcsolatot Könyves Norbival, és megállapodtunk, ha az átigazolási időszak végéig számára megfelelő ajánlatot kap, természetesen távozhat majd – nyilatkozta Haraszti. A Paks pár nappal korábban fogadta el Könyves Norbert döntését, aki Debrecenben élő családjához szeretett volna hazatérni, ezért nem kötött új szerződést, hogy más, a városhoz közelebbi együttesben folytathassa. 

A csatár egyébként remek szezont futott a Pakssal, hiszen a bajnoki kiváló helyezés melett Magyar Kupa győzelmet is ünnepelhetett a Tolna vármegyei együttessel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában