OTP Bank Liga

2024.07.08. 15:21

Megvan a Loki-Fradi rangadó pontos időpontja!

Az NB I. július 27-én, pénteken kezdődik rögtön két mérkőzéssel. A DVSC itthon kezdett volna a Ferencváros ellen, mégis a fővárosban csap majd össze először az OTP Bank LIga új idényben.

Molnár Szilárd

OTP Bank Liga: később csap össze a DVSC a Ferencvárossal

Forrás: Molnár Péter

Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga első két fordulójának pontos menetrendjét – közölte a szövetség honlapja.  Az OTP Bank Liga 2023/24-es idényének első fordulóiban a mérkőzések időpontjait a sorsoláson felül több tényező is befolyásolta, köztük a nemzetközi kupákban részt vevő csapatok programja, valamint az MTVA olimpiai közvetítéssorozata, emiatt a DVSC első bajnokijának is módosult az időpontja.
Az NB I. július 27-én, pénteken kezdődik a ZTE-MTK Budapest mérkőzéssel, de aznap még egy mérkőzést rendeznek a magar labdarúgás élvonalában: a Nyíregyháza a Győrt fogadja. 

OTP Bank Liga, Loki, sorsolás, DVSC-Ferencváros, NB I
OTP Bank Liga: kétszer fogadja majd a DVSC a ferencvárosiakat
Forrás:  Molnár Péter

Elhalasztották az OTP Bank Liga első rangadóját

Az 1. fordulóba kisorsolt DVSC-Ferencváros rangadót a versenybizottság – a Loki kezdeményezésére, a két klub közös kérelmének helyt adva – december 4-ére tűzte ki. Ennek oka, hogy az FTC a Bajnokok Ligája-selejtező második körben kapcsolódik be a nemzetközi kupába, melynek hivatalos játéknapjai július 23-24. és és július 30-31-e. Ez azt jelenti, hogy Loki és az FTC a fővárosban csap majd össze először az új idényben, méghozzá a a november első hétvégéjére tervezett 12. fordulóban.

OTP Bank Liga, 1. forduló
Július 26., péntek:

  • ZTE FC-MTK Budapest 18.00 (Duna World)
  • Nyíregyháza Spartacus FC-ETO FC Győr 20.15 (Duna World)

Július 28., vasárnap:

  • Újpest FC-Puskás Akadémia 18.50 (Duna TV)
  • Diósgyőr-Paksi FC 18.50 (m4sport.hu)
  • Kecskeméti TE-Fehérvár FC 18.50 (m4sport.hu)

December 4., szerda

  • DVSC-Ferencvárosi TC 19.00

2. forduló
Augusztus 2., péntek
ETO FC Győr-DVSC 18.50 (Duna TV)

Augusztus 3., szombat

  • Fehérvár FC-Diósgyőr 16.00 (Duna TV)
  • Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 19.45 (Duna TV)
  • MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 19.45 (m4sport.hu)

Augusztus 4., vasárnap

  • Puskás Akadémia-ZTE FC 18.50 (Duna TV)
  • Paksi FC-Újpest FC 18.50 (m4sport.hu)

3. forduló
Augusztus 9–11.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Puskás Akadémia
ZTE FC FC–Paksi FCi FC
Újpest FC FC–Fehérvár FC FC
Diósgyőr–Ferencvárosi TC
Kecskeméti TEi TE–DVSC
ETO FC ETO FC Győr–MTK Budapest

4. forduló
Augusztus 16–18.
Kecskeméti TEi TE–ETO FC ETO FC Győr
DVSC–Diósgyőr
Ferencvárosi TC–Újpest FC FC
Fehérvár FC FC–ZTE FC FC
Paksi FCi FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Puskás Akadémia–MTK Budapest

5. forduló
Augusztus 23–25.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Fehérvár FC FC
ZTE FC FC–Ferencvárosi TC
Újpest FC FC–DVSC
Diósgyőr–Kecskeméti TEi TE
MTK Budapest–Paksi FCi FC
ETO FC ETO FC Győr–Puskás Akadémia

6. forduló
Augusztus 30.–szeptember 1.
Diósgyőr–ETO FC ETO FC Győr
Kecskeméti TEi TE–Újpest FC FC
DVSC–ZTE FC FC
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Fehérvár FC FC–MTK Budapest
Paksi FCi FC–Puskás Akadémia

7. forduló
Szeptember 20–22.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–DVSC
ZTE FC FC–Kecskeméti TEi TE
Újpest FC FC–Diósgyőr
Puskás Akadémia–Fehérvár FC FC
MTK Budapest–Ferencvárosi TC
ETO FC ETO FC Győr–Paksi FCi FC

8. forduló
Szeptember 27–29.
Újpest FC FC–ETO FC ETO FC Győr
Diósgyőr–ZTE FC FC
Kecskeméti TEi TE–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
DVSC–MTK Budapest
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia
Fehérvár FC FC–Paksi FCi FC

9. forduló
Október 4–6.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Diósgyőr
ZTE FC FC–Újpest FC FC
Paksi FCi FC–Ferencvárosi TC
Puskás Akadémia–DVSC
MTK Budapest–Kecskeméti TEi TE
ETO FC ETO FC Győr–Fehérvár FC FC

10. forduló
Október 18–20.
ZTE FC FC–ETO FC ETO FC Győr
Újpest FC FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Diósgyőr–MTK Budapest
Kecskeméti TEi TE–Puskás Akadémia
DVSC–Paksi FCi FC
Ferencvárosi TC–Fehérvár FC FC

11. forduló
Október 25–27.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–ZTE FC FC
Fehérvár FC FC–DVSC
Paksi FCi FC–Kecskeméti TEi TE
Puskás Akadémia–Diósgyőr
MTK Budapest–Újpest FC FC
ETO FC ETO FC Győr–Ferencvárosi TC

12. forduló
November 1–3.
ETO FC ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
MTK Budapest–ZTE FC FC
Puskás Akadémia–Újpest FC FC
Paksi FCi FC–Diósgyőr
Fehérvár FC FC–Kecskeméti TEi TE
Ferencvárosi TC–DVSC

13. forduló
November 8–10.
Kecskeméti TEi TE–Ferencvárosi TC
Diósgyőr–Fehérvár FC FC
Újpest FC FC–Paksi FCi FC
ZTE FC FC–Puskás Akadémia
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–MTK Budapest
DVSC–ETO FC ETO FC Győr

14. forduló
November 22–24.
Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Paksi FCi FC–ZTE FC FC
Fehérvár FC FC–Újpest FC FC
Ferencvárosi TC–Diósgyőr
DVSC–Kecskeméti TEi TE
MTK Budapest–ETO FC ETO FC Győr

15. forduló
November 29.–december 1.
ETO FC ETO FC Győr–Kecskeméti TEi TE
Diósgyőr–DVSC
Újpest FC FC–Ferencvárosi TC
ZTE FC FC–Fehérvár FC FC
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Paksi FCi FC
MTK Budapest–Puskás Akadémia

16. forduló
December 6–8.
Fehérvár FC FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Ferencvárosi TC–ZTE FC FC
DVSC–Újpest FC FC
Kecskeméti TEi TE–Diósgyőr
Paksi FCi FC–MTK Budapest
Puskás Akadémia–ETO FC ETO FC Győr

17. forduló
December 13–15.
ETO FC ETO FC Győr–Diósgyőr
Újpest FC FC–Kecskeméti TEi TE
ZTE FC FC–DVSC
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Ferencvárosi TC
MTK Budapest–Fehérvár FC FC
Puskás Akadémia–Paksi FCi FC

18. forduló
Január 31.–február 2.
DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Kecskeméti TEi TE–ZTE FC FC
Diósgyőr–Újpest FC FC
Fehérvár FC FC–Puskás Akadémia
Ferencvárosi TC–MTK Budapest
Paksi FCi FC–ETO FC ETO FC Győr

19. forduló
Február 7–9.
ETO FC ETO FC Győr–Újpest FC FC
ZTE FC FC–Diósgyőr
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Kecskeméti TEi TE
MTK Budapest–DVSC
Puskás Akadémia–Ferencvárosi TC
Paksi FCi FC–Fehérvár FC FC

20. forduló
Február 14–16.
Diósgyőr–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Újpest FC FC–ZTE FC FC
Ferencvárosi TC–Paksi FCi FC
DVSC–Puskás Akadémia
Kecskeméti TEi TE–MTK Budapest
Fehérvár FC FC–ETO FC ETO FC Győr

21. forduló
Február 21–23.
ETO FC ETO FC Győr–ZTE FC FC
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Újpest FC FC
MTK Budapest–Diósgyőr
Puskás Akadémia–Kecskeméti TEi TE
Paksi FCi FC–DVSC
Fehérvár FC FC–Ferencvárosi TC

22. forduló
Február 28.–március 2.
ZTE FC FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
DVSC–Fehérvár FC FC
Kecskeméti TEi TE–Paksi FCi FC
Diósgyőr–Puskás Akadémia
Újpest FC FC–MTK Budapest
Ferencvárosi TC–ETO FC ETO FC Győr

23. forduló
Március 7–9.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–ETO FC ETO FC Győr
ZTE FC FC–MTK Budapest
Újpest FC FC–Puskás Akadémia
Diósgyőr–Paksi FCi FC
Kecskeméti TEi TE–Fehérvár FC FC
DVSC–Ferencvárosi TC

24. forduló
Március 15–17.
Ferencvárosi TC–Kecskeméti TEi TE
Fehérvár FC FC–Diósgyőr
Paksi FCi FC–Újpest FC FC
Puskás Akadémia–ZTE FC FC
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
ETO FC ETO FC Győr–DVSC

25. forduló
Március 28–30.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Puskás Akadémia
ZTE FC FC–Paksi FCi FC
Újpest FC FC–Fehérvár FC FC
Diósgyőr–Ferencvárosi TC
Kecskeméti TEi TE–DVSC
ETO FC ETO FC Győr–MTK Budapest

26. forduló
Április 4–6.
Kecskeméti TEi TE–ETO FC ETO FC Győr
DVSC–Diósgyőr
Ferencvárosi TC–Újpest FC FC
Fehérvár FC FC–ZTE FC FC
Paksi FCi FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Puskás Akadémia–MTK Budapest

27. forduló
Április 11–13.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Fehérvár FC FC
ZTE FC FC–Ferencvárosi TC
Újpest FC FC–DVSC
Diósgyőr–Kecskeméti TEi TE
MTK Budapest–Paksi FCi FC
ETO FC ETO FC Győr–Puskás Akadémia

28. forduló
Április 18–20.
Diósgyőr–ETO FC ETO FC Győr
Kecskeméti TEi TE–Újpest FC FC
DVSC–ZTE FC FC
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Fehérvár FC FC–MTK Budapest
Paksi FCi FC–Puskás Akadémia

29. forduló
Április 25–27.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–DVSC
ZTE FC FC–Kecskeméti TEi TE
Újpest FC FC–Diósgyőr
Puskás Akadémia–Fehérvár FC FC
MTK Budapest–Ferencvárosi TC
ETO FC ETO FC Győr–Paksi FCi FC

30. forduló
Május 2–4.
Újpest FC FC–ETO FC ETO FC Győr
Diósgyőr–ZTE FC FC
Kecskeméti TEi TE–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
DVSC–MTK Budapest
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia
Fehérvár FC FC–Paksi FCi FC

31. forduló
Május 9–11.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–Diósgyőr
ZTE FC FC–Újpest FC FC
Paksi FCi FC–Ferencvárosi TC
Puskás Akadémia–DVSC
MTK Budapest–Kecskeméti TEi TE
ETO FC ETO FC Győr–Fehérvár FC FC

32. forduló
Május 16–18.
ZTE FC FC–ETO FC ETO FC Győr
Újpest FC FC–Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC
Diósgyőr–MTK Budapest
Kecskeméti TEi TE–Puskás Akadémia
DVSC–Paksi FCi FC
Ferencvárosi TC–Fehérvár FC FC

33. forduló
Május 23–25.
Nyíregyháza Spartacus FC Spartacus FC–ZTE FC FC
Fehérvár FC FC–DVSC
Paksi FCi FC–Kecskeméti TEi TE
Puskás Akadémia–Diósgyőr
MTK Budapest–Újpest FC FC
ETO FC ETO FC Győr–Ferencvárosi TC

A pontos dátumokat és kezdési időpontokat a jogtulajdonos M4 Sport határozza meg a későbbiekben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában