Felkészülési meccsek, átigazolások

2024.07.29. 14:11

Összeszedtük, mi történt a DVSC háza táján eddig a nyáron

A debreceni labdarúgók számára véget ért a felkészülési időszak. A DVSC kézisei azonban egy ideig még gyakorolhatnak.

Tóth Huba Elemér

A DVSC labdarúgói a héten már Győrben játszanak

Forrás: DVSC/Facebook-archív

Az előző hetekhez hasonlóan a DVSC labdarúgócsapatának háza táján még múlt héten is volt jövés-menés, a csapat még egy újabb edzőmeccsen is gyakorolhatott. A Loki kézisei is lejátszották első tesztmeccsüket, portálunk megpróbálta összegezni, mi történt az együtteseknél a múlt hét folyamán.

DVSC, Debrecen, labdarúgás
Naoaki Senaga a héten bemutatkozhat az NB I.-ben
Forrás: Napló-archív

A DVSC felkészülési meccseiről

A debreceni futballisták az ausztriai edzőtábor után múlt héten már ismét a pallagi edzőcentrumban készültek. A Szrdjan Blagojevics vezetőedző által irányított együttes szombaton az NB III.-ban szereplő Karcaggal is összemérte az erejét

A piros-fehérek 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel zárták a nyári felkészülési időszakot. Pozitívum, hogy az újonnan érkezők közül már többen is jó játékkal hívták fel magukra a figyelmet, az alakulat több taktikai elemet is gyakorolt, a Slovan Liberec elleni összecsapáson kívül pedig mindig betalált valaki a kapuba. Azonban negatívum, hogy a gárda egyik felkészülési meccset sem úszta meg kapott gól nélkül, ráadásul több játékos is sérüléssel küzd.

A Debreceni VSC mérkőzései a nyári felkészülés folyamán: 

Közben a DVSC Schaeffler is lejátszotta első nyári meccsét. A piros-fehérek az Elek Gábor vezette Esztergom ellen bár még sokat hibáztak, egy rendkívül szoros találkozón végül 33–32-re nyertek. A csapat újonnan érkező irányítóját, Tóth Nikolettet a tavasszal sérülés hátráltatta, de ez már a múlté, a megerőltető tréningek ellenére semmilyen panasza nincs, és az összecsapáson is jól teljesített – amely után a Haonnak többek között arról is beszélt, hogy könnyen beilleszkedett és fekszik neki a Loki játéka. Az is biztossá vált, hogy a sportszergyártót váltó hajdúsági kézisek augusztusban egy rangos torna keretén belül a Ferencváros mellett a Vipers Kristiansand ellen is készülhetnek. A felkészüléssel kapcsolatban és a nemzetközi szerepléssel kapcsolatosan portálunknak Szilágyi Zoltán vezetőedző is elmondta gondolatait.

CM20240725_DVSC Schaeffler-Esztergom KC_kézilabda_HAON (33)
A Loki kézisei lejátszották első felkészülési mérkőzésüket
Forrás: Napló-archív

Nyári átigazolási hírek a Lokinál

Összegezve az elmúlt hetek történéseit, ebben a transzferidőszakban igen aktív volt a DVSC, melyhez több új játékos csatlakozott:

  • Pálfi Donát személyében a Haladástól érkezett kapus. 
  • Dániából igazolt Debrecenbe a támadó középpályás, Szűcs Tamás.
  • A középső védőként és védekező középpályásként is bevethető Batik Bence a Puskás Akadémiát hagyta el a Loki kedvéért.
  • A japán szélső, a tavaly a montenegrói Jezoro együttesét erősítő Naoaki Senaga is áttette székhelyét a cívisvárosba.
  • A DVSC kölcsönben szerződtette az örmény válogatott szélsőt, Zhirayr Shaghoyant, aki legutóbb a FC Ararat Armeniában játszott.
  • Jobbhátvéd posztra Arandjel Sztojkovics szintén egyelőre kölcsönben érkezett a szerb Partizan Belgrádtól.
  • A BL-tapasztalattal rendelkező középpályás, az előző idényben a görög Arisz Szalonikit erősítő Neven Djurasek is csatlakozott, azonban már meg is sérült, így egyelőre kérdéses, hogy melyik tétmeccsen láthatjuk majd a pályán.

Távozók is voltak:

Kölcsönben folytaták: 

Érkezhetnek még?

Vajon az NB I. 2024/2025-ös szezonjában hányadik helyén végez a DVSC?
Forrás: DVSC/Facebook

Következnek a labdarúgó NB I. küzdelmei

Mint ismert, az NB I. 1. fordulójára kisorsolt DVSC-Ferencváros rangadót a versenybizottság december 4-re helyezte át, de a többi mérkőzést megrendezték. 

A Loki pénteken 18 óra 50 perctől az első fordulóban az újoncok csatájában 2–1-es vereséget szenvedő Győr otthonában kezdi majd meg a 2024/2025-ös bajnoki szezont.

Bár egyelőre rendkívül nehéz megjósolni, hogy mi lehet ezúttal az OTP Bank Ligában a végső sorrend, a Haon sportújságírói a mezőny első felébe várják a debreceni alakulatot.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójának eredményei:

július 26., péntek

  • Zalaegerszegi TE–MTK Budapest 0–1
  • Nyíregyháza Spartacus–ETO FC Győr 2–1

július 28., vasárnap

  • Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–2
  • Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–2
  • Kecskeméti TE–Fehérvár FC 0–0

december 4., szerda

  • 19.00: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC

Az OTP Bank Liga 2. fordulójának programja:

augusztus 2., péntek

  • 18.50: ETO FC Győr–Debreceni VSC (Tv: Duna)

augusztus 3., szombat

  • 16.00: Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)
  • 19.45: Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE (Tv: Duna)
  • 19.45: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus (Tv: m4sport.hu)

augusztus 4., vasárnap

  • 18.50: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE (Tv: Duna)
  • 18.50: Paksi FC–Újpest FC (Tv: m4sport.hu)

További hírek még a DVSC-nél:

  • Jelentős fejlesztéseken esett át a DVSC pallagi edzőcentruma. A debreceni fiatalok amellett, hogy új borítású játéktéren készülhetnek tovább, többek között a lámpatestek is megújultak.
  • Két egykori játékos miatt is gyászol a Loki-család. Nagymegyeren tragikus körülmények veszítette életét a másfél szezonon át a DVSC-t is erősítő Simsik Cynthia, akinek holttestét egy műanyag zsákba tekerve találták meg. A kézilabdázó halálának ügyét büntetőeljárásban vizsgálja a szlovák rendőrség, a 44 éves barátja ellen büntetőeljárás indult. Életének 65. évében pedig elhunyt Melis Béla, a D(M)VSC volt csatára. A békéscsabai születésű, gólérzékeny játékos 1987-ben érkezett a Lokihoz Győrből, és egészen kiváló szezont produkált, az 1987/88-as idényben 29 mérkőzésen lőtt 19 góljával az NB I. gólkirálya lett. Később a Vasashoz igazolt, debreceni korszakában szerepelt az olimpiai válogatottban is.
  • A DVSC Schaeffler három játékosa is képviseli hazáját a párizsi olimpián, három különböző válogatottban. Füzi-Tóvizi Petra a magyar, Tamara Haggerty a holland, Kristin Thorleifsdóttir pedig a svéd nemzeti csapat tagjaként lép pályára.

A DVSC Schaeffler játékosainak olimpiai programja:

Július 25.:
Hollandia–Angola 34–31
Magyarország–Franciaország 28–32
Norvégia–Svédország 28–32

Július 28.:
Brazília–Magyarország 24–25
Svédország–Németország 31–28
Franciaország–Hollandia 32–28

Július 30.:
14.00 Hollandia–Spanyolország
16.00 Magyarország–Angola
21.00 Svédország–Dánia

Augusztus 1.:
09.00 Hollandia–Brazília
11.00 Dél-Korea–Svédország
14.00 Spanyolország–Magyarország

Augusztus 3.:
09.00 Magyarország–Hollandia
16.00 Szlovénia–Svédország

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában